Klasszikus

A mi Kodályunk – A héten kerül a mozikba a zenetudósról szóló dokumentumfilm

2020.07.08. 11:30
Ajánlom
Az elmaradt márciusi premier helyett július 9-től látható Petrovics Eszter zenés ismeretterjesztő filmje.

A mi Kodályunk című alkotás a zenetudós, népzenekutató és zeneszerző kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel két ifjú zeneművész szemszögéből, egy 1910-es szerzői estet állítva középpontba. Petrovics Eszter filmjének főszereplője Ránki Fülöp zongoraművész és Devich Gergely csellóművész, akik a 2019-ben újból megrendezett hangversenyen a Kruppa Kvartett közreműködésével megszólaltatják Kodály darabjait, köztük az I. vonósnégyest, a Kilenc zongoradarabot és a Szonáta gordonkára és zongorára című művet.

A koncertre való felkészülés közben pedig Kodály fiatal éveihez köthető helyszíneken barangolva izgalmas gondolatokat osztanak meg egymással és a nézőkkel a zeneszerző életéről és műveiről.

a_mi_kodalyunk-6-152729.jpg

Ránki Fülöp és Devich Gergely (Fotó/Forrás: Pannonia Entertainment)

Ellátogatnak többek között Galántára és Nagyszombatra, ahol Kodály a gyermek-, majd gimnáziumi éveit töltötte, valamint a Zoborvidékre, ahová első gyűjtőútjaira ment vissza 1905-ben. A Budapestet érintő rész középpontjába Kodály egyetemi évei és a korszak legfontosabb kompozíciói kerültek, valamint az említett 1910-es szerzői est, amelynek az Erzsébet körúti Royal Szálló hangversenyterme adott otthont.

A szokatlan formanyelvű, zenei betétekkel gazdagon átszőtt alkotásban a hagyományos ismeretterjesztő filmektől eltérően minden információ a főszereplők, Ránki Fülöp és Devich Gergely párbeszédeiből derül ki. Kodály írásai Kaszás Gergő színművész előadásában hangzanak el belső monológként, emellett archív rádiós anyagok felhasználásával megszólalnak pályatársak és tanítványok is, mások mellett Ferencsik János, Vikár László, Doráti Antal, Molnár Antal és Szokolay Sándor.

A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, Muhi András (Testről és lélekről, Csak a szél) és Ferenczy Gábor (Virágvölgy, X - A rendszerből törölve) produceri keze alatt elkészült filmet július 9-től országszerte több helyszínen, többek között Kecskeméten, Kodály szülővárosában is bemutatják. Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Puskin, a Művész, a Tabán, a Kino Café, a Pólus Mozi és az Art+ Cinema vetíti.

A mi Kodályunk - Zenés ismeretterjesztő film a mozikban

Kapcsolódó

A mi Kodályunk - Zenés ismeretterjesztő film a mozikban

Március 6-a Kodály Zoltán, a világhírű zeneszerző és népzenekutató halálának évfordulója. A 20. század korszakalkotó zenetudósa előtt tisztelegve, március 11-től érkezik a mozikba A mi Kodályunk című rendhagyó dokumentumfilm, amely Kodály kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel két kimagaslóan tehetséges ifjú muzsikus szemszögéből, egy 1910-es szerzői estet állítva középpontba.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Újabb nyolc lábnyomot helyeztek el a Halhatatlanok sétányán

Az idei évben újabb nyolc taggal bővült a Halhatatlanok Társulata. Az új Örökös Tagok lábnyomát szeptember 23-án helyezték el a Nagymező utca Operettszínház előtti részén, a Halhatatlanok sétányán.
Színház

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Vizuál

A legjobb film díját nyerte A játszma a pármai filmfesztiválon

Fazakas Tamás rendező személyesen vette át a Violetta d’Argento díjat. A zsűri indoklásában a rendezés és a színészi alakítások mellett a zenei megoldásokat is kiemelte. 
Klasszikus

Tíz Kurtág György-mű, amit mindenképp ismerned kell

A Samuel Beckett drámája nyomán született Fin de partie várva várt magyarországi premierje mellé most ajánlunk tíz másik Kurtág-művet is, melyek némi betekintést nyújtanak a kortárs magyar zene legendájának munkásságába.
Plusz

Ma indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja

Az országos rendezvénysorozat idei koncepciója a tudomány és a technológia témaköreihez kapcsolódik. Másfél hónapon keresztül közel 130 múzeum részvételével több mint 700-féle program csalogat múzeumi látogatásra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„A természetem részévé vált a hangszerem” – Botvay Károly gordonkaművész a soproni öntevékeny polgári világról, a megsérült csellóról és az ismétlődő frázisokról

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Botvay Károly Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész, akivel ebből az alkalomból beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Három korszak, három művész, három hangszer – a Trio Energico kamaraestje a Zeneakadémián

Szeptember 27-én a Solti Teremben ad koncertet a Trio Energico, a három fiatal kamaramuzsikus a bécsi klasszicizmus és a romantika korának alapdarabjai mellett egy fájdalmasan szép modern alkotást is játszik.
Klasszikus ajánló

Közeleg az ország leghosszabb ideje működő Liszt-fesztiválja

Az elmúlt években a hazai zenei élet kiemelkedő eseményévé vált a Gödöllői Liszt Fesztivál, amelyet minden esztendőben a kiváló zeneszerző születésnapjához kapcsolódva rendeznek meg. Idén október 14. és 23. között várják a programok a közönséget.
Klasszikus magazin

Tíz Kurtág György-mű, amit mindenképp ismerned kell

A Samuel Beckett drámája nyomán született Fin de partie várva várt magyarországi premierje mellé most ajánlunk tíz másik Kurtág-művet is, melyek némi betekintést nyújtanak a kortárs magyar zene legendájának munkásságába.
Klasszikus magazin

Liszt arcai: Liszt, korának rocksztárja

Liszt Ferencet, a 19. század legjelentősebb magyar zeneszerzőjét és a csodagyerekként induló, világhírű zongoristát az is ismeri, aki nem kifejezetten jártas a zenetörténetben. Ám Lisztet vétek lenne pusztán ezen két attribútum alapján bekategorizálni.