Klasszikus

A művészet mint identitás

2013.04.10. 16:40
Ajánlom
A Művészetek Palotája 2013/14-es évadának kulcsszava a művészeten keresztül definiálható identitás, a kulturális önazonosság megtalálásában pedig olyan nagyszerű művészek segítik a közönséget, mint Edita Gruberová, Krzysztof Penderecki, Piotr Andreszewski, Jordi Savall, Sol Gabetta, Fischer Ádám vagy éppen René Jacobs.

Mint Káel Csaba, az intézmény vezérigazgatója elmondta, az új szezonban is változatos és gazdag programkínálatból választhatnak az érdeklődők: a historikus előadói praxis egyik legkiemelkedőbb alakja, Jordi Savall a Borgia-dinasztia zenéjével hívja felfedezőútra a hallgatókat, a lenyűgöző technikai tudásával és friss, érzékeny muzikalitásával hódító csellista, Sol Gabetta a Bázeli Kamarazenekarral lép a Bartók-terem pódiumára, Ton Koopman az Amsterdam Baroque élén vezénlyi J. S. Bach Máté-passióját, René Jacobs az új esztendőt köszöntve dirigálja Haydn Évszakok című oratóriumát az Orfeo Zenekar és a bécsi Gustav Mahler Kórus élén, Edita Gruberová pedig Donizetti Anna Bolenájának címszerepét énekli Budapesten. Mark Padmore a Britten Sinfoniával érkezik a Müpába, míg a 80. születésnapját ünneplő Krzysztof Penderecki saját műveit vezényli majd, de hallhatja a közönség a MET sztárját, Joyce DiDontatót, a Londoni Szimfonikus Zenekart irányító Daniel Hardingot, a fiatal orgonavitruózt, Cameron Carpentert, John McLaughlint és Tomatitót is.

A koncertlátogatók a tematikus bérletek segítségével találkozhatnak neves szimfonikus együttesekkel és kiváló szólistákkal, de - újdonságként - választhatnak kamarazenei esteket, vagy elmerülhetnek az operabérlet kínálatában is, amelynek főszereplői (az opera műfajától cseppet sem szokatlan módon) végzetes sorsú asszonyok lesznek.

Az "évad művészeként" a kétszeres Kossuth-díjas, világhírű Perényi Miklóst üdvözölhetik a hallgatók, az "évad zenekarának" tisztét pedig a hetven éve alakult MR Szimfonikusok együttese tölti be. A Budapesti Fesztiválzenekar továbbra is a Müpa stratégiai partnere marad; rendkívüli érdeklődésre számot tartó, tél végi "maratonjukat" 2014-ben J. S. Bach művészetének szentelik majd. Ugyanakkor az intézmény új partneri kapcsolatot is kötött az MVM Magyar Villamos Művek Zrt-vel, amely az MVM Koncertek sorozatával és a Junior Prima-díj társalapítójaként eddig is fontos részt vállalt a kultúra támogatásából.

A nemzetközi kopordukciók talán legegzotikusabb vállalkozásának Verdi Attila című operájának sanghaji előadása ígérkezik, de folytatódik az együttműködés a Neue Oper Wien társulatával is: az őszi, bécsi bemutató után Eötvös Péter Paradise reloaded (Lilith) című műve érkezik majd Budapestre januárban.

Mindezek mellett a Művészetek Palotája az idén, 2013-ban bevezet egy különös újdonságot is: A nürnbergi mesterdalnokok június 8-i premierjén adják át először a kritikusok munkájának elimeréseként alapított Hans Sachs-díjat. Mint indoklásként némi találó szarkazmussal, jóllehet él nélkül elhangzott, a gyümölcsöző kommunikáció elősegítése, a koncertszervezők és a sajtó egymásra utaltságának pozitív megjelenítése érdekében választották Hans Sachs figuráját Beckmesseré helyett. A kritikusok alighanem értékelik a figyelmességet.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Klasszikus

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Vizuál

Frida hétfőnként is fogad

A nagy érdeklődésre való tekintettel július harmadik hetétől hétfőnként is látogatható a Nemzeti Galériában a Frida Kahlo-kiállítás.
Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

A minimalista zene már 1797-ben létezett

Ismerősen cseng Anton Reicha neve? Ugye, hogy nem. Épp ezért döntött úgy Ivan Ilić zongoraművész, hogy a videósorozatban mutatja be ennek a cseh-francia zeneszerzőnek az életét.
Klasszikus magazin

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Klasszikus építészet

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus ajánló

Kocsis Krisztián is fellép a Balatonnál

A MOL által támogatott tehetségek, illetve Kovács Gergely, Érdi Tamás és Kocsis Krisztián ingyenesen látogatható koncertjeivel folytatódik a Klassz a pARTon! fesztivál.