A franciák ünnepelt és megbecsült zeneszerzője, Camille Saint-Saëns koncertkörútjának részeként Moszkvát is érintette 1875 novemberében. Rögtön találkozott Csajkovszkijjal, akit lenyűgözött Az állatok farsangjának szerzője.
Ötvözi a francia iskola kecsességét és az eleganciáját a németek komolyságával és mélységével
– írta róla. A zeneszerző testvére, Mogyeszt (a fivéréről írt életrajzban) jegyezte fel az alábbi, rendkívül édes anekdotát a két nagyság találkozásáról:
„Kiderült, hogy a két barát hasonló dolgokat kedvelt és utált mind a zenét, mind más művészeti formákat tekintve. Nem csupán lelkes rajongói voltak a balett műfajának fiatalon, hanem remekül utánozták a balerinákat. Így történt, hogy egy alkalommal a [moszkvai] Konzervatóriumban, hogy egymás előtt tetszelegjenek, a Nagyterem színpadán kezdtek táncolni: a Galatea és Pygmalion koreográfiáját. A negyven éves Saint-Saëns volt Galatea, és hatalmas odafigyeléssel táncolta el a szobor szerepét, miközben a harmincöt éves Csajkovszkij volt Pygmalion. Nyikolaj Rubinstein a zongoránál látta el a kísérő feladatát. Sajnos hármukon kívül senki nem volt jelen, hogy részese legyen ennek a különös produkciónak.”
Camille Saint-Saëns fiatalabbkori portréja
Valószínű, hogy Saint-Saëns ötlete volt, hogy Csajkovszkij önálló koncerten mutatkozzon be Párizsban. Szintén a francia kolléga segített a Rómeó és Júlia-nyitányfantázia franciaországi előadásában. „És állandóan a kedves Csajkovszkijként hivatkozott rád” – írta Mogyeszt a fivérének, miután összefutott Saint-Saënsszal Lyonban.
Csajkovszkij egyébként elég morcos volt, ha Nyugat-Európáról volt szó, mintha csak bánta volna, hogy neki nem adathatnak meg azok a lehetőségek, amik egy franciának vagy németnek igen. „Nagyon megörvendeztettél a leveleddel, de valamelyest felbőszített, hogy megkérdezted Saint-Saënst, hogy mikor játsszák el a nyitányomat. Ugyanis így könnyen az a benyomása támadhat, hogy élek-halok azért, hogy Párizsban játszanak.” – De azért hozzáteszi: „Na persze talán erről van szó, de ezt Saint-Saënsnak semmiképp sem szabad megtudnia.”
Egy évvel később, 1876-ban Csajkovszkij kezébe vette az önálló párizsi koncert szervezését, és kész volt maga vezényelni is. „Erre azért tudom rávenni magam – írta –, mert ez Párizs és nem Moszkva, ahol az emberek túlságosan jól ismernek, és ahol az a vélemény, hogy nem vagyok valami nagy karmester, széleskörben elterjedt.” A projekt azonban anyagi nehézségek miatt kudarcba fulladt. Még jónéhány évnek kellett eltelnie, hogy Európa felismerje Csajkovszkijban a kor egyik legnagyobb zeneszerzőjét.
A fiatalabb Csajkovszkij
Amikor 1886-ban Csajkovszkij Franciaországba utazott, elkerülték egymást Saint-Saënsszal. Az előbbi hiába küldött lapot a barátjának, az nem kapta meg, amiért később levélben szabadkozott: idős édesanyja gyakran elkeveri a dolgokat. „Még ha a látszat most mást is mutat, ne higgyen neki.
Mindig elkötelezett és megbízható barátot találhat bennem – soha ne felejtse ezt el!”
A következő tavasszal Saint-Saëns újra Moszkvába látogatott, ahol a Marinszkij Színházban megnézte az Anyegint, a feljegyzések szerint gyönyörben úszott az operát hallva. Találkozni azonban nem találkoztak, egészen 1893 nyaráig, amikor mindkettejüket díszdoktorává avatta a Cambridge-i Egyetem. Néhány nappal a ceremónia előtt Csajkovszkij a saját IV. szimfóniáját vezényelte – hatalmas sikerrel –, majd a koncert második felében Saint-Saëns lépett a pódiumra. Az orosz komponista levele szerint meglehetősen kényelmetlen lehetett neki ilyen siker után a pulpitusra állni.
Cambridge-ben tehát díszdoktorok lettek – egyébként Arrigo Boitóval és Max Bruch-hal egyetemben. Az ünnepi koncerten a Francesca da Rimini, illetve Saint-Saëns Afrique (Op. 89) című fantáziája hangzott el. „Csajkovszkij, a legkedvesebb és legnyájasabb ember a teremben szabadjára engedte az őrült vihart [a szimfonikus költeményben], és nem mutatott nagyobb kegyelmet a zenészek és a hallgatók felé, mint amit Sátán mutat a bűnösök felé a pokolban” – írta Saint-Saëns a mű előadásáról, amely Dante Isteni színjátékán alapul. Szerinte Liszt Dante-szimfóniája megindítóbb és olaszosabb karakterében, de Csajkovszkij műve zeneileg tökéletesebb. „A két zenemű megfér egymás mellett – mindkettő méltó Dante eredeti eposzához.”
1893 októberében Csajkovszkij két zenésszel Saint-Saëns Csellóversenyét tanulmányozták és játszották, hogy azt majd előadják Szentpétervárott. Az orosz zeneszerző halála miatt ez a hangverseny azonban nem valósult meg.
Saint-Saënst mélyen elszomorította a gyászhír. „Sok alkotói munkával teli év állt volna előtte” – írta az orosz nagykövetségnek eljuttatott soraiban. – „Talán a legjobb évei.”
(Felhasznált forrás és részletes hivatkozások: tchaikovsky-research.net)
hírlevél
