Klasszikus

A négyes szám bűvöletében

2008.03.19. 00:00
Ajánlom
Pernye András, zenetörténész, zenekritikus emlékének ajánlja négy világhírű művész, a 40 év klarinéttal című koncertet. Március 19-én a Zeneakadémián négy zeneszerző, Beethoven, Brahms, Schuman és Bartók műveit Berkes Kálmán, Kelemen Barnabás, Kocsis Zoltán és Perényi Miklós tolmácsolásában hallhatjuk.

A műsorban két olyan kompozíció is szerepel, melyet annak idején a legkiválóbb klarinétosok inspiráltak. Brahms trióját a korszak hangszerzsenije, Richard Mühlfeld ihlette, akit a szerző előszeretettel becézett "drága csalogánynak" vagy "klarinétkisasszonynak". 1938-ban Benny Goodman, a neves jazz-klarinétos azzal kereste meg Bartókot, hogy komponáljon rövid zongorakíséretes duót klarinétra és hegedűre. Berkes Kálmán és Kocsis Zoltán negyven évvel ezelőtt, még tizenévesen vállalkozott először a Bartók-mű megtanulására. Berkes az azóta eltelt négy évtizedben a legjelesebb magyar hegedűművészekkel és zongoristákkal játszotta a művet, idehaza és külföldön egyaránt. Perényi Miklóssal közel három évtizede muzsikál együtt, a két trió (Beethoven, Brahms) mindig is kettőjük kamarazenélésnek kitüntetett alkalmai közé tartozott. Beethoven B-dúr triója 1798-ban keletkezett. A variációs harmadik tételben Joseph Weigl vígoperájának (L’amor mariano, német címén Der Korsar oder Die Liebe) népszerű részletét, a tercettet dolgozta fel.

A negyedik zeneszerző, Schumann 1849-ben néhány karakterdarabot komponált zongorára és különböző hangszerre (oboára, klarinétra és kürtre). Az op. 73-as Fantasiestücke dallamhangszere a kéziratban klarinét volt, de gyakran játsszák hegedűn és gordonkán is.

(2008. március 19. 19:30 Zeneakadémia Nagyterem (Budapest) - 40 év klarinéttal; Beethoven: B-dúr trió, op. 11; Brahms: a-moll trió, op. 114; Schumann: Fantáziadarabok, op. 73; Bartók: Kontrasztok; km.: Berkes Kálmán (klarinét), Kelemen Barnabás (hegedű), Kocsis Zoltán (zongora), Perényi Miklós (gordonka)

 
 
 
 
 

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A magyar feltaláló, akit Amerikában sztárként ünnepelnek

Galériánkban megmutatjuk, hogy készült a nyolcvanas években az eredetileg a tanítványainak szánt, de végül játékká vált Rubik-kocka. Július 13-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Rubik Ernő Kossuth- és állami díjas építészmérnök, tárgytervező. 
Könyv

Babits a ritmusdaráló, Móricz a műparaszt

Vámos Miklós e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni.
Jazz/World

Budapesten is bemutatják a Miles Davisről szóló friss dokumentumfilmet

Fantasztikus hír, nem csak jazzrajongóknak: augusztus 30-tól műsorára tűzi az Uránia az idén debütált, Birth of the Cool című dokumentumfilmet, amely angol nyelven, magyar felirattal lesz látható a Pannonia Entertainment forgalmazásában.
Vizuál

Colostokból és kalászból készült ruhák

Király Tamás (1952-2013) alkotásaihoz a legolcsóbb anyagokat használta fel, a ruhákat, illetve ezek elemeit is gyakran újrahasznosította. A divattervező több mint három évtizedes pályafutását mutatja be az a retrospektív kiállítás, amely Out of the box címmel látható a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban.
Színház

Ilyen volt a Sztalkert csoport új Vízkeresztje - Galéria

A Shakespeare Fesztiválon mutatták be a Sztalkert Csoport második önálló produkcióját, a Vízkereszt, de amúgy mindegy című előadást, amely legközelebb a Szentendrei Teátrum FRISS programsorozatában, majd Zsámbékon vendégeskedik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Légy világsztárok tanítványa!

A Fesztivál Akadémia egyik elsődleges célja a jövő muzsikusainak nevelése, ezért a programok között központi szerepet kapnak az előadások, a mesterkurzusok és a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny. A verseny július 17-én kezdődik, és a nagyközönség számára is nyitott.
Klasszikus hír

Montenegróba utazik az Óbudai Danubia Zenekar

Zenehíd elnevezésű műsorával, Liszt, Bartók, Erkel, Kodály és Nina Perović műveivel a montenegrói KotorArt művészeti fesztivál vendége lesz a zenekar július 21-én, Hámori Máté művészeti vezető vezényletével.
Klasszikus ajánló

Kezdődik a Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten

Számos hangverseny, kiállítás, filmvetítés, táncszínházi előadás, bábopera és térzene is várja az érdeklődőket a hétfőn kezdődő Kodály Művészeti Fesztiválon Kecskeméten.
Klasszikus ajánló

A nyár második felében is remek programokkal vár az Óbudai Társaskör kertje

Tovább folytatódik a színes programsorozat az Óbudai Társaskör hangulatos kertjében, ezekben a napokban jazz, kamarazene, opera és akusztikus koncert is várja a vendégeket.
Klasszikus interjú

Családi vonósok – Kokas Dóra-interjú

Májusban a bécsi Vienna Classic Strings különdíját nyerte el Kokas Dóra, akit a Fesztivál Akadémia több koncertjén is hallhatunk a nyáron. A fiatal csellóművész mindig is a színpadon létezett igazán, és hálás, amiért a családjában mindig jelen volt a zene.