Klasszikus

A Nemzeti Filharmonikusok Angliában és Írországban

2003.10.31. 00:00
Ajánlom
Ismét nagyszabású turnéra indult a Nemzeti Filharmonikus Zenekar: október 31-én utaztak Angliába, ahol Londontól Coventryig és Sheffieldtől Newcastle-ig tizenhárom koncertet adnak, egyszer pedig Írországban, Dublinban is fellépnek.

A croydoni Fairfield Halls-beli előadás november 6-án az angliai magyar évad nyitóhangversenye lesz, amely a Magyar Magic – Névjegyünk Európában című projekt egyik nagyszabású rendezvénye, melynek fővédnöke II. Erzsébet angol királynő és Mádl Ferenc köztársasági elnök. Valamennyi hangversenyt Kocsis Zoltán vezényli – hét alkalommal –, Mozart B-dúr zongoraversenyének szólistájaként pedig hangszere mellől dirigálja együttesét.

A turnéra egy másik nagyszerű magyar zongorista is elkíséri a zenekart: Jandó Jenő Bartók III. és Liszt A-dúr zongoraversenyének közreműködőjeként lép több ízben pódiumra. A fiatal magyar tenoristát, Fekete Attilát a Kocsis által hangszerelt Rahmanyinov-dalokban hallhatja majd a közönség. Az említett műveken kívül többek között felcsendül még Richard Strauss Macbeth-je, Ravel Bolerója, Kodály Háry Jánosának Intermezzója, Dvořák IX. szimfóniája és George Benjamin Sudden Time című műve.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Klasszikus

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus virtuózok

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Klasszikus klassz a parton

Íme, a Klassz a pARTon! fesztivál teljes programja

Ötvenkét ingyenes koncerttel várja látogatóit a Balaton, a Duna és az Adriai-tenger partján Érdi Tamás fesztiválja július 8. és szeptember 22. között. Mutatjuk, hol hallgasson klasszikus zenét, ha nyaral.
Klasszikus hír

Magyar taggal bővült az Európai Zenei Tanács elnöksége

Az európai zenei ernyőszervezet vezetésének Zsoldos Dávid személyében 13 év után újra magyar tagja van.