Klasszikus

A Nemzeti Filharmonikusok Bécsben

2013.11.12. 15:41
Ajánlom
A bécsi Konzerthausban fejeződött be a Nemzeti Filharmonikus Zenekar nyolc koncertből álló turnéja. A hangversenyeken Baiba Skride lett hegedűművész és testvére, Lauma Skride zongoraművész, valamint Nikolai Tokarev lépett pódiumra a zenekar mellett, a karmester Kocsis Zoltán volt.

Ahogy november 11-én este Bécsben is, a turnén mindvégig telt ház előtt adták a koncerteket. A vendégjáték a hollandiai Eindhovenben indult november 2-án - idézte fel az MTI-nek Kovács Géza, a zenekar főigazgatója. A turné további állomásain - Kölnben, Düsseldorfban, Friedrichshafenben, Freiburgban, Stuttgartban és Regensburgban - is jelentős, általában kétezer fős koncerttermekben léptek föl.

"Azt tapasztaltuk, hogy a romantikus túlsúlyú programok ma is népszerűek, persze más-más neves előadók tolmácsolásában. Előttünk a Bécsi Filharmonikusok jártak e helyeken, utánunk a Helsinki Filharmonikusok és a Birminghami Szimfonikusok, ez nagy felelősséget ró a muzsikusokra" - részletezte a főigazgató. Kocsis Zoltán együttműködése a fiatal, virtuóz szólistákkal nemcsak az együttes tagjait, a kritikusokat, hanem a közönséget is megragadta - számolt be a tapasztalatokról Kovács Géza. Bécsben például felfigyeltek az első részben fellépő Nikolai Tokarevre, aki ott maradt a nézőtéren, és Rahmanyinov II. szimfóniája után zajosan ünnepelte Kocsis Zoltánt és együttesét.

"Rendkívül jó kritikákat kaptunk, de volt egy-két cikk, ami szakmai mezbe próbált öltöztetni valamiféle politikai szándékot, ezeket mi figyelmen kívül hagyjuk" - hangsúlyozta a főigazgató, hozzátéve, hogy az egyik legrangosabb koncertiroda, a Schmid képviselője is szintén elégedett volt és hosszú távú terveket sző, például Mumbaiba és Bogotába terveznek fellépéseket.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Klasszikus

Nem gyöngyszem, gyémánt – 25 éve hunyt el Cziffra György

Huszonöt éve, 1994. január 15-én hunyt el meg Franciaországban Cziffra György zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi örököseként.
Plusz

Ilyet még nem hallottál: hódít a mongol torokének metál

Nem a hörgős metálról van szó, hanem tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadott heavy metálról, aminek hirtelen rengeteg rajongója akadt világszerte.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Klasszikus videó

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus ajánló

Adj hangot a térnek és a télnek!

Második alkalommal rendezik meg február 9-én a nagy népszerűségnek örvendő nyárindító fesztivál téli változatát, a Kórusok Téli Éjszakáját.  Tekintettel az időjárásra, a szabadtéri helyszínek helyett ezúttal a barátságos hangulatú MagNet Közösségi Ház ad otthont az eseménynek.
Klasszikus üvegplafon

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus hír

Egy részeg férfi vonóshangszereket hajított ki egy mozgó vonatból

A Büchenből Hamburgba tartó vonaton mintegy 14 ezer eurós kárt okozott a randalírozó német férfi.