A kritikusok szinte mindenhol egyöntetű lelkesedéssel és elismeréssel írtak az együttes produkciójáról. „A teljes zenekar olyan tökéletesen játszott hangszerén, hogy azzal szinte az összes amerikai zenekart megszégyenítette” – írja a New York-i koncertről szóló kritikájában Frederick L. Kirshnit, a három földrészt behálózó, tekintélyes internetes komolyzenei lap, a ConcertoNet.com kritikusa, majd így folytatja: „Majdhogynem túlzásnak tűnik bárkit is kiemelni, de nem állhatom meg, hogy ne szóljak Szabó Anita fuvolista csillogó játékáról a szólókban, vagy a mesés együttes lelkének tűnő Rudolf András brácsájának bársonyos, nemes fényű hangjáról. (…) Ez a délután kétségkívül a szezon eddigi legnagyobb zenei élménye volt” – összegzi véleményét a New York-i kritikus.

A dél-karolinai Greenville-ben tartott hangversenyről Ann Hicks írt elragadtatott beszámolót: „Hamar tökéletes egyensúlyt tartott a szólista és a zenekar között, és a Liszt-mű [az Esz-dúr zongoraverseny] megrázó, szenvedélyes és tökéletesen kidolgozott előadásban szólalt meg vezényletével. A hangverseny utolsó számát, Csajkovszkij Negyedik szimfóniáját a Filharmonikusok szintén tökéletes odafigyeléssel, lebilincselő játékkal interpretálták. Az est megkoronázásaképpen pedig mi mást is játszhattak volna, mint Brahms magával ragadó Első magyar táncát. Az este során Hamar karmester engem önkéntelenül is egy bűvészre emlékeztetett, ahogy egymás után húzza elő cilinderéből a formás, szép fehér nyulakat. A bűvész csodanyulai ezen az estén a zenekar csodás fafúvósai, hihetetlen kürtösei és lenyűgöző vonósai voltak, akik mind feledhetetlen teljesítményt nyújtottak.” A hatalmas havazás miatt elmaradt fairfaxi koncertet a zenekar bő két héttel később pótolta, amikor – a feszített programban adódó kevés szabadnapok egyikén – visszatért a Virginia állambeli városba, és eljátszotta Bécsi éj című programját.

A turné utolsó hetében a keleti part néhány városában lépett fel az együttes. Worcesterben adott hangversenyükről szólva Jennifer Weininger, a Telegram & Gazette kritikusa Beethoven Eroica szimfóniájának interpretációjával kapcsolatban kiemeli, hogy „a mű grandiózus volta és belső feszültségei ebben az előadásban szinte kézzelfoghatóvá váltak”. „Kocsis külön figyelmet fordított a ritmusra, amely a beethoveni erő kulcsa. Nem sürgette indokolatlanul a zenészeit, de többnyire gyors tempókat választott; a zenészek ugyanakkor igyekeztek a szóló részekben kihasználni minden pillanatot. A zenekar hangzásának alapját meghatározó erőteljes, áttetsző rézfúvós szólam meggyőzővé tette a belső hangok rezonanciáját. A fafúvósok csodálatosak voltak. A kürtöknek nem okoztak gondot sem a több ütemig kitartott hangok, sem a lenyűgöző futamok, és a szólamvezető oboa ragyogó hangja az utolsó tételben fénysugárként hatolt át a sűrű zenei szöveten” – méltatja a magyar muzsikusok teljesítményét a lap kritikusa.