A tizennégy napos fesztivál célja új módszerekkel bemutatni, és ez által a közönséghez közelebb hozni az újzenét. A fesztivál felkérésére születő ősbemutatók mellett olyan régebbi műveket is eljuttatnak a hallgatósághoz, amelyek a mai szerzők számára referenciaként szolgálnak, de Magyarországon szélesebb körben kevésbé ismertek. A koncertközönségnek minden alkalommal – az est programja előtt, vagy gyakran a darabok közé ékelve –
interaktív bevezető előadásokat tartanak az események kurátorai,
amelybe mindenki bekapcsolódhat, és szórakoztató, kreatív módon kerülhet közelebb egy-egy kompozíció eszköztárához, zeneszerzői nyelvéhez.
A 2020-as fesztivál programjai közül több foglalkozik a női alkotók szerepével és lehetőségeivel a zenei életben.
A szervezők különös hangsúlyt fektetnek arra, hogy zeneszerző nők műveit is bemutassák. Kétnapos nemzetközi szimpóziumot is szerveznek MusicaFemina International címmel, amelyen kerekasztal-beszélgetések és prezentációk mellett helyet kap a magyar női underground színtér fontos eseménye, a Ladyfest Budapest a különkiadása is január 8-án este a Három Hollóban, magyar, lengyel és német fellépőkkel.
Az Átlátszó Hang 2020 Újzenei Fesztivál nyitó- és zárókoncertjén különleges pár-kompozíció hangzik el. A két összetartozó mű szerzője Varga Judit Erkel-díjas zeneszerző, a bécsi zeneakadémia professzora. A műveket az Átlátszó Hang és a berlini női zenei fesztivál, a Heroines of Sound rendelte a művésztől két német együttes számára. A fesztivál nyitókoncertjén, január 9-én a Zeneakadémia Solti termében az Ensemble Interface, míg a zárókoncerten a LUX:NM adja elő a két összefüggő pár-kompozíciót. Előbbin közreműködik Nagy Andrea, aki a Zeneakadémia elvégzése óta Freiburgban él, és basszusklarinét specialistaként Európa számos újzenei együttesével fellép.
Az emberi hang különleges lehetőségeit mutatja meg január 10-én, a Müpában Frauke Aulbert operaénekes és Bartha Márk kétszeres magyar beatbox bajnok. A Voice Lab – az operától a beatboxig koncerten az énekhang különféle tradicionális és urbánus újításait mutatják be az előadók, esetenként elektronikával, különféle szenzorokkal kiegészítve a szóló színpadi előadóművészet eszköztárát.
Január 11-én, a Trafó színpadán mutatkozik be a Studio Dan. A tíztagú együttes tagjai az újzene, jazz, zeneszínház területein egyaránt jártasak. Vinko Globokar 85 éves francia/szlovén zeneszerző számukra komponált Passaggio Verso Il Rischio, azaz Átjáró a kockázat irányába című félórás színpadi darabját mutatják be többek közt, amelyben
a zenészek a szabadság kockázatával kell, hogy megbirkózzanak.
További információt a fesztivál honlapján talál.
A fejlécképen Varga Judit. Fotó: Nagy Attila /Müpa.
hírlevél












