Klasszikus

A nyolcvanéves Dubrovay Lászlót köszönti a BDZ

2023.03.14. 10:55
Megosztom
A közismert zeneszerzőt a Zeneakadémián ünnepli a Budafoki Dohnányi Zenekar, a hangversenyen két versenymű mellett két korábbi ünnepi alkotás is elhangzik.

Dubrovay László több mint kétszáz művet komponált, többek között operát, táncjátékot, zenekari-, kamara-, szóló- és kórusdarabokat, elektronikus és komputerzenei darabokat. Kísérletező és felfedező típus, aki a hangszerek új kombinációjára és megszólaltatásának kidolgozására egyaránt fogékony. Az ünnepi hangversenyen a Budafoki Dohnányi Zenekar Guido Mancusi vezényletével, Balázs János és Pálfalvi Tamás szólójával játssza a szerző műveit.

A zeneszerző egy interjúban elmondta, a zenekar már több művét is játszotta, és a szólistákhoz is régi jó kapcsolat fűzi. „Bármilyen zongoradarabot, amit írtam, Balázs János eljátszotta és felvette CD-re, így most minden zongorás művem kapható, a három zongoraversenyemet is beleértve. Ő minden művemet megtanulja és előadja, illetve tanítványainak is továbbadja. Nagyon élő és gyümölcsöző kapcsolat a mienk.” Világszemlélete és ars poeticája alapján elmondta: „Jellemző rám az optimizmus.

Vallom továbbá, hogy az embernek felfelé kell néznie, a művésznek pedig kapcsolatot kell teremtenie Ég és Föld között.

A Földről kell indulnia egy magasabb, tisztább szféra felé. Ezen az úton sok szenvedésben lehet része, de hiszek abban, hogy ezekre is szüksége van a művészembernek. Egyébként amikor reménytelenséget érzünk, a legjobb, ha kimegyünk a természetbe. A magyar táj szépsége erőt ad ahhoz, hogy bárki tovább lendüljön a megtisztulás felé. [...] Hit és erkölcs nélkül anarchista világ alakul. Szükségünk van arra, hogy ne csak tárgyi dolgok legyenek körülöttünk.

Muszáj mozgósítanunk a szellemi erőket, hogy jobb és tisztább világot tudjunk létrehozni.

Ehhez a hit és az erkölcs mindenképpen nagyon fontos támaszték – ezek adják meg a vázát annak, amire a csodát építeni lehet.”

Dubrovay László 80
március 23. 19:30, Zeneakadémia

Dubrovay László: Ünnepi zene
Dubrovay László: 2. zongoraverseny („Concerto Romantico”)

Dubrovay László: 2. trombitaverseny
Dubrovay László: Magyar szimfónia

Balázs János (zongora), Pálfalvi Tamás (trombita)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Guido Mancusi

További információ és jegyvásárlás itt érhető el.

 

Fejléckép: Dubrovay László (forrás: Budafoki Dohnányi Zenekar)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Klasszikus ajánló

Meghittség és rivaldafény – közeleg a Herbstgold Fesztivál

Szeptember 16. és 26. között a Herbstgold Fesztivál nagyzenekari pillanatokat és kamarazenei ritkaságokat ötvöző zenei utazásra hívja hallgatóságát. A program Haydn derűs klasszikájától Brahms szenvedélyes romantikáján át Mozart megrendítő Requiemjéig ível.
Klasszikus ajánló

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.
Klasszikus ajánló

Mennyei zongoramuzsika és az ősz zenéje – íme a kismartoni Esterházy-kastély jövő évi fesztiváljainak programja

A komolyzenével ismerkedő, fiatal közönséget megszólító, a zenei műfajokat és társművészeteket ötvöző Keys To Heaven zongorafesztivál, valamint a Julian Rachlin nevével fémjelzett őszi, Herbstgold Fesztivál is várja a muzsika szerelmeseit.
Klasszikus ajánló

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.