Klasszikus

A Pannon Filharmonikusokkal ünnepel a pécsi Kodály Központ

2015.12.02. 14:22
Ajánlom
Elismert művészek, zenekarok közreműködésével egész napos születésnapi műsorfolyammal és gálakoncerttel ünnepli megnyitásának ötödik évfordulóját a pécsi Kodály Központ december 16-án.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere úgy fogalmazott, hogy a Kodály Központ ötéves működése túlszárnyalta a várakozásokat. A koncertteremről mindenki lelkesedéssel, eufóriával beszél - tette hozzá. Páva Zsolt örömét fejezte ki, hogy ez a lelkesedés a Kodály Központ vezetőit is jellemzi, akik kiválóan irányítják a koncerttermet.  

Kodály Központ

Kodály Központ

Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő ügyvezetője elmondta, hogy az intézmény eddig 415 893 látogatót fogadott, 967 rendezvényt tartottak meg, ebből 777 klasszikus, világzenei, és dzsesszkoncert volt, valamint 163 napon keresztül tartottak konferencia jellegű eseményeket.

A születésnapi műsorfolyamot december 16-án a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. programja nyitja meg: délelőtt Ilyen a Jazz címmel a gyermekeket várják. Délután két fiatal, nemzetközi versenyeken díjakat nyert művész, Marcelina Beucher szoprán Lengyelországból, Ting-Vej Csen fuvolaművész pedig Tajvanból érkezik Pécsre.

A Best of Kodály Központ elnevezésű programon 14 órától a vendégek belehallgathatnak az elmúlt öt év legszebb pillanataiból készített hangfelvétel-válogatásba. 16 órától gyermek- és ifjúsági kórusok adnak koncertet. A 20 órakor kezdődő gálakoncert műsora elsősorban Kodály Zoltán munkásságát idézi meg a zeneszerző születésnapján. A Pannon Filharmonikusok (PFZ) frissen alakult Fesztiválkórusa a Molnár Anna című Kodály-szerzeménnyel lép elsőként a nagyközönség elé.

Márta István zeneszerző Tér-idő című, vegyeskarra, énekes és hangszeres szólistákra komponált művét Vass András művészeti vezető irányításával adja elő az októberben alakult fesztiválkórus. A Bertók László pécsi költő verssorait is feldolgozó új zenemű a komponista felajánlása az ünnepi eseményre.

Pannon Filharmonikusok

Pannon Filharmonikusok (Fotó/Forrás: PFZ)

A hangversenyen Bánfalvi Zoltánt, a PFZ koncertmesterét újra zeneszerzői oldaláról ismerheti meg a publikum: Divertimento című zeneművének első és második tételét játssza majd a zenekar Bogányi Tibor vezényletével. A karmester muzsikusként is fellép Kodály Zoltán hegedűre és gordonkára írt Duójával. A csellista-dirigens partnere Baráti Kristóf, a Kodály Központ 2015-ös rezidens művésze lesz. A PFZ azzal a Kodály-kompozícióval zárja majd a hangversenyt, amellyel öt éve útjára indította az épület zenei életét. Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című szerzeményének előadásában Horváth István pécsi születésű tenor operaénekes és a Nemzeti Énekkar lesz a társulat partnere.

Horváth Zsolt, a PFZ igazgatója a jubileumi alkalmak leghelyesebb választásának nevezte a műsorra tűzött Kodály-művet, valamint a zenekar felkészültségét, magabiztosságát hangsúlyozta. "Pécs zenei élete jó úton jár" - összegzett Szamosi Szabolcs, a pécsi központban működő a Filharmónia Magyarország ügyvezetője. Mint felidézte, a hazai zenei élet meghatározó szereplői visszatérő vendégek a Kodály Központban, 2016 szeptemberében pedig a világhírű Londoni Filharmonikus Zenekar lép fel a pécsi koncertteremben.

Kodály Központ

Kodály Központ

A Kodály Központ jubileumára megjelent egy könyv is; a kiadványban a Bublik Róbert, Cseri László, Kalmár Lajos, Kismányoky Károly, Körtvélyesi László és Tóth László által készített fotók olyan arcát is megmutatják a központnak, amely a nagyközönség számára újdonságként hathat, ezen kívül felidézik az építés, a megnyitást óta eltelt öt év legemlékezetesebb pillanatait.

A születésnapon a programok a gálakoncert kivételével ingyenesen látogathatóak, de regisztrációhoz kötöttek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

A nemzetközi zsűri a szombati nagyzenekari döntő után hozta meg a végső határozatot. A második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.
Színház

„Molnár műveinek épségére figyelni fogunk a jogok lejárta után is”

Lukin Ágnes rendező, Molnár Ferenc dédunokája tette közzé saját álláspontját az általa csak „Delila-gate”-ként emlegetett esettel kapcsolatban.
Klasszikus

Kurtág operája a negyedik a legjobb 21. századi művek listáján – a Guardian szerint

Habár úgy tűnt, soha nem készül el, végül Kurtág életművének eklatáns darabja lett A játszma vége – írja a Guardian. A tekintélyes brit lap összeszedte a 21. század legjobb kortárs klasszikus zenei alkotásait. Íme a lista.
Klasszikus

Nagy zeneszerzők szerelmi életéről szól Bősze Ádám új előadássorozata

Nem a komolyzenét akarja népszerűsíteni, célja csupán, hogy érdekes legyen. Új előadássorozatában a női szemszögre különös figyelmet fordítva beszél nagy zeneszerzők nagy szerelmeiről Bősze Ádám.
Színház

Bezárja tanodáját Gór Nagy Mária

Nem talált elég tehetséges diákokat, így már csak a kifutó évfolyamokat tanítja a róla elnevezett intézményben a színésznő.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Ránki Dezső szólóestet ad a Müpában

Beethoven és Schumann műveit adja el szólóestjén Ránki Dezső, az MVM Koncertek - A Zongora című koncertsorozat évadnyitó koncertjén.
Klasszikus magazin

10 érdekesség a 35 éves Amadeusról

1984 szeptemberében mutatták be az Egyesült Államokban Miloš Forman filmjét, amely ugyan hemzseg a történelmi pontatlanságoktól, mégsem tudjuk megunni. Összeszedtünk tíz érdekességet róla.
Klasszikus orgona

Magyar orgonista Japán egyik legjobb koncerttermének rezidens orgonistája

Simon Rattle egyenesen a világ legjobb modern koncerttermének nevezte a szapporói Kitara Hangversenytermet, amelynek rezidens orgonistája az új évadtól Tabajdi Ádám.
Klasszikus ajánló

Nagy zeneszerzők szerelmi életéről szól Bősze Ádám új előadássorozata

Nem a komolyzenét akarja népszerűsíteni, célja csupán, hogy érdekes legyen. Új előadássorozatában a női szemszögre különös figyelmet fordítva beszél nagy zeneszerzők nagy szerelmeiről Bősze Ádám.
Klasszikus kortárs zene

Kurtág operája a negyedik a legjobb 21. századi művek listáján – a Guardian szerint

Habár úgy tűnt, soha nem készül el, végül Kurtág életművének eklatáns darabja lett A játszma vége – írja a Guardian. A tekintélyes brit lap összeszedte a 21. század legjobb kortárs klasszikus zenei alkotásait. Íme a lista.