Klasszikus

A pécsiek mesélnek

2012.11.19. 14:09
Ajánlom
A fokozatos javulás folyamata határozta meg a Pannon Filharmonikusok péntek esti koncertjét, néhány feledhető pillanat után egészen kimagasló játékot is hallhattunk a sokak számára rokonszenves együttestől, így talán nem ok nélkül való, ha bizakodóak vagyunk a jövőt illetően.

A mesék és a képzelet világának bebarangolását célozta a pécsi zenekar budapesti bérletnyitó hangversenye, és akár gyermekeknek szóló előadás is lehetett volna, ha színes-érdekes átvezető szövegeket írnak hozzá, és nem tervezik egészestés hosszúságúra. De nyilvánvalóan nem ez volt a cél, hanem egy alapvetően könnyed műsor elővezetése úgy, hogy közben még érdekességekkel, ritkaságokkal is találkozzék a publikum. Így inkább azt mondanám: esti mese volt ez felnőtteknek, gőzmozdonnyal, Csipkerózsikával, tündérkerttel, varázslással, operett-hősökkel.

Kétségtelen vonzereje volt a koncertnek, hogy az est műsorán szereplő jól ismert művek sem fordulnak meg havi rendszerességgel a Müpa pódiumán. Ez dicséretes, hiszen a zenekari hangzáskép fejlesztése, csiszolása mellett, az ötletes műsorpolitikával szintén tenni lehetne a magyar klasszikus zenei szcénán eluralkodott főváros-központúság ellen, persze soha sem az első rovására.

Mert a Pannon Filharmonikusok egy szimpatikus együttes, közönségbarát arculattal, megbízható játékkal. Még nem volt szerencsém hallani őket a vezetőkarmester-váltás óta, a mostani élmények alapján határozottan pozitív tendenciákat vélek felfedezni a játékukban, és a péntek esti koncert akkor is reménykeltő volt, ha messze nem nevezhetném tökéletesnek. Csak remélni tudom, hogy Bogányi Tiborban és az együttesben lesz elég kitartás a hosszú és sok esetben sziszifuszi munkához. Mindenesetre szép lenne, ha Pécs is rendelkezne nemzetközileg jegyzett együttessel.

Honegger Pacific 231 című művével minden adott volt az energikus kezdéshez. A szerző ahhoz hasonlítja vonzalmát a vasúti járművekhez, mint amilyen más férfiakat a nőkhöz vagy éppen a lovakhoz köti. Ezt a finoman szólva is bizarr vallomást igyekszik a mű számunkra is érthetővé tenni, tudniillik mi is a szépség abban, ahogyan egy hatalmas gép nekiindul az éjszakának. Ez a zene a gépezetet szolgálja, egy csodának, már-már élőlénynek tekintve azt.

Sajnos a mostani előadás nem használta ki a darab adta lehetőségeket, a zenekar kissé fásultan szólalt meg, a hangzáskép egy idő után elmosódottá, maszatossá vált, nem sikerült igazán a darab ívét adó fokozás sem. Nem érezhettük a gőzgép elképesztő erejét, a fogaskerekek egymásnak feszülését, ahogyan szép lassan nekilendül a mozdony, maga után húzva a több száz tonnás szerelvényt; az út maga pedig inkább volt kicsit döcögős gurulás egy Bzmot motorvonattal. Úgy tűnt, hogy a zenekarnak még rá kell hangolódnia az aznap esti feladataira, hiszen mindennek dacára kitűnt, hogy jóval nagyobb potenciál rejtőzik a felszín alatt.

Az est ínyencsége Offenbach Gordonkaversenye volt, mely hosszas kutatómunka után szólalhatott meg ebben a formában, ugyanis a második és harmadik tétel partitúrája hosszú ideig a családi archívumban rejtőzött a megfelelő feliratok nélkül, és ezen részek zongorakivonatát Max Clémént csellista hangszerelte meg. Csak később találtak rá az eredeti, Offenbach által kidolgozott tételekre.

Most ezt a verziót hallhattuk. Előre bocsátom, hogy a francia operettszerző munkássága nem tartozik a kedvenceim közé, még akkor sem, ha „komolyabb" formában jelentkezik. A komponista lényegében itt is operettet írt, a cselló dallamai a Párizsi életben vagy a Szép Helénában is felbukkanhatnának, csakhogy esetenként ez üresjáratokkal társul. Tény, hogy a szólistát néhol jelentős kihívások elé állítja a versenymű, és a látványos zenei sziporkák az első illetve az utolsó tétel végén óhatatlanul tapsra ingerlik a hallgatóságot, de mégis, a szerzemény egésze kissé unalmasnak tűnik.

Magára a megszólaltatásra túl sok panaszunk nem lehetett, a közreműködő francia csellista, Jérôme Pernoo szép, egészséges és nemes hangon szólalt meg, képes volt betölteni a hangversenytermet, és a néhol felbukkanó hamisságok sem vontak le érdemben az interpretáció egészéből. A zenekar kísérete mindenben megfelelőnek bizonyult, a Honegger-darab során észlelt hiányosságokat szerencsésen maguk mögött tudták, és már csak apróbb pontatlanságok voltak megfigyelhetők a rezesek egyes belépéseinél.

A szünet utáni második félidő hozta meg aztán az igazán élvezetes pillanatokat. Ravel Lúdanyó meséi című szvitjében már elemükben voltak a pécsiek, szép szólókban, igényesen kivitelezett pianókban lehetett részünk. A gondosan kimunkált, leheletfinom hangzás rögvest az első tétel Csipkerózsikát megjelenítő fátyolos muzsikájában szembetűnő volt, és ha válogatni szeretnék a továbbiakból, a felsorolást a keleties hangzású harmadik tétellel folytatnám, ahol az együttes a leleményesen felrakott zenei szövet minden ziccerét kihasználta, de nem hagynám ki a Szépség és a Szörnyeteg párbeszédének markáns kontrasztokkal teli megjelenítését, vagy a Tündérkert megkapó szépségét sem.

Paul Dukas Bűvészinasa igazi bravúrdarab, nagyszerű hangszerelése folytán a szimfonikus zenekar lehetőségeinek megismertetésére is ideális, és a péntek este hallott élénk, példásan kidolgozott előadás maradéktalanul kiaknázta ezeket a lehetőségeket. Bogányi pálcája alatt a zenekar valóban mesélt, a mű fantasztikus világa szinte szemmel láthatóan nyílt meg a hallgatóság előtt.

Ráadásként a mindig sikeres Rákóczi-induló beleillett a kevésbé fajsúlyos este műsorába, felvillantva Bogányi és a zenekar közönségbarát arculatát, mert bár az efféle ráadások könnyedén megtámadhatók a kritikaírás komor bástyáiról, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a koncertek elsősorban a hallgatóságért vannak, és amennyiben a szórakoztatás a cél, akkor bizony szórakoztatni kell.

Végülis pozitív benyomásokat hagyott maga után a Pannon Filharmonikusok vendégjátéka, úgy érzem a zenekar jó úton halad a még igényesebb hangzás felé. Bogányi Tibor szimpatikus a karmesteri pulpituson, nem tartozik az „ugráló", végletesen extrovertált dirigensek közé, akik leginkább vizuális élményt szeretnének nyújtani a közönségnek; bár tény hogy egyes mozdulatai némileg modorosak. Zenei koncepciói viszont határozottságról árulkodnak, és képes ezeket a fegyelmezett, magas szintű játék motiválására használni.

Szívből remélem, hogy a zenekar budapesti közönsége egyre csak növekedni fog, akik alkalomadtán a Kodály Központba is ellátogatnak, megalapozva ezzel egyfajta állandó belföldi zenei turizmust.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Martha Argerich nem mondta le, hálistennek

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén az argentin zongoraművésznő ragyogó Beethoven-zongoraversennyel mutatta meg, hogy nem lehet megunni egy darabot akkor sem, ha 70 éve játssza.
Zenés színház

Kiderült, mit gondol a Metropolitan Opera főigazgatója az énekesekről

Tizenhárom éve áll a New York-i operaház élén, Peter Gelb mindennel találkozott már.
Vizuál

Elfajzott művészet a javából – Vaszilij Kandinszkij

Olyan művészetet akart teremteni, amely megszabadul a tárgyi ábrázolásból. A szovjetek elől Németországba menekült, a nácik elől Franciaországba. 75 éve hunyt el Vaszilij Kandinszkij.
Vizuál

Illusztrátoroktól kérhetsz személyre szóló rajzot karácsonyra

A legviccesebb kérésekről vagy a legemlékezetesebb kliensekről kérdeztük az illusztrátorokat a Pagony lassan hagyományosnak számító karácsony előtti jótékony rajzolása kapcsán.
Klasszikus

Szüts Apor: „A tökéletességet nem lehet, és nem is kell elérni”

Szüts Apor számára korán jött az ismertség a komolyzene világában. Több interjúban is beszélt eddigi munkásságáról, most viszont a belső munkafolyamatokról és szemléletmódjáról tudhatunk meg részleteket, amelyekről talán a lámpalázzal vagy maximalizmussal küzdő fiatal zenészek is szívesen olvasnának. Így került szóba a fejlődés, az önkritika vagy a tökéletesség nemlétének témája is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus kritika

Martha Argerich nem mondta le, hálistennek

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén az argentin zongoraművésznő ragyogó Beethoven-zongoraversennyel mutatta meg, hogy nem lehet megunni egy darabot akkor sem, ha 70 éve játssza.
Klasszikus interjú

Szüts Apor: „A tökéletességet nem lehet, és nem is kell elérni”

Szüts Apor számára korán jött az ismertség a komolyzene világában. Több interjúban is beszélt eddigi munkásságáról, most viszont a belső munkafolyamatokról és szemléletmódjáról tudhatunk meg részleteket, amelyekről talán a lámpalázzal vagy maximalizmussal küzdő fiatal zenészek is szívesen olvasnának. Így került szóba a fejlődés, az önkritika vagy a tökéletesség nemlétének témája is.
Klasszikus hír

Kecskés D. Balázs Istvánffy Benedek-díjat kapott

A fiatal zeneszerző Három románc című alkotása nyerte el a Magyar Zeneszerzők Egyesületének díját.
Klasszikus fidelio klasszik

Rost Andrea a Fidelio Klasszik vendége

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása december 14-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Elek Ányossal, ifj. Harangozó Gyulával és Rost Andreával.