Klasszikus

A piszkálódás most még komolyabb formákat fog ölteni – Beszélgetés Bősze Ádámmal és Megyeri Lénával

2022.10.05. 15:10
Ajánlom
Bősze Ádám zenetörténész, a Bartók Rádió népszerű műsorvezetője és Megyeri Léna tánckritikus 2021-ben indított közös tánc- és zenetörténeti sorozatot a Mozsár Műhelyben Lábujjhegyen címmel. A projekt ősztől a hazai táncélet egyik legfontosabb helyszínén, a Nemzeti Táncszínházban folytatódik.

Az első estet, amely a Napkirály, azaz XIV. Lajos udvarába és korába invitál, október 12-én tarják. Ennek kapcsán beszélgettünk Bősze Ádámmal és Megyeri Lénával az ötlet születéséről, az estek tematikájáról, egymás közti élcelődésekről, spontaneitásról, teljességre való törekvésről.

Hogyan született meg a sorozat ötlete?

Bősze Ádám: A Mozsár Műhelyben nagy sikert maga mögött tudó Beszélő levelek sorozatnak több alkalommal is a moderátora lehettem Léna jóvoltából. Ennek kapcsán elég sokat beszélgettünk, és egyszer csak felmerült az ötlet, hogy csináljunk egy közös estet, amiben a tánc történetét meséljük el – ugye ez Léna szakterülete –, de úgy, hogy közben a zenetörténeti vonatkozásokat és aspektusokat is felvázoljuk, ami meg az én szakmám. Most, hogy túl vagyunk az első évadon, bátran mondhatom, jó ötlet volt.

Feltételezem, kölcsönösen tanultatok is egymástól ez alatt az egy év alatt.

BÁ: Nagyon jó dolog megtapasztalni, hogy a zenei világ nemcsak arról szól, amit magamban kialakítottam az évek során, hanem más érvényes megközelítések is vannak. A saját kis burkomban eddig a tánc masni volt a zenetörténet csokrán, közben meg nem így van. Már az első előadáson megtudhattam, hogy sok esetben a zeneszerző volt a koreográfus alárendeltje, nem pedig ahogy az én fejemben élt, azaz hogy a zene mindenek előtt és felett való; vagy hogy a koreográfus gyakran maga volt a zeneszerző.

Fontos tanulság, hogy nem lehetek elfogult zenetörténészként, a táncnak ugyanolyan létjogosultsága van.

Megyeri Léna: A zene létezik tánc nélkül, a tánc viszont ritkán létezik zene nélkül, úgyhogy az én életemben valamilyen szinten mindig is jelen volt a klasszikus zene, hiszen kiskorom óta táncoltam, később pedig szakújságírója lettem a területnek. Magánemberként is nagyon szeretem a klasszikus zenét, rendszeresen járok koncertekre. Fontos megjegyezni, hogy Ádámtól én már azelőtt tanultam, hogy elkezdtünk együtt dolgozni, ugyanis gyakran eljártam az előadásaira. Amellett, hogy nagyon élveztem ezeket az alkalmakat és rengeteg új információval lettem gazdagabb, kicsit irigykedtem is: milyen jó, hogy a zenei területen működik és van létjogosultsága egy ilyen ismeretterjesztő programsorozatnak, mennyire hiányzik viszont a táncéletből. Pedig azt gondolom, hogy ez az egyik legközérthetőbb művészeti ág, ennek ellenére nagyon sokan tartanak tőle. Egyrészt ezt az idegenkedést és félelmet szeretném lebontani ezzel a sorozattal, másrészt megmutatni, hogy a tánctörténet is kínál olyan izgalmas sztorikat és anekdotákat, mint az irodalom vagy a zene. Ezért örültem nagyon Ádám ötletének.

BÁ: Az én ötletem volt?

ML: Én úgy emlékszem, igen.

BÁ: Tényleg? De jó! Ez az én ötletem! (Nevet)

Labujjhegyen2-144301.png

Bősze Ádám és Megyeri Léna - Lábujjhegyen (Fotó/Forrás: Nemzeti Táncszínház)

És miért lett Lábujjhegyen a címe?

ML: Ez is Ádám ötlete volt, bár erre sem emlékszik. (Nevet) Az első est előtt mondtam neki, hogy meséljük majd el a színpadon, hogy miért lett az előadás alcíme az, hogy A király táncol. (Egyébként az azonos című film nyomán.) Aztán amikor arra került a sor, azt kérdezte, hogy miért lett az előadás címe Lábujjhegyen? Nem tudom, ezt te találtad ki – feleltem. Úgyhogy teljes káosz volt már a harmadik percben. Szóval Ádám találta ki a címet, hogy miért, azt talán már sosem tudjuk meg. Nekem viszont tetszik, mert figyelemfelkeltő is, és az jut róla eszembe, hogy kiválóan végigkövethető a tánctörténet abból a megközelítésből is, hogy milyen lábbeliben táncoltak. A barokk kor piros sarkú cipőitől a nagyjából a romantika idején megjelenő spicc cipőkön át eljutunk a posztmodernben gyakran használt tornacipőig és a kortárs táncszínpadok mezítlábas divatjához.

Hogyan alakítottátok ki a kilenc est tematikáját?

ML: A balett gyökereiig nyúlunk vissza, tehát a Napkirály udvarából indulunk, és onnantól kezdve kronologikus sorrendben követjük végig a színpadi tánc történetét egészen napjainkig. Kiválasztottam az adott korszak jelentős alkotóit, és hozzájuk kapcsolódva találtuk ki egy-egy előadás tematikáját.

BÁ: Örömmel alkalmazkodtam azokhoz a témákhoz és korszakokhoz, amelyekről Léna úgy gondolta, hogy általuk a tánc történetét a lehető legjobban be lehet mutatni, még akkor is, ha adott esetben Sztravinszkijról kell mesélni, aki nem tartozik épp a kedvenceim közé.

Megyeri_Lena-144305.png

Megyeri Léna (Fotó/Forrás: Nemzeti Táncszínház)

ML: Érdekes, amit Ádám említ. Ő ugye mondhatja azt, hogy Sztravinszkijról is szívesen mesél, habár nem igazán kedveli.

Én nem tudom megmondani, hogy szeretem-e XIV. Lajos vagy Noverre művészetét, hiszen nem tudom megnézni, hogyan táncoltak.

Sajnos még rekonstrukció formájában sincs erre lehetőség. Tehát teljesen másként kell hozzáállnom és beszélnem stílusokról és alkotókról, szinte egészen addig, amíg el nem jutunk a 20. századig, de legalábbis a 19. századi romantikus balettek koráig. Ádámnak ebből a szempontból könnyebb dolga van, hiszen ő meg tudja mutatni, miről beszél, mert le tudja játszani a zenét.

BÁ: Azért ez látszat szomorúság ám Léna részéről, ugyanis amíg én csupán hangzó anyagot tudok mutatni, addig Léna minden egyes előadáson elviszi a showt azzal, hogy különféle képi rekonstrukciókat és videórészleteket vetít, amikkel a közönséget el lehet ámítani és kábítani. (Mosolyog)

A Léna által lerakott tematika mentén te hogyan raktad össze a zenei vonalat?

BÁ: Fontos közös döntés volt, hogy bár megvolt a fő téma és az alapvető irányok, egyik előadásnál sem rögzítettük pontosan, ki miről fog beszélni. Hogy egy ide illő szóhasználattal éljek, egyik alkalom sem volt megkoreografálva, amit én nagyon élveztem. Léna az elején kicsit izgult emiatt, de beletörődött, és a végére ő is rákapott ennek a szabadságnak az ízére.

ML: Valóban, azt gondolom, hogy a spontaneitás nagyon jót tesz a dolognak. Nyilván megvan az alapvető háttértudásunk, emellett beleástuk magunkat az adott korszakba, de a helyszínen már gyakran egymásra reagáltunk, a másik mondandójából inspirálódtunk, annak mentén hoztunk be új szempontokat, gondolatokat, vagyis abszolút szimbiózisban tudtunk működni. Egy nagy tudásanyagból mutattunk be szeleteket.

BÁ: Éppen ezért biztos vagyok benne, hogy azok, akik most a Nemzeti Táncszínházban hallgatnak meg minket, nem ugyanannak az előadássorozatnak lesznek a részesei, mint akik tavaly a Mozsárban ott voltak az esteken. 

ML: Persze vannak olyan kedvenc sztorik, amiket mindenképp el fogok mondani most is.

A kilenc alkalom elég ahhoz, hogy bemutassátok a tánc teljes történetét?

BÁ: Fel kell adni, hogy a teljességre törekedjünk, de egyébként sem fér ennél több előadás egy évadba. Egyébként sincs semmi értelme, legalábbis zenetörténeti értelemben, hogy a teljességet megmutassuk. Legfeljebb inspirációt kaphatnak a nézők a különféle korszakokhoz. Valamilyen képet persze fognak alkotni, de ezzel azért nem ajánlom, hogy zenetörténet vizsgára menjen bárki is. (Nevet)

bosze_adam-144259.png

Bősze Ádám (Fotó/Forrás: Nemzeti Táncszínház)

Ha valaki nem tud eljönni a sorozat valamennyi eseményére, egy előadáshoz kapcsolódva is kaphat teljesértékű élményt? Külön-külön is élvezhetőek az egyes epizódok? 

BÁ: Abszolút. Nem épülnek egymásra a különböző részek. A zene és a tánc történetének kilenc különböző fázisából választunk ki minket érdeklő eseményeket, és azokról beszélünk. De ha valaki végigköveti az egész sorozatot, kapaszkodókat kaphat, egy olyan vázat, amire felrakosgathatja magát a ruhát, ami az egész történetet jelenti.

Duettet táncoltok – hogy én is tánc kifejezést használjak. Hogyan alakult a kettőtök színpadi viszonya a sorozat alatt?

BÁ: Nagyon jó irányba változott a kettőnk közötti színpadi kommunikáció. Megvan a kémia közöttünk. Nagyjából a félidőtől már annyira egymásra tudtunk hangolódni, hogy elindult egy jóleső piszkálódás, ami szerintem az alapja annak, hogy egy előadás igazán őszinte és jó legyen.

Úgyhogy azt tudom ígérni a nézőknek, hogy a piszkálódás ezúttal még komolyabb formákat fog ölteni.

A közönség visszajelzéseiről csak annyit tudok, hogy minél közelebb kerültünk napjainkhoz, annál inkább lett volna igény arra, hogy kérdezhessenek, megoszthassák a véleményüket az adott témával kapcsolatban. Meglátjuk, milyen a Táncszínház légköre, ha ez úgy működik, ahogy azt gondolom, ennyi interaktivitásra mindenképp lehetőséget kell biztosítanunk.

ML: Hozzám eljutottak olyan észrevételek, hogy nem is gondolták, hogy a tánc világa ennyire érdekes. Olyan emberek, akiknek egyébként nincs semmi köze a tánchoz és a zenéhez azon túl, hogy egyszer-egyszer elmennek egy koncertre vagy táncelőadásra, azt mondták, hogy nagyon élvezetes és izgalmas volt, sokat tanultak belőle. Bízom benne, hogy ez a Táncszínházban is így lesz.

Mik voltak a személyes kedvenceitek?

BÁ: Nekem abszolút Csajkovszkij. Nagyjából egy időben volt az Óbudai Társaskörben a Nagy zenészek, nagy szerelmek sorozatomban a Csajkovszkij-epizód. Akkoriban csak ő volt a fejemben. Hozzám egyébként is közel áll a muzsikája. De azért a Lábujjhegyen előtt a Diótörő, a Csipkerózsika, vagy A hattyúk tava nem csak hogy hidegen hagyott, de talán még azt is mondhatom, hogy idegenkedtem tőle: nagyszerű zene, de nem érdekel. Most viszont már meg lehet fogni bármelyikkel. Főként azért, mert amikor beleástam magam Csajkovszkij életébe, azzal szembesültem, hogy mennyire elégedetlen volt saját magával, ráadásul egyik-másik műbe mások is belenyúltak, toldozgattak-foltozgattak rajta. Egy ilyen látszólagos kristálypalotában rengeteg küzdelem és negatívum van, míg te már csak a tökéletességet látod.

Labujjhegyen1-144300.png

Bősze Ádám és Megyeri Léna - Lábujjhegyen (Fotó/Forrás: Nemzeti Táncszínház)

ML: Nekem is az volt az egyik nagy élményem. A másik kedvenc témám, már azelőtt, hogy belefogtunk volna a sorozatba, a Ballets Russes volt – ami Ádámnak Sztravinszkijt jelenti, de nekem Nizsinszkijt és Gyagilevet. Borzasztóan vártam azt az estet, és igazán jól is sikerült. Akkor azt mondtam, ezt már nem lehet fokozni, felértünk a csúcsra, de a következő előadás az amerikai musicalek és a Broadway világáról szólt, amitől picit féltem, mert nem igazán az én világom. Ám amikor beleástam magam a témába, sokkal érdekesebbnek bizonyult, mint gondoltam, és a nézők is nagyon élvezték azt az estet.

Az utolsó előadáson a kortársak vannak terítéken, de napjaink táncművészetét nem érintitek a történetmesélésben.

ML: Az utolsó előadással több szempontból is nehéz helyzetben voltunk. Nekem az volt a bajom, hogy miután annyira széles a merítés, nehéz bárkit is kiemelni. Ádám pedig azért félt, mert ő elsősorban történészként közelít a témákhoz, és a jelenre ilyen szemszögből nem lehet tekinteni. Attól kezdve, hogy zene nélkül, vagy mondjuk zajokra, zörejekre táncolnak, neki nehéz kapcsolódnia.

BÁ: Így igaz.

ML: Én egyre lelkesebb voltam, ahogy közeledtünk a mai korhoz, hogy már meg tudom mutatni mindazt, amiről beszélek, de közben rá kellett jönnöm, hogy igaza van Ádámnak, mert történeti távlatból rátekintve a dolgokra sokkal könnyebb letisztult képet látni és láttatni.

BÁ: De szerintem jól áthidaltuk ezt a problémát azzal, hogy volt egy előadás az előadásban.

ML: Igen, a záró előadásra meghívtuk Grecsó Zoltán táncművészt, a Willany Leó társulat vezetőjét és Kertész Endre csellistát, akik az est utolsó 20 percében improvizáltak a színpadon. Nagyon szerettem volna ugyanis, ha élőben is tudunk mutatni a közönségnek egy kis ízelítőt abból, hogy hogyan is néz ki manapság a zene és a tánc fúziója. Úgy érzem, ez jó lezárása volt a sorozatnak. Hogy hasonló akcióra most lesz-e lehetőségünk, a Táncszínháztól is függ, akik egyébként rendkívül nyitottan állnak az egész projekthez és teljesen szabad kezet adtak nekünk.

BÁ: Az meg majd rajtunk és a közönségen múlik, hogy mennyire tudunk élni a lehetőséggel. A Mozsár Műhely egy intim, alternatív játszóhely volt a maga kócosságával, a Táncszínház nagyon nem ilyen, szóval egy kicsit izgulok, mennyire találjuk meg ebben a térben a helyünket.

Olyan lesz, amilyenné ti varázsoljátok.

 

Szerző: Spilák Klára

Fejléckép: Bősze Áron és Megyeri Léna (forrás: Nemzeti Táncszínház)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Egyik húzza a másikat – Almási Miklós bejegyzése

Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.
Plusz

Szabó T. Anna: „Elkötelezem magam az irodalommal. Mindörökké.”

Egy 1988-ból származó naplórészletet osztott meg néhány nappal ezelőtt közösségi oldalán Szabó T. Anna költő.
Plusz

Cate Blanchett Virág Emesétől tanult zongorázni a Tár című filmhez

A színésznő egy fiktív női karmestert alakít a Todd Field által rendezett életrajzi filmben. A figura életre keltéséhez karmesteri és zongoratanulmányokat is folytatott, ez utóbbit Virág Emese segítségével.
Plusz

Hátborzongatóan szép történet áll Bereményi Géza legnépszerűbb dalszövege mögött

A Kossuth-díjas művészt egy rádióműsorban kérdezték halhatatlanságról és a Nagy utazás című számáról, válaszul azonban az egyik legkedveltebb Cseh Tamás-dal, a Csönded vagyok keletkezésének történetét osztotta meg, amelynek versszakaiban valójában párbeszédet folytat egy elhunyt fiúval.
Zenés színház

Nézze vissza Mundruczó Kornél müncheni Lohengrin-rendezését!

December 3-án mutatta be a Bajor Állami Opera Wagner Lohengrinjét Mundruczó Kornél rendezésében. Az előadást a színház saját streamingfelülete és a BR-Klassik is közvetítette, ahol vissza is nézhető a produkció.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Az intuíció vezet” – Beszélgetés Tabajdi Ádám orgonaművésszel

Tabajdi Ádám az orgonistavilág sokoldalú alakja. Kívül-belül ismeri a hangszert és irodalmát, gyakornok volt a párizsi Notre-Dame-ban, számos rangos, nemzetközi versenyen szerepelt már sikerrel és előkészületben van egy átiratának kottás kiadása. Az MVM Zrt. jóvoltából Junior Prima Díjjal kitüntetett művész azt is elárulta, mit gondol a versenyekről, és milyen orgonát választana magának.
Klasszikus videó

Három nyelven csendül fel a Csendes éj a Danubia Zenekar és a Máltai Szimfónia videójában

Hátrányos helyzetű gyerekekkel rögzítették a Csendes éj című klasszikus karácsonyi dalt, amely lovári, angol és magyar nyelven csendül fel Lakatos Mónika, Nótár Mary és Takács Nikolas, valamint a Szent Efrém Férfikar közreműködésével.
Klasszikus hír

Elmarad Nina Stemme áriaestje a Müpában

Az intézmény tájékoztatása alapján a világhírű svéd szoprán lemondta december 7-re tervezett Wagner-estjét, így a koncertre szóló jegyeket az intézmény visszaváltja.
Klasszikus ajánló

Kállai Ernő lesz az Anima Musicae vendége

December 9-én egy újabb zseniális művész, Kállai Ernő foglalja el az Anima Musicae kamarazenekar koncertmesteri székét a Nádor Teremben, ahol szólójátékával is megajándékozza a közönséget.
Klasszikus magazin

Egyik húzza a másikat – Almási Miklós bejegyzése

Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.