Klasszikus

A Purcell Kórus sikerei Norvégiában

2017.08.24. 15:23
Ajánlom
A Vashegyi György vezette Purcell Kórus 2017 nyarán a norvégiai Trondheimben rendezett Szent Olaf-fesztiválon adott két nagysikerű koncertet.

A kórus 2014 után másodszor kapott felkérést a rangos norvégiai fesztiválra, előző alkalommal J. S. Bach  h-moll miséjét  adták elő, René Jacobs vezényletével. Idén újra meghívást kapott az együttes, így két koncertet adtak az Olavsfestdagene keretében, mindkettőt egy rendkívül inspiráló helyszínen, Skandinávia legnagyobb templomában, a Nidaros Katedrálisban.

a Purcell Kórus

a Purcell Kórus (Fotó/Forrás: Bård Malvik / Olavsfestdagene)

Az első, július 30-ai hangverseny központi témája a feltámadás és az élet volt: J. S. Bach g-moll miséje (BWV 235) és G. Ph. Telemann Die Auferstehung und Himmelfahrt Jesu (TWV 6:6) című oratóriuma hangzott el. A Purcell Kórus mellett a Norvég Barokk Zenekar, valamint Joanne Lunn szoprán, Marianne Beate Kielland mezzoszoprán (aki a magyar közönség előtt is ismert lehet, hiszen 2015-ben a Purcell Kórus és a Norvég Barokk Zenekar által a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben előadott Karácsonyi oratórium szólistája volt), Andrew Staples tenor és Christian Immler bariton személyében kiváló nemzetközi szólista-gárda szólaltatta meg a műveket. A hangverseny karmestere a Bach Collegium Japan alapítója és művészeti vezetője, a Bach minden vokális művét rögzítő lemezfelvétel-sorozatáról is világszerte ismert karmester, orgonista és csembalista, Masaaki Suzuki volt.

Suzuki-Trondheim 20170730

Suzuki-Trondheim 20170730 (Fotó/Forrás: Bård Malvik / Olavsfestdagene)

Az elsősorban historikus előadásmódra specializálódott kórus számára valamelyest szokatlan feladat volt a második koncert műsorának előadása, hiszen egy kortárs zeneszerző, az orosz-tatár származású, 1992 óta Hamburgban élő Sofia Gubaidulina Über Liebe und Hass című oratóriumának előadásában működtek közre. A német és orosz nyelvre íródott mű komoly kihívást jelentett az előadóknak. A Purcell Kórus, a Trondheim Vokalensemble, a Nidaros Domkor és a Trondheimi Szimfonikus Zenekar mellett remek szólisták Rauno Elp (bariton), Pavlo Balakin (basszus), Aile Asszonyi (szoprán) és Mati Turi (tenor) adták elő a művet. Az előadókat ezen a koncerten a Hortus Musicus észt régi zenei együttes alapítója, a hegedűművészként és karmesterként is elismert Andres Mustonon vezényelte. A hangversenyt maga a zeneszerző is megtisztelte jelenlétével, elismerését fejezte ki minden előadó számára.

A teltházas hangversenyeken a Purcell Kórus nagy sikert aratott, a kitűnő teljesítményhez a koncertek szólistái, karmesterei és a fesztivál szervezői egyaránt gratuláltak, így az együttes remélhetőleg mihamarabb visszatérhet a családias hangulatú, ámde igen magas színvonalon megrendezett fesztiválra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Gyilkosság áldozata lett Rob Reiner és felesége, Michele Singer Reiner

Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét Los Angeles-i otthonukban gyilkolták meg, Donald Trump arról írt a közösségi médiában, hogy a tettes a házaspár fia lehet. Rob Reiner 78, Michel Singer Reiner 68 éves volt.
Színház

Vastagabb bőr, kevesebb ember

Ionesco abszurdját rendezte meg Bocsárdi László, az előadás korprodukció: a 40 éves gyergyószentmiklósi Figura Stúdió és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös munkája. A Rinocéroszokon legalább annyiféleképp lehet nevetni, mint szorongani. Kritika.
Vizuál

Rangos francia díjat kapott Enyedi Ildikó

A franciaországi Les Arcs Filmfesztiválon Enyedi Ildikó vehette át a Femme de Cinéma Sisley – Les Arcs díjat, mellyel kimagasló tehetségű női filmes alkotók munkásságát ismerik el.
Klasszikus

Kamarazenei sztárparádéval ünnepelhetjük a karácsonyt a Zeneakadémián

A Jakobi Koncert hagyományos ünnepi hangversenyén idén négy nagyszerű muzsikus varázsol majd ünnepi hangulatot, december 21-én a Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus

Érdi Tamás: „Amikor a légy zümmögését is meg lehetne hallani, akkor születik meg a varázs”

Franz Schubert szerzeményei csendülnek majd fel Érdi Tamás adventi hangulatú szólóestjén december 18-án a Benczúr Házban. A Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel az ünnepre való lelki készülődésről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Érdi Tamás: „Amikor a légy zümmögését is meg lehetne hallani, akkor születik meg a varázs”

Franz Schubert szerzeményei csendülnek majd fel Érdi Tamás adventi hangulatú szólóestjén december 18-án a Benczúr Házban. A Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel az ünnepre való lelki készülődésről beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Kamarazenei sztárparádéval ünnepelhetjük a karácsonyt a Zeneakadémián

A Jakobi Koncert hagyományos ünnepi hangversenyén idén négy nagyszerű muzsikus varázsol majd ünnepi hangulatot, december 21-én a Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus ajánló

Romantikus franciákat lát vendégül a Concerto Budapest

Január utolsó vasárnapján a feltörekvő ifjú francia tenor, Julien Henric áriaestjére kerül sor a Müpában a zenekar közreműjödésével, Vashegyi György vezényletével.
Klasszikus ajánló

Hősök egykor és ma – a MIKAMO Kamarazenekar koncertje

Elfeledett hősökkel és a holokauszt áldozataira emlékező zeneművel érkezik a MIKAMO Hidden Figures című audiovizuális koncertje a BMC-be, december 13-án este.
Klasszikus ajánló

Angyali hangokkal köszönti az ünnepet a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje

Diótörő és az ünnep dallamai címmel ad karácsonyi hangversenyt a MÁV Szimfonikus Zenekar december 19-én a Zeneakadémián, ahol a kórusirodalom gyöngyszemei is elhangoznak a Magnificat Leánykar előadásában.