Klasszikus

A Recercare régizenével ünnepli Hamvas Béla születésnapját

2017.03.19. 14:17
Ajánlom
Néhány zenetanár és zenész régizenei együttest alapított a Balaton északi partján. Nincsen fotósuk, nincsen PR-menedzserük, de már négyszer rendeztek fesztivált Veszprémben, és folyamatosan koncerteznek. Az eredmény a korrumpálatlan, hamisítatlan zenei élmény. Hamvas Béla születésnapján végre fővárosi Nádor-teremben is felléphet a Recercare Régizenei Műhely.
Recercare Régizenei Műhely: Sipos Csaba, Nagy Csaba, Suda Magdolna, Reményi Árpád, Kallai Nóra

Recercare Régizenei Műhely: Sipos Csaba, Nagy Csaba, Suda Magdolna, Reményi Árpád, Kallai Nóra (Fotó/Forrás: Holló Zsuzsa)

Ha képzőművészetről beszélünk, az utca emberének azonnal eszébe jut Michelangelo vagy da Vinci, de a reneszánsz zenéről semmit sem tud

– mondta egyszer nekem Nagy Csaba alapító, lantművész. Ennek ellenére a Balaton-felvidéken állandóan koncertező együttesnek sikerült igényt teremtenie a régizenére: 2016-ban már negyedszerre rendezték meg Veszprémvölgyben a Régizenei Napokat, amelyen a szakma élvonalába tartozó Les Basses Réunies is részt vett.

Az együttes története több mint hat évre nyúlik vissza. Ekkortájt Suda Magdolna, Nagy Csaba és az Orlando énekegyüttes karnagya, Vikman Pál több helyen is muzsikált együtt, némely alkalmakon viola da gambával kiegészülve. Ismeretlenségük humoros esetet is eredményezett: „Egyszer az Orlando helyett ugrottunk be Magdival, de elfelejtettünk bemutatkozni – meséli Csaba. –

Eljátszottuk a koncertet, aztán a végén felállt a közönségből valaki: »Elnézést, de kik maguk?«”

Ebből az együttműködésből jött létre 2011-ben a Recercare, céljuk nem egyszerűen egy előadóegyüttes létrehozása volt, „nem kiszolgálni akartak zenével”, hanem kreatív műhelyként működni. Ezzel összhangban több évig is repertoáron maradhatnak művek, melyek aztán jelentős átalakulásokon mennek keresztül. „Egy zeneműnek mindig az az olvasata fontos, amelyik éppen sokat jelent számunkra vagy valamelyikünk számára” – mondta Csaba. – „Nem lehet megunni ezeket a találkozásokat a zenével, ahogy nem lehet megunni az igazi barátokkal való találkozásokat sem.”

A Recercare tehát nem kifelé terjeszkedik, hanem befelé. Elsősorban nem azt szeretné, ha hatalmas koncerttermekben játszhatnának, sokkal fontosabb számukra a művekben megélt belső utazás. Ez az intim hang jól hallatszik a koncertjeiken, és mindig hatalmas élmény. Nem reneszánsz tánczenét játszanak, hanem egyfajta meditatív állapotba juttatnak.

Az együttes tagjaiban egy dolog közös: gyerek- vagy kamaszkori szerelem náluk a régizene.

Nagy Csaba autodidakta kezdett lanton tanulni, később, ha tehette, mesterkurzusokon tökéletesítette a tudását. Példaképe Hopkinson-Smith, aki számos régi művet fedezett fel a mai hallgatók számára.

Suda Magdolna „énekel, amióta az eszét tudja”, de csak az utóbbi években határozta el, hogy az első helyre teszi a zenélést az életében. „A régizene Ámor-nyila Monteverdi Orfeójának előadásán talált el. Győzködtek, hogy tanuljak zenei pályán, de meg voltam győződve, hogy nem menne nekem a kötelező zongora.”

Kallai Nóra Grazban viola da gamba szakon tanult, majd a brüsszeli Királyi Konzervatóriumban is diplomát szerzett. Játszott már az Európai Unió Barokk Zenekarában, az Armonico Tributóban, az Orfeo és a Savaria Barokk Zenekarokban, illetve kamaraegyüttesekben. 2012-ben került kapcsolatba az Recercare-val, játéka nagyban meghatározza a hangzásukat.

Reményi Árpád lantművész egy YouTube-videó kapcsán ismerkedett össze Csabával, mindketten zeneiskolai tanárok. Sipos Csaba ütőhangszeres is Veszprémben tanít.

Király Nóra

Király Nóra (Fotó/Forrás: Nagy Lajos)

Király Nóra viszont elmondta, ő soha nem kapott intézményi keretek között zenei képzést. Kislánykorában élt már benne „egy romantikus elképzelés”, hogy hárfázni szeretne, később egy hangszerkészítő Svájcban készített is neki egy reneszánsz hangszert. Franciaországban Nóra&moy néven alapított együttest Xavier Terrasa zenésszel. Magyarországra visszatérve kereste az alkalmat, hogy zenélhessen, így találkozott a Recercaréval. „Csaba akkor már egy éve üldözött egy hárfás lányt” – meséli Magdi. „A postaládájába tömködtem a kottalapokat, de hiába” – teszi hozzá az alapító lantművész. Nóra pont jókor érkezett.

Szászvárosi Sándor az utóbbi időszakban sűrű vendége a zenekarnak. Két évvel azután, hogy a Zeneakadémián csellóművészi diplomát szerzett, a Minden áldott reggel című film hatására határozta el, hogy a viola da gambát választja. A 2000-es évektől kezdve sokat tett azért, hogy a hangszert alapfokon és középfokon is oktassák. A Hungaroton vele készítette első gambalemezeit. A Custos Consort Régizenei Műhely és a Custos Viol Consort alapítója.

Miért éppen Hamvas Béla?

Nagy Csaba elmondta, Hamvas gondolatai végigkísérik egész felnőtt életét, de még az együttes történetében is sűrűn felbukkan a személye. A március 22-i koncert is a Hamvas Béla Alapítvány szervezésében kerül megrendezésére. Az író-filozófus 120. születésnapját ünnepelve Dufay, Landini, Solage, de Perusio, Juan Encina és Diego Ortiz művei közben Kovács Előd idéz a szerző írásaiból. Nem tudom, pontosan mit, de lehet, hogy a lent olvasható részletet is a Titkos Jegyzőkönyvből, mely jól leírja, miben különbözik a régizene egy Beethoven-szimfóniától.

„A zene lelket felizgató módon hat. (...) Ez a lelket felizgató művészet, szemben a lelket megfékező művészettel, a mágikus művészet, szemben az orfikus művészettel, amikor képes vagyok valamire, amire pedig nem vagyok képes, amikor értek valamit, amit nem értek. Ez a mágia. Ez a mámor és az imagináció és az enthuziazmus. Az orfikus művészet mindent a helyére tesz és kiegyensúlyoz és fegyelmez és a lélekre felemelő módon hat, mint Pindaros ódája, vagy a Divina Commedia vagy egy Bach-fúga, vagy a Parthenon, vagy egy Raffael-kép. A mágikus művészet a mélységet felidéző és az egyensúlyt felbontó művészet, amely lelket felizgató módon hat, mint a Faust, vagy egy Beethoven-szonáta, vagy egy Van Gogh-kép, vagy egy kései Michelangelo-szobor. Az orfikus művészet emblémája a kristály, a mágikusé az örvény.”

A Recercare Régizenei Műhely koncertje március 22-én 19:30-kor lesz a Nádor-teremben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Francia operaritkaság és történelmi oratórium is szerepel a Nemzeti Filharmonikusok jövő évi műsorában

Évadot hirdetett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar, a 2026/27-es szezonban négy koncertből álló operabérletet hirdetnek és felköszöntik Kovács János karmestert hetvenötödik születésnapján.
Klasszikus ajánló

Májustól ismét nemzetközi kiválóságokkal vár a Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál

Az esemény művészeti vezetője Mészáros Zsolt Máté. A május 3. és július 1. között zajló, mostanra már nemzetközi szinten is meghatározó fesztivál valamennyi koncertje ingyenesen látogatható.
Klasszikus ajánló

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Klasszikus ajánló

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.