Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.
Mikor indult az újévi tánckoncertek sorozata?
A Szolnoki Szimfonikus Zenekar újévköszöntő koncertjeinek sorozata 2012 januárjában indult, és ma már a város és a régió egyik legvonzóbb rendezvényének számít. A Városi Sportcsarnokban megrendezett nagyszabású, komplex művészeti produkcióval új műfaj született, amely a tánckoncert elnevezést kapta. Az együttes évről évre – a járvány és az energiaválság sújtotta időszakot leszámítva – megörvendezteti a közönségét januárban, amikor műsorra tűzi újévi gálakoncertjét. Ez a rendezvény mára országos hírűvé nőtte ki magát, és a társadalmi élet kiemelkedő eseményévé vált. 2024-ben a jubileumi, tizedik alkalommal megvalósuló összművészeti produkció ismét új és igazán különleges témára épül, mellyel a Szolnoki Szimfonikusok kétségkívül elkápráztatja majd több ezer fős közönségét.
Mire számíthat az, aki ellátogat a nagyszabású koncertre?
Nemcsak egy általános újévi hangversenyre számíthatnak a műfajra fogékonyak, hiszen egy
igazi, hamisítatlan revühangulatot szándékoznak megidézni a művészek.
A 2023 januárjában bemutatott Hegedűs a háztetőn című nagy sikerű koncert után döntöttünk úgy, hogy megújítjúk a tánckoncert hagyományát. Lesz itt minden tehát, ami az ünnepek után, a sötét és borongós januári napok egysíkúságából kizökkenti az embert: zenészek, táncosok, illuzionisták, szórakoztató és látványos jelenetek, egyszóval revü a javából.

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar újévi gálájának hivatalos plakátja (Fotó/Forrás: Szolnoki Szimfonikus Zenekar)
Minden évben ügyelnek arra, hogy az ilyen grandiózus produkciókon neves és elismert közreműködőkkel lépjenek színpadra. 2024 januárjában kikkel találkozhatunk majd?
Az előadás koreográfusa Valc Szabolcs, a Dancing with the stars vezető koreográfusa és Püspöki Dávid, a Szoldance TSE elnöke lesz. Mindkettőjük neve elismert a szakmában. Az est műsorvezetőjeként Gundel Takács Gábort üdvözölhetjük, nyilvánvalóan őt senkinek nem kell bemutatni. Profizmusával könnyed, szórakoztató vezetőként fogja a közönséget kalauzolni a revü világába. Nem utolsó sorban szeretném kiemelni a tánckoncert karmesterét, Kanai Toshifumit, aki már 2021 óta dolgozik a Szolnoki Szimfonikusokkal. Mind a művészeti vezető, mind a dirigens nagyon ügyel rá, hogy a fellépő művészek maradandó élményt nyújtsanak a nagyközönség számára. A jubileumi előadás azért is lesz különleges, mert bár a szimfonikusok mellett már közreműködtek artisták különböző produkciók során, de illuzionisták most először csatlakoznak.
Igazán sűrűn indul a zenekar 2024-es éve, hiszen január hónapban a Revü előtt egy nemzetközi sztárparádét felvonultató turné is szerepel a programjában. Melyek ennek az állomásai, részletei?
A Szolnoki Szimfonikus Zenekar számtalan alkalommal öregbítette Szolnok város hírnevét mind a fővárosban, mind külföldön. Most is meglehetősen megfeszített tempóban dolgozik, ugyanis egy héttel az újévi koncert előtt egy négy koncertből álló turnén fog részt venni egy teljesen más repertoárral. Az együttessel és a külföldi szólistákkal (Luu Hong Quang – zongora, Kyoung-Joo Sung – hegedű, Haejin Lim – brácsa) Szolnok mellett Budapesten, Bécsben és Salzburgban is találkozhatnak az igényes zene kedvelői. A turné karmestere a török származású dirigens és zeneszerző Orhan Salliel lesz.
További részletek a Szolnoki Szimfonikus Zenekar oldalán.
Támogatott tartalom
Fejléckép: A Szolnoki Szimfonikus Zenekar újévi gálája (Fotó/Forrás: Szolnoki Szimfonikus Zenekar)