Klasszikus

A romantika jegyében

2008.09.11. 00:00
Ajánlom
A Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar szeptember 21-én ismét koncertet ad a Zeneakadémián. Játsszon a Fidelióval és nyerjen két jegyet a koncertre!

A "romantikus" bérlet középpontjában ezúttal Antonin Dvorak művészete áll. Mindjárt a nyitókoncerten, Perényi Miklós közreműködésével kerül előadásra a csellóverseny, amelynek komponálását a cseh mester még az Egyesült Államokban, röviddel az Új világ szimfónia után kezdte meg. Emellett hallhatja a közönség a Ruszlán és Ludmilla című Glinka-opera nyitányát is. Az est zárásaként Bartók nagyszabású Concertója hallható, melyet a Serge Koussevitzky felkérésére komponált.

Kérdésünk: Mikor volt az első bemutatója az öttételes Concerto című Bartók-műnek?

Ha a helyes választ az alábbi időpontig elküldi nekünk, sorsoláson vesz részt, amelyen öt szerencsés megfejtőnk két jegyet nyer a koncertre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.
Zenés színház

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

„A klasszikus zene által jobb hellyé válhat a világ” – 50 kistelepülésen ad koncertet a Concerto Budapest

A Concerto Budapest idén év végéig összesen ötven településre viszi el a klasszikus zene élményét a Petőfi Kulturális Program részeként, a Mozart Planet címet viselő koncertsorozat keretében.
Klasszikus hír

Ismeretlen Satie-műveket rögzítettek lemezre

Az éppen száz éve elhunyt francia zeneszerző huszonhét sosem hallott alkotása került elő könyvtárakból és magángyűjteményekből. A műveket most bárki meghallgathatja Alexandre Tharaud zongorista és Nemanja Radulović hegedűművész lemezén.
Klasszikus hír

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Klasszikus hír

Indul a 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny

Három kontinens 26 országából összesen 110 jelentkezés érkezett a debreceni Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre, melynek keretében ezúttal a fiatal kürt-, trombita- és harsonaművészek mérhetik össze tudásukat.
Klasszikus ajánló

Elérhetőek a jegyek az MRME koncertjeire

A Magyar Rádió Művészeti Együttesei a különleges, tiszta hangzás mellett a hazai, valamint nemzetközi karmesterek és szólisták legjobbjait hozza el, továbbá az ígéretét annak, hogy minden koncert a zene varázsát nyújtja majd a közönségnek.