Klasszikus

A Schindler listája hegedűse – 75 éves Itzhak Perlman

2020.08.31. 11:50
Ajánlom
Háromévesen még elutasították a konzervatóriumból apró kezei miatt, tízévesen már koncertezett. Augusztus 31-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Itzhak Perlman amerikai-izraeli hegedűművész.

Tel-Avivban született Lengyelországból kivándorolt zsidó szülők gyermekeként. Bár nem muzsikus családban jött a világra, korán észrevették érdeklődését a rádióból hangzó zene iránt.

Háromévesen már jelentkezett a konzervatóriumba, de hiába volt tehetséges, elutasították, mert keze még túl kicsi volt ahhoz, hogy helyesen tartsa a hegedűt.

Négyévesen gyermekbénulás támadta meg, aminek következtében lába megbénult. Mivel még nagyon fiatal volt, képes volt megszokni a különleges cipőket és a lábát tartó keretet, megtanult mankóval járni (az utóbbi években elektromos robogóval közlekedik), hangszerén pedig ülve játszik.

Mindenkinek más okoz nehézséget – Itzhak Perlman egy szívmelengető videóban

Kapcsolódó

Mindenkinek más okoz nehézséget – Itzhak Perlman egy szívmelengető videóban

Megható egyszerűséggel beszél a mozgáskorlátozottságról az a rövid tévéjelenet, amelyben Itzakh Perlman és egy apró kislány megállapítja: van, akinek ez nehéz, van, akinek nem az.

Első nyilvános koncertjét tízévesen adta Tel-Avivban, 1958-ban iratkozott be a legendás New York-i Juilliard Schoolba.

Ugyanebben az évben felléphetett a legnézettebb amerikai tévéműsorban, az Ed Sullivan Showban és Mendelssohn Hegedűversenyének egy részletével kápráztatta el a nézőket. 1964-ban ismét a műsor vendége volt, éppen abban az adásban, amelyben a Rolling Stones mutatkozott be a tengerentúl, az 1970-es években a The Tonight Show és a Szezám utca című gyermekműsor is meghívta.

Itzhak Perlman visszament a tévéshowba, ahol 60 éve csodagyerekként fellépett

Kapcsolódó

Itzhak Perlman visszament a tévéshowba, ahol 60 éve csodagyerekként fellépett

Itzhak Perlman neve a szélesebb közönség számára sem ismeretlen, hiszen ő játszotta a Schindler listája és az Egy gésa emlékiratai című filmek zenéit. Most a Stephen Colbert Showban lépett fel egy különleges évforduló alkalmából.

Tizennyolc évesen debütált a Carnegie Hall közönsége előtt Wieniawski első hegedűversenyével, egy évvel később a tekintélyes Leventrett verseny megnyerése lehetővé tette, hogy a legnagyobb amerikai zenekarokkal koncertezhessen. Első amerikai turnéján 1965-66-ban harminc városban lépett fel, ezt követően kétéves európai koncert-körútra indult. A világ vezető szimfonikusaival adott hangversenyeket, a washingtoni Fehér Házban több elnöknek is vendége volt. Az új évezredtől dirigál is,

2001 és 2005 között a Detroiti Szimfonikusok vezető vendégkarmestere, 2002-től a St. Louis-i Szimfonikusok zenei tanácsadója volt.

A klasszikus zene mellett a dzsessz és a klezmer világába is kirándul, 1994-ben Oscar Peterson dzsessz-zongoristával készített közös albumot. Egy különleges felvételen hangja is hallható - 1981-ben az EMI rögzítette Puccini Tosca című operáját James Levine dirigálásával, Renata Scotto és Plácido Domingo részvételével, a lemezen Perlman énekli az egyik kisebb basszus szerepet.

1969 augusztusában Pinchas Zukerman hegedűművész, Jacqueline du Pré gordonkaművész, az ezúttal nagybőgőn játszó karmester Zubin Mehta és a zongorista Daniel Barenboim társaságában adta elő a londoni Queen Elizabeth Hallban Schubert Pisztráng-ötösét.

A próbákat, a koncert előtti perceket és a hangversenyt megörökítő dokumentumfilm mára a zenetörténet és a televízió-történet része lett, amelyen utólag sem javítottak egyetlen hangot sem.

Vivaldi A négy évszak című remekművének 1983-as felvételén Pinchas Zukerman, Shlomo Mintz és Isaac Stern mellett ő volt az egyik szólista.

Ő játszotta Steven Spielberg 1993-as Schindler listája című filmjében az Oscar-díjjal jutalmazott kísérőzene hegedűszólóját, és ugyancsak az ő játéka hallható az Egy gésa emlékiratai című film zenéjében is.

Fontosnak tartja a fiatalok támogatását és tanítását. Az általa létrehozott Perlman zenei program legfontosabb gondolata, hogy minden művész találja meg saját, egyedi hangját, a Juilliard Schoolon tanítványa volt a magyar Kállai Ernő is. Zenei munkássága mellett rendszeresen szót emel a fogyatékkal élőkért, a diszkrimináció elleni harc jegyében jótékonysági koncerteket ad.

Perlman a korábban Yehudi Menuhin által használt Soil Stradivariuson, valamint a Guarneri Sauret hegedűn és a Carlo Bergonzi-féle "ex-Kreisler" hegedűn játszik.

Zenész feleségétől, akivel a Perlman programot alapította, öt gyermeke született, közülük többen a zenei pályát választották.

Perlman lemezfelvételeit 15 Grammy-díjjal jutalmazták és 2008-ban Grammy-életműdíjat is átvehetett, négyszeres Emmy-díjas. Megkapta a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, az elnöki Szabadság érdemrendet és a legmagasabb művészeti kitüntetésnek számító National Medal of Arts elismerést, a Kennedy Center díját, zenészi, tanári, valamint a fogyatékkal élők érdekében végzett érdekképviseleti munkájáért, az Izrael és a zsidó ügyek irányában mutatott elkötelezettsége elismeréseként a zsidó Nobel-díjnak is nevezett izraeli Genezis-díjat, s többek között a brit Királyi Zeneakadémia tiszteletbeli tagja. Életéről és pályafutásáról 2017-ben dokumentumfilmet mutattak be.

Itzhak Perlman 75. születésnapja alkalmából a Sony 18 CD-ből álló összeállítást ad ki, amelyen először hallhatók 1965 és 2012 között rögzített felvételei és egy hat DVD-ből álló albuma is megjelenik, amely a Berlini és az Izraeli Filharmonikusokkal felvett koncertjeit tartalmazza.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Klasszikus

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Klasszikus ajánló

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus ajánló

Tavaszi tobzódás a romantikában – Farkas Gábor lép fel a Budapesti Vonósokkal

A koncerten egy korai, de meglepően érett Mendelssohn-darab mellett Anton Arenszkij és Anton Webern romantikus ihletésű művei hangoznak el, április 4-én a Zeneakadémia Solti Termében.
Klasszikus beszámoló

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.