Ez utóbbi kérdésre azonban talán nem is áll módunkban szabadon válaszolni: könnyen lehet, hogy nem magunk miatt vagyunk úton, hanem egy találkozás folytán, s éppen ezért nem ismerjük utunk célját sem. Akárcsak a fehér Nyuszit megpillantó Alice, aki e találkozás nyomán az ismeretlenbe vezető fantasztikus kalandba csöppen. Ehhez hasonlóan Jean Guillou számára is egy sorsszerű találkozás vezetett oda, hogy elképesztően színes és eseményekben gazdag pályájára visszatekintve ma elmondhatjuk: noha személyében az orgonajáték doyenjeinek egyike készül helyet foglalni a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem szuperlatívuszokban dicsért orgonája mellé, nyolcvankét éves kora ellenére ma is olyan mintát kínál, ami felszólítás és kihívás a fiatalabb orgonistagenerációk számára.

"Az orgonával történt első gyermekkori találkozásom óta úgy gondoltam - írja a koncert központi számaként megszólaló Alíz orgonaországban című kompozíciója elé -, hogy a hangszer különböző regisztereinek palettája különös élőlények gyűjteményére hasonlít. Az egyes karaktereket azonban nem a hangszínek jellegéhez, hanem inkább a sípok méretéhez és formájához társítottam - mindez szinte lélektani értelmezés után kiált. Természetes következménynek tartom, hogy ezeket a karaktereket (érző és izgő-mozgó lényeket) megpróbáltam egy zenei történetbe helyezni, melyet egy őket bemutató narráció vezet be és támogat. Lewis Carroll és hősnője, Alice tökéletes keretet kínált zenei ötletem dramaturgiailag érvényes megvalósítására." 

A Müpa kilencvenkét regiszteres, hatalmas orgonája tökéletesen illeszkedik Guillou elképzeléseihez, a 19. századi, egykoron Liszt által művelt "melodráma" műfajához sorolható narratív-zenei kompozíció magyarított szövegének előadásában pedig Tompos Kátya művésznő lesz az idős mester partnere.

A sípokon túl azonban nem csak a gyermeki fantázia elvágyódást keltő birodalma található, hanem a zenén túli, zajos vagy éppen néma dimenziók titkai is. Noha Guillou egyházi szolgálatot is teljesít, művészetében a transzcendencia, a "túlnan" kérdése inkább absztrakt vagy profán formákban jelentkezik. Muszorgszkij Egy kiállítás képei című ciklusából készült átirata hűen tükrözi a zene és a társművészetek határait fürkésző érdeklődését. Ugyancsak a zene határaira kérdez rá a Mozart által egy ostoba gépezetre (az ún. Flötenuhr-ra) írt, zeneszerzésileg azonban végtelenül érett f-moll fantázia (K. 608). Elveszíti-e a zene emberi arcát, ha egy gép szólaltatja meg? Meddig tart a zene és hol kezdődik valami más? E nagy kérdéseken túl pedig ott áll zenekultúránk legfőbb kihívása, Guillou legkedvesebb közege, az improvizáció, ami maga a legnagyobb kaland: találkozás a jövővel, amely az ismeretlenbe tart.