OTT VAN címmel hirdették meg a Pannon bérletet. Az elnevezés mintha arra utalna, hogy a PFZ nemcsak a komolyzenét kedvelők, hanem valamennyi ember életében szeretne jelen lenni.

Tulajdonképpen erről van szó. A húsz évvel ezelőtti újjáalakulás óta a zenekar identitásának fontos része, hogy folyamatos interakcióban legyen a közegével. Mély társadalmi beágyazottságra törekszünk. Nemcsak azokat szeretnénk megszólítani, akik rendszeresen koncertekre járnak, bár természetesen a kapcsolatunk velük a legmélyebb. Rengeteg energiát fordítunk az edukációra és a közönségbázis növelésére, mert a célunk, hogy mindazoknak, akik számára fontos, hogy a környezetükben egy magas minőséget és hozzáadott értéket képviselő művészeti szervezet működik, nyújtsunk valamit. A magyar társadalom körülbelül három százaléka hallgat komolyzenét, miközben a magas művészet valamennyiünk adóforintjaiból működik – és ez így is van rendjén. Ebből viszont az a felelősség és szükségszerűség következik, hogy nem szabad csak erre a három százalékra fókuszálnunk, ahogy egyik művészeti intézménynek sem.

Lényegében ennek a gondolatnak a látványos eredménye például a 2010-ben megépült pécsi Kodály Központ, amely Magyarország második zöldmezős beruházásként megvalósult hangversenyterme, és a nemzetközi zenei élet elismert helyszíne. Az OTT VAN elnevezésben tehát ez a gondolat valóban jelen van. Méghozzá súllyal.

Milyen szempontok alapján állították össze a műsort?

Ez immár a zenekar huszadik évadja, vagyis a Müpa megnyitásakor azonnal bérletsorozattal jelentkeztünk. Mindig is fontosnak tartottuk, hogy olyan művészeket hívjunk meg, akik bár a nemzetközi zenei élet jelentős szereplői, a budapesti szcénában eddig nem jelentek meg. Hosszasan tudnám sorolni, hogy az elmúlt két évtizedben kiket mutattunk be, akik azóta rendszeresen visszajárnak Magyarországra akár más zenekarok invitálására is. Ez tehát szempont volt most is: elég csak Jennifer Pike-ra vagy Leo McFallra gondolni, akik szintén nem léptek még fel nálunk. Idén természetesen a százötvenedik évfordulója miatt nagy hangsúllyal van jelen minden zenekar életében Rahmanyinov: nálunk a hatalmas ívű III. szimfóniája hangzik el, egy másik esten pedig Balázs János zongoraművész a III. zongoraversenyt szólaltatja meg. Ugyanígy unikális esemény lesz a január 26-i koncert, amelyen – Varga Gilbert korábbi vezető karmesterünk ötletére és meghívására – Kelemen Barnabás Paganini I. hegedűversenyét adja elő. Nyugodtan nevezhetjük ezt egy kis zenetörténeti pillanatnak, hiszen Kelemen Barnabás több mint száz hegedűversennyel a repertoárjában folyamatosan játszik, ez a mű azonban valamilyen oknál fogva eddig elkerülte. Ugyanígy izgalmas fénytörésben világítja meg a zenei mindennapokat Richard Strauss Imigyen szóla Zarathustrája, amely a koncertet zárja majd. Azt hiszem, ez a néhány darab is jól jelzi a bérletsorozat minőségét.

Megemlékeznek majd a százötven éves Budapestről is.

A magyar kultúrtörténet egyik ikonikus pillanata volt, amikor a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének századik évfordulójára kiírt pályázaton három olyan mű is született, amely a mai napig a zenei kánon része. A koncertsorozatunkban ezek közül kettő, Bartók Táncszvitje és Dohnányi Ünnepi nyitánya is elhangzik majd. Ez részünkről természetesen egy gesztus.

Azt mondják, Budapest és a Müpa szinte már második otthonuk. A húszéves bérletsorozat mintha azt jelezné, hogy sikerült áttörniük a főváros-vidék határt.

Az együttes megújulásakor igyekeztünk nyíltan és egyértelműen kommunikálni a jövőképünket, miszerint a PFZ egy olyan országos nagyzenekarként képzeli el magát, amely nemzetközi szinten is szeretné megjeleníteni Magyarország zenei kvalitásait. Ennek az identitásnak a magától értetődő velejárója, hogy a zenekar mozog, és nem záródik be a lokális környezetébe. Ami a kezdetekkor cél volt, ma már tény: az ország egyik stratégiai szempontból kiemelt kulturális intézménye vagyunk, ezt a közönség és a kritika éppúgy visszaigazolta, mint a szakmai partnereink. Ennek a kulturális decentralizációnak a sikere messze túlmutat az együttes tagjain, épp ezért a PFZ meleg szívvel és hálával gondol a Müpára, aki ebben a törekvéseinkben két évtizede partner. Az, hogy minden évben visszatérhetünk, és zenélhetünk a budapesti közönségnek, a közös értékrend és gondolkodás eredménye.

Utalt a nemzetközi jelenlétre is. Az együttes például első magyar zenekarként kapott meghívást a Bécsbe, a Musik der Meister-sorozatba.

Megint csak vissza kell utalnom az együttes genezistörténetére, a névválasztás ugyanis egyben stratégiai döntés is volt: Pannónia együtteseként képzeljük el magunkat, Pannónia pedig túlnyúlik a jelenlegi ország határain. Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy Bécs milyen hatással volt a magyar zenekultúrára. Az, hogy a Musikvereinban összesen hat alkalommal felléphetünk – ráadásul nem éppen egy habkönnyű, nyári programmal –, jól mutatja, hogy olyan pozícióról van szó, amire nem csupán az együttes, de az egész magyar zenekari élet büszke lehet. A Musikverein immár második alkalommal kért tőlünk Bruckner-szimfóniát – ami azt jelenti, hogy úgy látják, a PFZ beszéli ezt a nyelvet. Mindezt ráadásul abban a kontextusban, hogy az egész világ, és legfőképp Ausztria a 2024-es Bruckner-évre készül. 

Horváth Zsolt (Fotó/Forrás: Dékány Zsolt / Pannon Filharmonikusok)

2020-ban, a koronavírus-járvány elején azt nyilatkozta, arra számít, hogy azok a kevesek is, akik koncertekre járnak, távol maradnak, és megtanulnak otthon kultúrát fogyasztani, az önök feladata pedig az lesz, hogy visszacsábítsák őket. Mennyire sikerült ez?

A Covid-időszak elején a legtöbb intézmény – így mi is – kénytelen volt ehhez hasonló hipotéziseket felállítani. Az élet azonban átírja a forgatókönyveket, egész más történt, mint amit feltételeztünk. Nagy büszkeséggel mondhatom, hogy a PFZ közönsége visszatért, sőt, jelenleg minden koncertünk értékesítési szintje kilencven százalék felett van, ami jobb széria, mint ami a járvány előtt volt. Persze ebben irdatlan mennyiségű munka van. Ez a dolog egyik része. Másfelől

megjelent ugyanis egy új közönségréteg. Épp ezért én a hibrid működés fenntartására törekszem. Mert amíg egy hangverseny élő, lokális természetű jelenség, amely a játszóhely és annak legfeljebb nyolcvan-száz kilométeres vonzáskörnyezetére hat ki, az online tartalmak az egész glóbusznak szólnak. Egészen izgalmas üzleti kapcsolataink jöttek létre a járvány ideje alatt, egy-egy előadásunk után például Mexikóból vagy Malajziából találtak ránk. Ezt is meg kellett tanulnunk, hogy milyen műsort készítsünk kifejezetten az internetre. Örülök ennek a tapasztalatnak és tudásnak, még ha az ár kétségtelenül nagy volt érte. 

Az együttes nagy fegyvere a családbarát bérlet is, amivel a 6-18 év közöttiek ingyenesen látogathatják a koncertjeiket. Milyen visszajelzések érkeztek önökhöz?

Egészen óriási sikere van. Annyira megdöbbentő, hogy azóta is próbáljuk értelmezni. Az lett az eredménye ugyanis, hogy az előadásainkon több száz kamasz jelenik meg újra és újra. Csodálatos élmény látni, hogy a tizenéves fiatalok közösen járnak koncertekre a szüleikkel. Akinek van gyereke, tudja, hogy ez azért nem olyan természetes. Régóta ismert, sokszor leírt jelenség, hogy az emberek általában egyetemista korukban távolodnak el a magas művészettől, és negyvenéves koruk körül kezdenek visszatalálni hozzá. Visszatalálni azonban csak az tud, aki már fiatalként találkozott vele. Ebből az evidenciából indultunk ki, amikor meghirdettük a bérletet.

A Pannon Filharmonikusok próbája a Müpában (Fotó/Forrás: Dékány Zsolt / Pannon Filharmonikusok)

Húsz éve vezeti a PFZ-t, a kinevezése pedig 2026-ig szól. Egy alkalommal azt nyilatkozta, zenekart vezetni olyan, mintha egy minitársadalmat működtetne, ami nem hangzik könnyű feladatnak. Mi motiválja ennyi idő után is még?

A dolog egyik része, hogy munkaalkoholista vagyok, ezért nem igazán fáradok el. De komolyra fordítva a szót: a rendszerváltáskor érettségizve a Bécsi Zeneakadémiát választottam, és lenyűgözött az a zenekari kultúra, amit ott láttam. Mindig is érdekeltek a rendszerszintű kérdések, és szembeötlő volt, hogy a nyugati együttesek működése teljességgel különbözik attól, amit Magyarországon tapasztaltam. Százötven év organikus fejlődés eredményeként létrejött egy olyan zenekari kultúra, mentalitás és morál, ami fantasztikus keretrendszert szolgáltat. Egyfajta természetes immunrendszerük alakult ki, egy olyan tudás, aminek köszönhetően tudják, miként kell magukat egy folytonosan felívelő spirálban tartani. Emiatt van az is, hogy egy nyugati zenekar nem megy tönkre, ha kicserélődik bármely eleme. A magyar zenekari élet azonban a sok-sok történelmi viszontagság okán nem tudott ezen az organikus fejlődésen átesni. Rendkívül motivál, hogy az ott szerzett tudásommal ezt a nyugatias szervezeti kultúrát és működési mechanizmust átadjam az együttesnek.

És hogy látja, jó úton járnak?

Az út megfelelő, ebben biztos vagyok. A PFZ rengeteg elemében már önjáróvá vált húsz év alatt, de a céljainkat még nem értük el teljesen. A puding próbája éppen ezért az lesz, ha ez a személyi közösség, amely most irányítja a zenekart, inaktívvá válik, és mások veszik át a helyünket. Nagyon szeretnék büszke nyugdíjas lenni majd, és azt látni, hogy a PFZ akkor is tovább épül, ha én már nem leszek itt.

Támogatott tartalom

Fejléckép: Horváth Zsolt (Fotó/Forrás: Dékány Zsolt / Pannon Filharmonikusok)