- Az interjú megjelenése napján éppen Bécsben koncertezik Leonidasz Kavakosz görög hegedűművésszel, de rögtön utána hazautazik, hogy aztán másnap Svájcba repüljön. December 1-jén viszont már a Zeneakadémián hallhatjuk.
- Alig kapok levegőt. A december 1-jei koncert utáni hétfőn Padovába megyek, ahol elkezdek egy Schumann-ciklust.
- Tele a naptárja, szinte állandóan úton van, ennek ellenére a múlt hónapban négy előadásból álló koncertsorozatba kezdett a Zeneakadémián A tegnap világa címmel. Mi késztette erre?
- Mindig izgalmas, ha valamit megkomponálhatok, legyen az például egy tematikus hangversenysorozat. A tegnap világa évek óta foglalkoztatott, rengeteg darabot átnéztem, tanultam meg. Komolyabb elmélyülést kíván egy sorozat, mint egy koncert. Nekem különösen fontos ez a program, mert sok olyan művet mutatunk be - és fedezünk fel a magunk számára is -, amelyet ritkán hallani.
- A közönség pedig bizonyára sok kultúrtörténeti érdekességet hallhat a koncertek előtt Földes Imre zenetörténésztől.
- Strém Kálmánnal közösen találtuk ki, hogy minden koncert előtt legyen egy előadás. Már az első alkalommal remekül sikerült, egy gombostűt sem lehetett leejteni a XXXVII-es teremben. Földes Imre fantasztikusan mesélt, humorral, tudással, szeretettel. Az egész sorozatnak az a célja, hogy ne csak zenei esemény legyen, hanem egy egész korszakot - nevezetesen a XIX. és a XX. század fordulóját - próbálunk bemutatni, s ennek része az irodalom, a képzőművészet, a történelem, de akár a politika is.
- Meghatározható, hogy mi áll az egyes estek középpontjában?
- Nagyjából. A december 1-jeinek például egyértelműen Bécs lesz a fókuszában. A sorozat címét Stefan Zweigtől kölcsönöztem. Miközben A tegnap világa című önéletrajzi regényét olvastam, teljesen magával ragadott a századfordulós Bécs leírása, ez az izgalmas, kultúraközpontú, pozitív életszemléletű világ.
- Gondolja, hogy ez feléleszthető?
- Nincsenek illúzióim, tudom, hogy a XXI. század nem erről szól. De egy kis nosztalgiát mindenképpen ébreszthetünk. A januári program a magyar szerzőkről, Kodályról, Bartókról, Dohnányiról, a márciusi pedig a szlávokról, Janacekről és Dvorakról szól. Bartók márciusban is lesz: az Ady-versekre született Öt dal az egyik legkésőbbi darab az egész ciklusban. Janacek és Bartók között szoros kapcsolatot érzek, úgy vélem, sok mindenben rokoníthatók. Számtalan direkt vagy rejtett összefüggést próbáltam találni a művek között.
- Sok fejtörést okozott a válogatás?
- Főleg a bőség zavara miatt. Van egy-két nagy fájdalmam. Nem fért bele például Busoni hegedű-zongora szonátája, amit Bécsben játszottam Kavakosszal. Ehhez kiválóan lehetett volna Verdit társítani, aki szintén élt még a századfordulón...
- Vélhetően nem volt nehéz megnyerni az ügynek a zenésztársakat.
- Örömmel jöttek, és boldog vagyok, hogy minden művet azokkal az előadókkal játszhatok, akikkel szerettem volna. Az első koncert Debussy En blanc et noir című, 1915-ös kétzongorás művével indult - az Ady-dalok mellett ez a másik legkésőbbi darab az egész programban -, amit feleségemmel, Simon Izabella zongoraművésszel adtunk elő. Őmellette talán Keller András hegedűművész szerepel legtöbbet a sorozatban - az elmúlt egy-két évben kezdtünk együtt dolgozni, és több közös tervünk is van. Takács-Nagy Gábor hegedűművésszel sokszor játszottam már, januárban Bartók Andante című művét adjuk elő és Dohnányi c-moll zongoraötösét - ebben részt vesz még Perényi Miklós is. Vele több mint tíz éve muzsikálok, rengeteget tanultam tőle, meghatározó szereplője az életemnek.
- Kiknek jutott vagy jut még fontos szerep pályája alakulásában?
- Minden tanáromnak hálás vagyok: a VII. kerületi zeneiskolában kezdtem, Pallagi Jánosné alapozta meg a pályámat. Tizenkét éves koromtól a Zeneakadémia előkészítőjére jártam, először Keveházi Gyöngyi, később, a felnőtt tagozaton Falvai Sándor volt a tanárom. Már akkor meghatározó volt számomra a kamarazene. Egyrészt, mert borzasztóan szeretem a műfajt, másrészt, mert Kurtág Györgynél, Rados Ferencnél és Devich Sándornál tanulhattam. Pályám alakulásában meghatározó szerepe van Schiff Andrásnak, akit tizenhét éves korom óta ismerek. Évekig jártam a kurzusaira, mindig csodáltam a játékát, a tudását, az életről való gondolkodását, hogy milyen nyitottsággal figyeli a világot. Rendszeresen járok a fesztiváljaira, a mai napig erős a kapcsolat köztünk.
- Soha nem kísértette meg, hogy külföldön éljen?
- Azt nem mondom, hogy soha nem kacérkodtunk a Svájcba település gondolatával - gyakran koncertezünk ott, központi hely az életünkben. A kísértés tehát megérintett, de aztán elült. Jólesik hazajönni. Kiköltöztünk Csömörre, ahol nyugalmasabb az élet. Ráadásul már két házi koncertet is tartottunk, ami mindkettőnk régi álma volt. Kedves hagyomány, nem is a tegnap, inkább a tegnapelőtt világa. És praktikus: a legjobb próba egy-egy fellépés előtt.
- A padovai Schumann-sorozatot már említette. Milyen más feladat várja még a következő évben?
- Rengeteg. Jövő decemberben például a Carnegie Hallban lesz két koncert Schumann és Brahms kamaraműveiből. Bartókot is sokat játszom, például Schiff András weimari fesztiválján a kétzongorás-ütős szonátát adjuk elő feleségemmel. És mostanában nagyon érdekel Liszt, aki évekig nem volt a figyelmem középpontjában.
- Mitől került most oda?
- Az ember tíz-tizenöt év távlatából egyszer csak másképp lát olyan műveket, mint mondjuk a h-moll szonáta - akkor érdemes visszatérni rájuk, mert elementáris erővel hathatnak. Ilyen Bach is, akinek szintén mostanában kezdtem újra játszani a műveit. Rengeteget dolgozom Heinz Holliger karmesterrel, vele és a lyoni zenekarral szólaltatjuk meg Liszt A-dúr zongoraversenyét, amit nyolc-tíz éve nem játszottam. A baseli zenekart is ő dirigálja, akikkel Veress Sándor Zongoraversenyét adjuk majd elő. Aztán megyek Salzburgba, Ittingenbe, és így tovább.
- A külföldi fellépések mellett milyennek látja az itthoni viszonyokat?
- Feleannyi koncertet sem tudok meghallgatni, mint amennyit szeretnék, de próbálom követni a hazai koncertéletet. Budapest kiemelt helyzetén az új koncertterem tovább lendít. A vidéki koncerteknek viszont más a hangulatuk: hihetetlenül nyitott a közönség, igazi kapcsolat alakul ki az előadó és a hallgatók között. Nyáron részt vettem a pannonhalmi fesztiválon, és mindig örömmel zongorázom Fertődön vagy a szombathelyi Bartók-szemináriumon, ahová tanítani is meghívtak.
- Különben is tanít?
- Mivel sokat utazom, kevés növendéket vállalok. Most négyen vannak, ami rekordnak számít. De mindig csak valaki mással - Jandó Jenővel, Kemenes Andrással vagy Szokolay Balázzsal - közösen vállalok növendékeket, így nem gond, ha éppen úton vagyok.
Várjon Dénes
1968-ban született Budapesten. 1991-ben diplomázott a Zeneakadémián. 1991-ben első díjat nyert a zürichi Anda Géza-zongoraversenyen, azóta rendszeresen koncertezik Európában, az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban, rangos nemzetközi fesztiválok résztvevője. Szólistaként olyan zenekarokkal koncertezett, mint a Camerata Academica Salzburg, a Tonhalle Orchester Zürich, a Budapesti Fesztiválzenekar, az Academy of St. Martin-in-the Fields, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara. 1997-ben Liszt-díjjal tüntették ki. 2002-ben a Veress Sándor Társaságtól megkapta a Veress Sándor-díjat.
hírlevél
