A Cuarteto Matrice 2016-ban jött létre Madridban, abban a városban, ahol a zenészek találkoztak, és ahol jelenleg is élnek.
Maga a kvartett neve Madrid városának ősi nevéből, a Matrice szóból származik, ami arabul annyit tesz: „a vizek anyja”.
Az együttes fiatal tagjai Európa olyan rangos zenei intézményeiben tanultak, mint a londoni Royal Academy of Music, az Escuela Superior de Música Reina Sofía és a madridi Királyi Konzervatórium. Több neves spanyol fesztiválon és koncertteremben bemutatkozhattak már, és beválogatták őket a Spanyol Nemzeti Kulturális Minisztérium által támogatott Musae programba is, amely további fellépési lehetőségeket hozott számukra.
A Merita együttműködésben több mint harminc vonósnégyes vesz részt Európa-szerte, ennek keretében összesen kilenc kvartett ad koncertet Magyarország különleges helyszínein.
A projekt célja, hogy felkeltse és fenntartsa az érdeklődést a klasszikus zene iránt Európa-szerte,
lehetőséget teremtve fiatal művészek számára, és művészi kreativitásra ötvözve a technológiai lehetőségek kiaknázásával. Magyarországon kilenc koncertre kerül sor. A Le Dimore del Quartetto által, az Európai Unió támogatásával létrehozott projektben a vonósnégyesek által képviselt új hangok és stílusok egyaránt gazdagítják és felfrissítik az európai zenei palettát, így hozzájárulva a kultúra és művészet állandó megújulásához.
Cuarteto Matrice – A szélességi körök visszhangjai: Európától Amerikáig a 20. században
április 7. 19:00, Budapest Music Center
Elina Sitnikava – hegedű
Alicia Navidad – hegedű
Berta Herrero – brácsa
Ana Laura Iglesias – cselló
Műsor:
1. rész: Európa
Arvo Pärt: Fratres – vonósnégyes-változat
Henryk Górecki: 2. vonósnégyes – II. Deciso
Thomas Adès: Arcadiana – VI. O Albion
Joaquín Turina: La oración del Torero
2. rész: Amerika
George Gershwin: Bölcsődal vonósnégyesre
Terry Riley: G-song
Heitor Villa-Lobos: 2. vonósnégyes – II. Scherzo
Astor Piazzolla: Four for tango
A Cuarteto Matricéről, a Merita-projektről és a koncertről további információ érhető el.
Fejléckép: Cuarteto Matrice (fotó/forrás: Gemma Escribano / Merita-projekt)