Klasszikus

A szférák zenéje

2008.02.11. 00:00
Ajánlom
Minden jól ismert nehézség ellenére akkora baj azért mégsem lehet a hazai koncertélettel, ha az elmúlt négy évben háromszor lehetett élőben hallani Budapesten Mahler 8. szimfóniáját. Legutóbb február 8-án és 9-én a Művészetek Palotájában, Kocsis Zoltán vezényletével.

Amikor megnyitott a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, azt gondoltam róla, hogy nagy, de múlt pénteken rá kellett jönnöm: elhamarkodottan ítéltem. Pedig, amikor a teremben először elhangzott Mahler 8. szimfóniája, 2005-ben a koreai Myung-Whun Chung irányításával, nem éreztem így. Fischer Ádám 2007-es előadásán nem voltam jelen, most viszont az első tétel vége felé egész egyszerűen szédülni kezdtem, és ez nem szóvirág, hanem fizikai állapotom konkrét leírása. A hatalmasra dúsított kétszer négyszólamú vegyeskar, és a megnagyobbított színpadot teljes egészében elfoglaló zenekar olyan hangerővel szólt, a hangtömeg olyan intenzitással söpört végig a közönségen, hogy amikor Kocsis Zoltán hátrafordult, és beintette a karzaton elfoglaló extra rézfúvóscsoportot, az élmény az elviselhetőség határára ért, talán azon is túlra.

Hivatalos forrásból megtudtam, hogy a karmesterrel és a nyolc szólistával együtt egészen pontosan 401 közreműködő vett részt a zenetörténet legnagyobb igényű szimfonikus művének mostani előadásán (a Nemzeti Filharmonikus Zenekar mellett a Nemzeti Énekkar, a Magyar Rádió Énekkara, a Budapesti Kórus és a Magyar Rádió Gyermekkórusa). Tudvalevő, hogy a müncheni ősbemutatót szervező Emil Gutman illette a Mahlernek kevéssé tetsző "ezrek szimfóniája" elnevezéssel a művet, amely annyiban találó, hogy az 1910-es ősbemutatón valóban több mint 1000 közreműködő vett részt. Mindez azt jelenti, hogy amíg a 3200 főt befogadó müncheni Musikfesthalléban az ősbemutató idején háromszor annyi néző volt, mint előadó, a múlt hét végén a Művészetek Palotájában ez az arány valamivel emberibb volt: "csak" a közönség minden negyedik tagjára jutott egy-egy előadó.

A terem mindenesetre kicsinek bizonyult, ahogy egykor feltehetően a Musikfesthalle is azzá vált az első előadás folyamán, s ez persze érthető a szerzői intenció fényében: hiszen Mahler célja nem volt más, mint az univerzum megszólaltatása. Ahogy ő fogalmaz sokat idézett, Willem Mengelbergnek írott levelében: "A legnagyobb szabású mű, amelyet valaha is alkottam. […] Képzelje el az egész világmindenséget, amint zeng és visszhangzik. Ezek már nem is emberi hangok, hanem a bolygók és a napok keringése." És nyilván az én gyarlóságomat jelzi, ha zavarba ejt, amint az univerzum megszólalása szétveti a hangversenyterem falait.

Kocsis Zoltán elképesztő munkát végzett: a túlburjánzó partitúra egyben tartása már önmagában emberfeletti feladat, ennél azonban talán még nehezebb megvalósítani a hatalmas és pillanatonként változó összetételben megszólaló apparátus megfelelő hangzási egyensúlyát. S ha nem volt is minden apró részletét tekintve tökéletes az interpretáció, az egész mégis maradéktalan élményt nyújtott (végső soron az univerzum is csak távolról és egészében tűnhet hibátlannak, a részleteket illetően jobb vele nem foglalkozni).

A kórus olykor mintha elcsúszott volna kissé a zenekartól, a második tételt kezdő sforzato üveghang meglehetősen nyersen szólalt meg, kamarazenei ihletésű szakaszoknál volt némi lötyögés a zenekarban, de a "Veni creator spiritus" kezdetű középkori himnuszt megzenésítő első tétel mintha egyetlen pillanatba sűrűsödött volna. Annyira elementáris, olyan sodró lendületű volt az előadás, hogy levegőt venni alig volt idő, s mire az ember összekaparta magát a rázúdult szédítő hangtömeg okozta romok alól, már kezdődött is a Faust második részének zárójelenetét feldolgozó második tétel. A Faust mennybemenetelét végigkísérő, egyetlen motívumból kibomló, majd’ egy órányi zenét rendkívül drámaian építette fel Kocsis, és tökéletesen találta meg az arányokat a masszív kórusblokkok és a kamarazenei ihletésű szakaszok között.

Az énekes szólisták közül a pénteki előadáson a nők tündököltek. Az előadást beugrásával megmentő Kovács István basszusát kevésnek éreztem Pater Profundus intenzív és nyaktörő szólamához, és Káldi Kiss András baritonja sem volt a Pater Ecstaticus szerepének megfelelően magával ragadó. Mathias Schulz tenorja – bár olykor kissé éles volt – gond nélkül szárnyalta túl a zenekart és a kórust, és előadásának komoly erénye volt, hogy a szöveget minden pillanatban érthetően énekelte. A három bűnbánó asszony, Németh Judit, Meláth Andrea és Szabóki Tünde szépen és erőteljesen énekelte szólamát, Mater Gloriosa néhány perces szerepét pedig Mitilineou Cleo adta elő az orgonakarzatról, lenyűgözően és – a jelenség lényegétől nem idegenül – kissé távolian.

Számomra az est csodája Cserna Ildikóhoz kötődik. A német irodalom talán legsűrűbb nyolc sorát, a Faust utolsó versszakát megszólaltató Chorus mysticus már az első ütemektől kezdve megrendítő zene. Mahler a kórust fokozatosan egyre gazdagabb zenei szövetbe ágyazza, önálló anyagot kapnak a vonósok, belépnek a fafúvósok. És akkor a kórusból egyszerre kiválik az egyik szoprán szólista, s szép lassan – nem mellesleg a tétel alapmotívumával – fellépdel a pianissimo megszólaltatandó magas C-ig. És amikor a C-ről elkezd félhangonként lefelé ereszkedni, belép a másik szoprán szólista, hogy ugyanazt a motívumot egy fokkal lejjebbről ismételje meg. Szabóki Tündének jutott a magas C, s bár tisztán kiénekelte, némi erőlködést és feszültséget érezhetett a hangjában az ember, hangereje pedig sajnálatos módon igen messze volt a pianissimótól. Cserna Ildikó azonban olyan puhasággal, olyan lágy hangszínnel, olyan varázslatos pianissimóval énekelte ki a kétvonalas Bé-t, úgy olvadt rá a hangja a kórus zenei anyagára, hogy abban a pillanatban egyszerre úgy éreztem, nem csupán metafora, hogy a műben maga az univerzum válik hallhatóvá. Ha létezik a szférák zenéje, minden bizonnyal Cserna Ildikó hangján szólal meg.

(2008. február 8. péntek, 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje; Mahler: VIII., Esz-dúr szimfónia ("Ezrek szimfóniája"); km.: Cserna Ildikó, Szabóki Tünde, Mitilineou Cleo, Németh Judit, Meláth Andrea, Mathias Schultz, Káldi Kiss András, Kovács István (ének), Nemzeti Énekkar, (karig.: Antal Mátyás), Budapesti Kórus (karig.: Kaposi Gergely), MR Énekkar (karig.: Strausz Kálmán), MR Gyermekkórus (karig.: Thész Gabriella); vez.: Kocsis Zoltán)

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Klasszikus

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Plusz

Kihirdették a 2021-es Prima Primissima Díj nyerteseit

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott pénteki gálaesten.
Klasszikus

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus ajánló

Fiatal karmestertehetség vezényli az Óbudai Danubia Zenekart

Holly Hyun Choe, az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának résztvevője lesz az Óbudai Danubia Zenekar december 7-i koncertjének karmestere. A műsoron a szintén mentorált zeneszerző, Donghoon Shin egy műve is elhangzik.
Klasszikus interjú

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt
Klasszikus magazin

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.
Klasszikus magazin

Bach és a létezés szakrális matematikája

Milyen zeneeszmény vezette Johann Sebastian Bachot odáig, hogy saját és Isten nevét egyetlen ütemben rejtse el a kottában? A lipcsei zeneszerzőt gyakran emeljük a legmagasabb piedesztálra, miközben merőben máshogy gondolkodott a zenéről, mint ahogy mi tesszük. Nem öncélú önkifejezésnek tartotta, hanem egy magasabb igazság keresésének.