Ezt írta Felix Mendelssohn-Bartholdy 1838. július 30-án kelt levelében nagyra becsült kollégájának, a hegedűművész Ferdinand Davidnak, aki a lipcsei Gewandhaus Zenekarának volt a koncertmestere, amikor a zeneszerző vezető karmesterként irányította az együttest.

A darab befejezésére végül még hat évet kellett várni, amely késlekedésnek igazából nem tudjuk az okát, de

gyakran kérve tőle tanácsokat a hegedűtechnikára vonatkozóan. Ez volt az egyik első olyan együttműködés zeneszerző és előadóművész között, amelyre aztán számos alkalommal sor került a zenetörténet során különösen versenyművek születésekor, hiszen mindig is fontos volt egy komponistának, aki esetleg nem birtokolta kellőképpen az adott hangszert, hogy kihozza az instrumentumból és az előadóból is a maximumot.

A hegedűverseny kéziratán az 1844. szeptember 16-os dátum szerepel, de egészen az 1845. március 13-án megtartott premierig folyamatosan javítgatta a darabot Ferdinand David tanácsainak megfelelően. Mendelssohn betegség miatt nem tudta vezényelni a premiert, ezért a dán zeneszerző, Niels Gade dirigálta az ősbemutatón a Gewandhaus zenekarát, a szólista pedig természetesen Ferdinand David volt.

A darab hamarosan igen népszerű lett és hatással volt egyéb zeneszerzőkre is.

hiszen már mindjárt a versenymű indítása is szokatlan, ugyanis a kor concertói mindig zenekari bevezetővel kezdődtek, amelyben meghallgathattuk a témákat, itt viszont rögtön a hegedű lép be minden idők egyik leglíraibb főtémájával. De újszerű volt a tételek egybekomponálása, attacca összekötése, valamint a cadenza helye, amely megelőzi a visszatérést (rekapituláció). Ezt később Csajkovszkij és Sibelius is átvette saját hegedűversenyében.

Mendelssohon e-moll hegedűversenye tulajdonképpen már a XIX. század végére az egyik legnépszerűbb hegedűverseny lett, Joachim József a négy legnagyobb német hegedűverseny között emlegette és úgy utalt rá, mint a „szív ékszerére”.

Fejléckép: Felix Mendelssohn (Fotó/Forrás: Wikipedia)