Klasszikus

"A tálentummal el kell számolni" - interjú Sass Sylviával

2002.10.20. 00:00
Ajánlom
Harmincegy évvel ezelőtt, még főiskolás volt, amikor a Carmen Frasquitáját énekelhette az Operaházban. Aztán főszerepek sora következett, s a budapesti Operaház után a milánói Scala, a londoni Covent Garden, a New York-i Metropolitan színpada várta őt.

A világjáró énekesnőt ezt követően ritkán hallhatta a magyar operakedvelő közönség. Bemutató előadáson legközelebb 1989-ben szerepelt, amikor a Salome címszerepét alakította dalszínházunkban, majd Carmen következett, s utoljára egy gálakoncert meghívottjaként, három éve énekelt az Operaházban. Sass Sylviát, aki jelenleg Franciaországban él, most ismét az Ybl-palotában hallhatjuk énekelni, hiszen ő az egyik fellépője a Solti György emléke előtt tisztelgő, október 20-i gálakoncertnek.

Különleges találkozás volt a miénk – meséli az énekesnő -, mint amikor egy jó tündér valóra váltja az ember vágyát. Régóta szerettem volna Solti Györggyel lemezre venni Bartók Kékszakállúját, s az első árialemezem londoni felvételén ezt elmeséltem a zenei rendezőnek. Néhány nappal később besétált a stúdióba a maestro, s megkérdezte, én vagyok-e az a kislány, aki az ő vezényletével akar Juditot énekelni. Óriási élmény volt Soltival dolgozni, a Bartók-felvétel mellett Mozart Don Giovanniját is lemezre vettük. Rettentően precíz és szigorú volt, szinte mindent a kezével fejezett ki. Hihetetlen tűz lobogott benne, óriási lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, s a zenének rendelt alá mindent. Nagyon örülök, hogy a vasárnapi emlékkoncerten Bartók A kékszakállú herceg vára című operáját adjuk elő Kováts Kolossal, mert amikor ezt a darabot éneklem, mindig magam előtt látom Soltit, s a tőle tanult fegyelemmel éneklem Juditot.

Az utóbbi években keveset lehetett hallani önről…

Egy súlyos betegségből épültem fel. Daganatok nőttek a tüdőmön. S bár kevesebbet, de azért akkor is rendszeresen szerepeltem. A legnagyobb betegségem közepén még lemezfelvételt készítettem, estet adtam a párizsi és londoni Magyar Intézetben, s több hazai, vidéki fellépésem volt. Ha nem is annyit, mint azelőtt, de azért énekeltem. Még betegen is naponta két-három órát gyakoroltam. Érdekes módon állni, feküdni nem tudtam, de énekelni igen. Két éven át tartott a gyógyulás, a gyógyszerkúra, az akupunktúra, a természetgyógyászati kezelések. S persze, a lelkemben is rendet tettem.

Komoly betegségek után sokan kezdenek „új életet”. Az Ön életében mi változott a legjelentősebben?

Rájöttem, arra kell törekedjek, hogy ne akarjak megfelelni másoknak, csak magamnak, hogy azt érezzem, csak annak kell elszámolnom, akitől a tálentumot kaptam, s akkor azonnal elmúlik a szorongásom. Ez a két esztendő sok mindenben megváltoztatott. Sokkal nyitottabb lettem, s ha udvariasan is, de kimondom, ami a lelkemet nyomja. Ez a betegség arra is figyelmeztetett, hogy az embernek nem szabad csak úgy pazarolnia az idejét. Most tényleg nagyon meg kell, hogy válogassam, mi az én feladatom.

S ez a feladat most Franciaországhoz köti, ahol szeptember óta él párjával.

Igen, szeretnék ugyanis életrehívni Dél-Franciaországban egy Liszt Intézetet. Rengeteg más ötletem is van, s ha minden a tervek szerint működik, akkor már jövő októberben, Liszt születésnapja előtt egy nemzetközi fesztivállal tisztelgünk a zeneszerző emléke előtt. Mindezen egyébként két esztendeje dolgozunk a párommal és továbbra is a szervezési munkák kötik le minden időmet. Így sajnos, a festéssel most nem foglalkozom, pedig kiállítási felkérésből is akad jócskán.

S azért a hazai közönség is találkozhat önnel?

Érdekes, ahogy eljöttem, máris számos meghívást kaptam. A jövő évi miskolci Bartók +... Fesztiválon is szerepelek majd egy Bartók-esttel, de ezt megelőzően karácsonykor is fellépek otthon.

S hogy áll az operája, amelynek szövegkönyve az ön ötletéből született?

A díva szövegét egy tehetséges, fiatal író, Kal Pintér Mihály már elkészítette, megszületett a libretto nagyszerű olasz fordítása is, amiért külön köszönettel tartozom Leonardo Boldrininek. Tavaly óta pedig teljes erőbedobással dolgozik rajta egy spanyol zeneszerző. Egyébként már több megkeresés is érkezett, úgyhogy bízom abban, a következő évben bemutathatjuk.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Gödöllőn megfér egymás mellett Bach és Django Reinhardt

Klasszikus műveket és crossover produkciókat is bemutat a Barokk Randevú elnevezésű zenei fesztivál augusztus 10-én és 12-én a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Klasszikus Beatrice Rana

Piknik Beethovennel a kastélyparkban, a zene szárnyán Párizsba és Londonba

Július 21-én szombaton este és július 22-én vasárnap délelőtt újra piknikkoncertek a kismartoni Esterházy-kastély parkjában.
Klasszikus ajánló

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Társaskör kertje, ahol július 4. és augusztus 5. között tizenhét estén át klasszikus és könnyűzenei koncertek, zenés színház, opera és színházi előadás közül válogathatnak az érdeklődők.
Klasszikus magazin

A minimalista zene már 1797-ben létezett

Ismerősen cseng Anton Reicha neve? Ugye, hogy nem. Épp ezért döntött úgy Ivan Ilić zongoraművész, hogy a videósorozatban mutatja be ennek a cseh-francia zeneszerzőnek az életét.
Klasszikus magazin

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.