Klasszikus

A Tanítvány emléke

2008.08.10. 00:00
Ajánlom
A Varga Vilma emlékét ápoló grémium szeptember 6-án délután öttől megemlékezést tart, ugyanis Liszt egyik legkedvesebb tanítványát 58 éve temették el.

Varga Vilma neves zongoraművész és zenepedagógus volt, aki a Budai Zeneakadémián tanított és egész életét Liszt emlékápolásának, és a nemes liszti zongoratradíció megőrzésének szentelte. A megemlékezsére mindenkit szeretettel várnak, aki elismeri és zenekultúránk jelentős örökségének tekinti azt a hagyományt, amelyet a tanítvány szelleme őriz. Kegyeletüket egy szál virággal és egy szál gyertyával róhatják le a tárnoki Öregtemetőben.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Megkezdte munkáját Antal Zsolt az SZFE Elméleti Intézetének élén

Sára Balázs és Bodolay Géza után újabb intézetvezető kezdte meg munkáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Színház

Kétszer is látható lesz Pintér Béla népszerű előadása

Pintér Béla és Társulata online térbe költözik a leállás idején, egyik legnépszerűbb előadásukat, a Szívszakadtigot két alkalommal, december 6-án és 9-én is közvetítik.
Könyv

Közösségben alkotni – Könyv mutatja be Fodor Tamás pályájának első szakaszát

Szabadságszigetek címmel írta meg Fodor Tamás és Stúdió „K” történetét Sándor L. István. A kötet december közepén jelenik meg.
Zenés színház

Magyar kontratenor főszereplésével debütál Philip Glass operája Finnországban

Daragó Zoltán alakítja Ehnatont az azonos című Philip Glass operában, amelyet minden remény szerint a jövő évben mutatnak be Helsinkiben.
Jazz/World

Egyedül a hangszerparkban – Négy dal Barabás Lőrinc készülő lemezéről

A Fidelio közönsége hallhatja elsőként Barabás Lőrinc legújabb számait, amik a következő szólólemezen is szerepelnek majd. Hangerőt fel, húszperces koncert következik az egyik legizgalmasabb jazztrombitástól.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Ferencváros díszpolgára lett Kurtág György

Ferencváros díszpolgára díjat adományozott Kurtág György zeneszerzőnek Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere.
Klasszikus ajánló

Közönség nélkül tartják meg a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét

Közönség nélkül tartják meg a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét, mivel Ausztriában január 7-ig tilos közönség előtt koncerteket tartani.
Klasszikus ajánló

30. születésnapját ünnepli az Orfeo Zenekar

A zenekar Haydn és Mozart-művekből álló koncerttel ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját 2021. január 19-én a Zeneakadémián.
Klasszikus mvm

A zeneművészet fiatal tehetségeit díjazta az MVM

A zeneművészet legtehetségesebb fiatal képviselői tizenharmadik alkalommal vehették át a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájának elismeréseit. Az MVM Zrt. idén is tíz hazai tehetséget díjazott, ez alkalommal először bárki ingyenesen nyomon követhette az online megrendezett díjátadót és a fiatal zenei géniuszok gálakoncertjét 2020. november 26-án, az mvmjuniorprima.hu oldalon.