Klasszikus

A tavasz első sugarai Vida Mónika Ruth zongoraestjein

2022.02.10. 09:10
Ajánlom
Emlékkönyv és Reménysugár címmel ad szólókoncertet február végén és március elején a Junior Prima díjas zongoraművész, Vida Mónika Ruth, melyek középpontjában Liszt Ferenc és a romantika más nagyjai állnak.

Vida Mónika Ruth zongoraművész gyermekkora óta a zene szeretetének szenteli életét. Álma, hogy a muzsika öröme és gyógyító ereje mindenkihez eljusson. Fiatal kora ellenére a legtöbb európai országban koncertezett már, fellépett Afrikában, az Egyesült Államokban és több ázsiai országban is. Országos és nemzetközi sikereit követően

mindössze 14 éves volt, amikor megnyerte élete első nemzetközi versenyét Szerbiában, majd röviddel ezt követően Kínában debütált a sanghaji világkiállításon.

A többszörös versenygyőztes legutóbb az V. Coimbra Zongora Világtalálkozón állhatott dobogóra, és az Olasz Parlament kitüntetésében részesült kiváló zenei munkásságáért.

Kitüntetéses diplomáit 2016-ban és 2020-ban szerezte a Zeneakadémián. Első nagy hangversenysorozata, a Sem emlék, sem varázslat 2019 szeptemberében indult útnak. Vida Mónika Ruth 2020-ban Junior Prima díjban részesült.

A február végén, a BMC-ben rendezett, Emlékkönyv című koncertjének Liszt Ferenc áll a középpontjában.

A zeneszerző olyan népszerű zongoradarabjai szerepelnek műsoron, mint az Obermann völgye, a La Campanella vagy az f-moll transzcendens etűd.

Köztük pedig a zongorairodalom válogatott gyöngyszemei hangzanak el, egy Bach-átirattól kezdve egészen Ravelig és Debussy csodálatos Clair de lune-jéig. A március eleji Reménysugár című est két része a Pesti Vigadóban felfogható két történetként, mely a barokktól a romantikán át, végül egészen a 20. századig vezet.

Vida Mónika Ruth szólózongora-koncertjei

Emlékkönyv
február 27. 19:00, BMC

Reménysugár
március 9. 19:30, Pesti Vigadó

Fejléckép: Vida Mónika Ruth (fotó: Érdi-Harmos Réka)

Vida Mónika Ruth: „Már nem akarok megfelelni”

Kapcsolódó

Vida Mónika Ruth: „Már nem akarok megfelelni”

Vida Mónika Ruth ars poeticája klasszikus értékeket képvisel: adni és szeretetet közvetíteni a zenével. Napjaink zeneiparában vajon tényleg ez vezet a Junior Prima Díjig, melyet nemrég vehetett át a művésznő? Az elismeréshez vezető hosszú útról, annak buktatóiról és pálfordulásairól beszélgettünk, no meg arról, hogy hogyan kell felkészülni a Nemzetközi Chopin Zongoraversenyre két baba mellett. (x)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szubjektív – Keleti Éva portréiból nyílik kiállítás Debrecenben

Pogány Judit, Hernádi Judit, Molnár Piroska és Béres Ilona portréjával is találkozhatunk a Kossuth-díjas fotográfus új tárlatán, a régi nagy barátok mellett azonban az új színházi generáció tagjai is láthatók lesznek a Bényi Galéria tereiben. 
Zenés színház

Csuklótörést szenvedett Jegercsik Csaba a Vámpírok bálja előadásán

Június 21-én este baleset történt a Vígszínházban tartott külsős előadáson, a PS Produkció által rendezett Vámpírok bálja egyik jelenetében a Professzort alakító Jegercsik Csaba lezuhant a díszletről.
Klasszikus

Fiatal művészek koncerteznek a fehérvárcsurgói Echo Nyári Akadémián

Július 14-től 21-ig várja a kurzus résztvevőit, valamint az érdeklődőket és a koncertlátogatókat a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyba az Echo Nyári Akadémia – melynek alapítója és művészeti vezetője Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész.
Vizuál

Taxis hiénákról forgat filmet Freund Ádám

Első egész estés filmjére készül Freund Ádám, akit korábban Földiek című alkotásáért diák-Oscarra jelöltek. A Hiénák című humoros dráma forgatása szeptemberben kezdődik meg, várhatóan 2025-re készül el. 
Klasszikus

Kihirdették az OPUS Klassik idei győzteseit

Idén is huszonhét kategóriában választotta ki a nagy német zenei díj bírálóbizottsága az elmúlt év legjobb lemezeit. Az egyéni teljesítmények mellett opera- és koncertfelvételeket is díjaztak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Kihirdették az OPUS Klassik idei győzteseit

Idén is huszonhét kategóriában választotta ki a nagy német zenei díj bírálóbizottsága az elmúlt év legjobb lemezeit. Az egyéni teljesítmények mellett opera- és koncertfelvételeket is díjaztak.
Klasszikus ajánló

Fiatal művészek koncerteznek a fehérvárcsurgói Echo Nyári Akadémián

Július 14-től 21-ig várja a kurzus résztvevőit, valamint az érdeklődőket és a koncertlátogatókat a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyba az Echo Nyári Akadémia – melynek alapítója és művészeti vezetője Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész.
Klasszikus ajánló

Ifjú versenygyőztesek hangversenye a Pesti Vigadóban

Június 25-én este a Szent István Filharmonikusok fiatal tehetségei mutatkozhatnak be a Pesti Vigadóban. Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 
Klasszikus interjú

„A művek mélyebb megértését tartom a legfontosabbnak” – beszélgetés Szalai Molli zongoraművésszel

Külföldön értük utol a friss Junior Prima-díjas zongoraművészt, aki jövőre már második mesterdiplomáját szerzi. Az MVM Zrt. jóvoltából idén megemelt, hárommillió forinttal járó elismerést ezért felkészülésre, új hangszerre és megszakítás nélküli, folyamatos munkára fordítja majd.
Klasszikus hír

Balogh Máté olasz zeneszerzőversenyen nyert első díjat

A trieszti Friedrich Schiller Kulturális Társaság által kiírt dalversenyen a nagy német költő szövegeit kellett megzenésíteni. A megmérettetést az első alkalommal rendezték meg, Jörg Widmann fővédnöksége alatt.