Klasszikus

A tavasz ünnepe Budapesten

2015.03.24. 13:54
Ajánlom
A 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál április 10-26. között ismét Európa nyüzsgő kulturális központjává varázsolja a magyar fővárost. 17 napon keresztül, 43 helyszínen, több mint 170 program várja az érdeklődőket. Az idei eseménysorozat különösen sok szálon kapcsolódik majd Liszt Ferenchez.

A tavaly megújult struktúrában megvalósított fesztivál a Müpa, a BFTK és a Magyar Turizmus Zrt. koordinálásában idén is sokszínű programkavalkáddal várja a látogatókat. 2015-ben, a korábbi hagyományoknak megfelelően, a legjobb magyar előadók mellett világsztárok lépnek fel, illetve számos világpremiert, magyarországi bemutatót, koprodukciós előadást és színházi bemutatót is tartanak. Több tucat helyszínen zajlanak majd az események: a Müpa, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház mellett a Zeneakadémia, a Budapest Music Center, a Bálna Budapest, a Pesti Vigadó, A38 Hajó, a Nemzeti Színház, valamint fővárosi színházak és múzeumok is kiemelt programhelyszínek lesznek.

Idén is világsztárokat lát vendégül az eseménysorozat, itt lesz többek között Gyenyisz Macujev, David Sanborn, Elīna Garanča, a Bayerisches Staatsorchester Kirill Petrenkóval, Vladimir Ashkenazy és a Philharmonia Orchestra, Sinéad O'Connor, Bertrand de Billy, az Orpheus Chamber Orchestra, Ana Moura, Dhafer Youssef, Nishat Khan, Little Boots, Arve Henriksen, Kevin Mahogany és a Gershwin Piano Quartet. A világhírű külföldi művészek mellett a hazai zenei élet kiválóságai is fellépnek: a Nemzeti Filharmonikusok, Ránki Dezső, Fassang László, a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar, Dresch Mihály, Bognár Szilvia, Herczku Ágnes és Szalóki Ágnes, Balogh Kálmán és Lukács Miklós.

Különleges produkciók és bemutatók szerepelnek a fesztivál idei repertoárján: J. A. Hasse: Siroe, Perzsia királya című műve Max Emanuel Cencic és Júlia Lezsnyeva főszereplésével; a kontinensen először lesz látható az Alice Csodaországban című kamaradarab; Farkas Ferenc Csínom Palkója a Budapesti Operettszínházban; Novák Ferenc legendás Magyar Menyegzőjének 25 év után felújított változata; a világ egyik vezető kortárs táncegyüttese, az NDT, napjaink ünnepelt koreográfusának, Wayne McGregornak, és Frenák Pál Társulatának legújabb alkotásai.  A fővárosi színházak közül a fesztiválra időzíti premierjét a Budapest Bábszínház - a Kabaré Alföldi Róbert rendezésében -, a Madách Színház - AGYELDOBÁS (Jeeves és Wooster) -, a Kolibri Fészek - Axel Hacke: A medve, akit Vasárnapnak hívtak -, és a Radnóti Színház - Tasnádi István - Hajós András - Dinyés Dániel: Spam operett.

A fesztivál kiemelt figyelmet szentel az egyetemes zenetörténelem egyik legmeghatározóbb magyar alakjának, Liszt Ferencnek. Paolo Miccichè DanteXperience című előadása a 750 éve született Dante Alighieri Isteni színjátékának és Liszt monumentális Dante-szimfóniájának különleges összeházasítása egy egyedülálló crossover produkcióban. A Liszt-díjjal frissen kitüntetett zongoratehetség, Balázs János példaképe, Cziffra György Liszt-átirataira fókuszálva állította össze koncertprogramját. A fesztivál Liszt kortársa és barátja, Mosonyi Mihály, valamint a 100 éve elhunyt Goldmark Károly munkássága előtt is tiszteleg.

A magyar zeneszerzők mellett az olasz kultúra és az olasz művészek is fókuszba kerülnek. A dalszínházak ünnepelt Verdi-baritonja, Leo Nucci egy Verdi-áriaesttel érkezik, míg honfitársa, Mario Brunello Haydn művei mellett egy különleges csemegét, Nino Rota gordonkára írt darabját is műsorra tűzi. A világ legrégebbi működő operaháza, a nápolyi Teatro di San Carlo Verdi művével, a Luisa Millerrel készül a magyar közönségnek, a Magyar Állami Operaház pedig az olasz komponista klasszikusát, az Aidát bújtatja új köntösbe az Erkel Színházban.

A zenei programok mellett számos kiállítás várja a látogatókat. Az Oscar-díjas magyar operatőr, Zsigmond Vilmos fotóiból válogatva tiszteleg az idén 85. születésnapját ünneplő alkotó életműve előtt a Ludwig Múzeum. A Magyar Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum fesztiválon nyíló tárlatai Erdély kulturális hagyatékát mutatják be, míg a Mátyás-templom és a Budapesti Történeti Múzeum közös kiállítása a nagy múltra visszatekintő egyházi műemlék történelmébe ad betekintést.

A tavalyi nagy sikert követően idén ismét sor kerül a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM) a BTF társrendezvényeként. A 2015-ös fesztiválon 13 ország társulatai mutatkoznak be a Nemzeti Színházban a magyar közönségnek. 

A fesztivál szinte az egész várost belakja: a legváratlanabb helyeken bukkannak fel zenészek, táncosok performanszokkal, amelyeknek akár a járókelők is részévé válhatnak, akárcsak a Fesztiválnyitó Promenádnak. A fesztivál idején ezúttal is különleges installációk lepik majd el a magyar fővárost, és ismét felépül a tavalyi eseménysorozat egyik legfelkapottabb látványossága, az óriás betűkből kirakott Budapest-felirat is a Hősök terén.

A szervezők fontos célja, hogy Budapestet bel- és külföldön egyaránt a kiemelt kulturális turisztikai célpontok sorába helyezze, így a fesztivál nemzetközi pozicionálásban és külföldi kommunikációjában a Magyar Turizmus Zrt. is közreműködik.

A fesztivál programjairól és a jegyvásárlási lehetőségekről részletesen tájékozódhat a honlapon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Színház

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Színház

Színházigazgatók közleménye: „Minden esetben tiszteletben tartjuk a fenntartó döntését”

„Elfogadhatatlan kollégáink felelősségteljes döntésének megkérdőjelezése” – közös nyilatkozatot adott ki több színházigazgató, melyben kiállnak azok mellett a munkatársaik mellett, akik a közelmúlt igazgatói pályázatainál bírálóként, javaslattevőként tevékenykedtek.
Vizuál

A kortárs művészetekkel kapcsolatos kérdéseinkre keresi a választ a Ludwig Múzeum új kiállítása

Február 14-én nyílik meg a Ludwig Múzeum új, Gyakran Ismételt Kérdések című módszertani kiállítása, amellyel a céljuk, hogy a látogatók közelebb kerülhessenek a kortárs művészetben tapasztalható tendenciák megértéséhez, befogadásához.
Színház

 Vizi Dávid: „Vannak esték, amikor nem én követem a nézőket, hanem ők engem”

Bár fiatalon azt gondolta, színésznek lenni sokkal egyszerűbb, mégsem bánja, hogy ezt a hivatást választotta – Vizi Dáviddal, a Katona József Színház színészével a zenés színházról, saját hangja megtalálásáról, a Karsai Dániellel való találkozásról és a közösségi médiáról beszélgetettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Klasszikus gyász

Elhunyt Zimán János hegedűművész

Fájdalmas veszteség érte a Szegedi Szimfonikus Zenekart: február 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Zimán János, a zenekar második hegedű szólamának szólamvezetője – adta hírül az együttes. A művész hatvanhat évet élt.
Klasszikus ajánló

Szenvedélyes olasz melódiákkal tér vissza Budapestre Vittorio Grigolo

Olasz dalesttel készül operaházi bemutatkozására Vittorio Grigolo. A világhírű olasz tenor partnere a Sztárestek zongorával című sorozat február 16-i estjén Cristiano Manzoni zongoraművész lesz.
Klasszikus ajánló

Lunchtime koncertek indulnak az ELTE Bölcsészettudományi Karán

Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének művészeti instruktor mesterképzési szakos hallgatói 2025 februárjától egyedülálló koncertsorozatot indítanak: zeneművészeti egyetemek hallgatói kapnak fellépési lehetőséget a Trefort-kertben.
Klasszikus ajánló

Az élő zenei hagyomány megünneplésével jubilál a Cziffra Fesztivál

Fazil Say estjével, hazai sztárokkal, tudományos előadással és határátlépő zenei programokkal várja a közönséget a 10. Cziffra Fesztivál, amelyet idén február 13. és 23. között rendeznek meg.