A két művész a diósdi Phoenix Studióban dolgozott együtt utolsó közös munkájukon 2016 augusztusában. Sokan meglepőnek gondolhatják ezt a felvételt, talán olyannyira, mint ahogyan furcsának hathatott annak idején Glenn Gould utolsó lemeze is, amelyen éppen Richard Strauss ismeretlen, fiatalkori zongoradarabjait játszotta.
Magam is meglepődtem, amikor a nyári Fesztiválakadémián Kelemen és Kocsis Kreisler-műveket tűzött műsorra és nem egy Beethoven- vagy egy Bartók-szonátát, ahogyan azt már megszokhattuk. Persze miért ne lehetne szembe menni a szokásokkal? A megrökönyödésre természetesen Kocsis Zoltánnak is megvolt a válasza, amit nyári interjújában mondott el:
„Kreisler sokkal nagyobb muzsikus volt annál, ahogy azt manapság tartják. Zeneszerzőnek sem volt akárki, s ezt nem csupán az a hihetetlen népszerűség jelzi, ami darabjait a XX. század első felében övezte. Ha alaposabban megvizsgáljuk ezeknek a műveknek a kíséretét, első pillantásra szembeötlő a legmagasabb fokú igényesség, boszorkányosan keverve a német pedantériát a franciás könnyedséggel. Mindeközben pontosan tudva és érezve, hogy mik azok a műfajok, amelyekben nem másol, hanem hozzátesz. Persze jó iskolái is voltak, hogy zeneszerzés-tanárai között csak Brucknert, Massenet-t és Delibes-et említsük.”
A lemez az osztrák születésű, később Amerikában letelepedett hegedűvirtuóz, Fritz Kreisler bravúrdarabjait, rövid ráadásszámait tartalmazza, szám szerint huszonegy kompozíciót, köztük eredeti darabokat és átiratokat egyaránt.
Kelemen Barnabás a következőképp nyilatkozott a felvételről és Kocsis Zoltánnal való kapcsolatáról, amelyet a kísérőfüzetben olvashatunk:
„Életem legnagyobb hatású kamarazenei partnere Kocsis Zoltán. Ennek a kapcsolatnak legédesebb, s talán legféltettebb gyümölcse ez a felvétel, miután bartóki mélységektől bachi magaslatokig jutottunk el 20 év közös zenélés alatt. Nem tudom, hogy Zoli tudatosan vagy tudat alatt válogatta-e erre a lemezre tizenhárom nép zenéjét Fritz Kreisler csodálatos világából. Mindenesetre éreztesse varázsát e mesebeli hegedűművész huszonegy remekműve, ahová csak elér!”
Sok kevésbé ismert mű mellett a korongon olyan híres Kreisler-melódiák is helyet kaptak, mint a Liebesfreud (Szerelmi öröm) és a Liebesleid (Szerelmi bánat), valamint a Preludium és allegro Pugnani stílusában.
Mind hangulatos karakterdarabok ezek, tele romantikus gesztusokkal, amiket a két művész – tőlük megszokott – harmonikus játéka tesz igazán élettelivé, élvezetessé. Ennek a zenének van valamiféle végtelen bája, ami Kelemen Barnabás és Kocsis Zoltán értő olvasatában különösen ragyog. Kiérezzük mindazt a korszellemet, amelyről a kísérőfüzetben Kocsis is ír Világhódító kedély című olvasmányos, információban gazdag esszéjében:
„E kis – néha nagyobb – darabok egyszerre jelentik a fin de siècle és a századelő, tehát a zenetörténet egyik legérdekesebb szakaszának különleges »jegyzetblokkját«, éppúgy reflektálva a kor jellegzetességeire, mint ahogy a maga idejében Liszt Ferenc átiratai, parafrázisai is visszatükrözték a barokktól a saját koráig terjedő időszak stílusjegyeit, jellemzőit. Nem csoda, ha népszerűségük túlélt korszak-, stílus- és szemléletváltásokat.”
Írásában Kocsis taglalja Kreisler eklekticizmusának „tagadhatatlanul bécsi orientációját”, valamint azt, hogy a komponista maga is kiválóan zongorázott, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk hegedű-zongoradarabjainak tanulmányozása és interpretálása során, hiszen a zongoraszólamok is rendkívül igényesen kidolgozottak. És valljuk be, ezért is kell Kelemen Barnabás mellé egy olyan stílusérzékkel és tudással rendelkező muzsikus, mint amilyen Kocsis Zoltán volt. De leginkább a lemez huszonegy, egy-egy kis világot, hangulatot, érzést felidéző darabja szolgáljon tanúbizonyságul.
Kurtág György szívbemarkoló szavai csengenek vissza a fülembe Kocsis Zoltán ravatala mellől. A zeneakadémiai búcsúztatón elhangzott beszédében a 90 éves zeneszerző a következőket mondta:
„Alig néhány héttel ezelőtt készült el utolsó lemezed Kelemen Barnabással: Fritz Kreisler hegedű-zongora darabjai. Ezzel is tanítasz. Olyan zenék, amik mellett vállvonogatva mentünk el régebben – a Te kezedben gyémánttá váltak...(Talán azok is?)”