Klasszikus

A vége felé közeledik a Budapesti Őszi Fesztivál

2003.10.29. 00:00
Ajánlom
Ezen a héten, november 2-án ér véget az idei Őszi Fesztivál, s még az utolsó napokban is számos rendezvény várja az érdeklődőket. A színházi előadásokon, tánc-és filmbemutatókon kívül kiemelkedő zenei produkciókra is számíthatunk.

Sáry László Tánczene című lemezbemutató koncertjére október 30-án este kerül sor az MTA dísztermében. Művében Sáry a legkülönbözőbb tánctípusokat vonultatja fel: magyar táncot, keringőt, bluest, tangót. Az esten közreműködik: Csalog Gábor, Eckhardt Gábor (zongora), Klenyán Csaba, Horn András (klarinét), Lakatos György (fagott), Götz Nándor (szaxofon), Mérey Anna (hegedű), Déri György (cselló), Buza Vilmos (nagybőgő), Vékony Ildikó (cimbalom), valamint a szerző, Sáry László (zongora).

Ugyanezen a napon este nyolc órai kezdettel az A38 hajón Hajnóczi Csaba két saját produkcióját láthatjuk. Az egyik a gitárra és ütőhangszerekre írt Kánon című darab, a másik a Patti Smith Lovai, amelyben a rock and roll alaptematikából a free jazz, a kortárs zene és a kísérleti elektronikus zene által inspirált módszerekkel új alkotás bontakozik ki.

Október 31-én este hét órakor kezdődik a Mágnes Klub koncertje és egyben lemezfelvétele a Magyar Rádió Márványtermében. A Klub létrehozói és vendégei közül ez alkalommal a Sumo Light, a Kardos Négyes, a Kada, a Tóth Viktor Quartet és a Brezo quartet lép fel. Szintén 31-én este hét órakor lesz hallható a francia kortárs zene egyik kimagasló egyénisége, Gérard Buquet a Brass int he Five együttes partnereként a Híradó moziban.

A hétvégi napokra is jut még egy-egy zenei esemény: november elsején a Zeneakadémián lesz hallható Franz Schmidt fő műve, A hétpecsétes könyv című oratórium az osztrák Chor und Orchester der Pannonischen Philharmonie előadásában. Végül november 2-án este nyolc órakor a Kultiplexben Déri György csellóeestje csendül majd fel. Magyar kortárs műveket játszik, amelyek bemutatásáért már több alkalommal Artisjus-díjat nyert.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Klasszikus

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Jazz/World

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Senki nem akart négyoldalas Mozart-kéziratot venni 163 millióért

A Figaro házassága utolsó felvonásának egyik zenei vázlata az előzetes becslések szerint 500 ezer euróért kelhetett volna el egy árverésen. Nem vette meg senki.
Klasszikus ajánló

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát június 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.