A szeptember 15-i esten Vajda Gergely saját művei mellett két olyan szerző alkotásai is felcsendültek, akikről a születésnapos komponista úgy vélte, valamilyen szempontból kapcsolódnak hozzá. Így a műsort Jörg Widmann Drei Schattentänze című, szólóklarinétra írt darabja indította, Szűcs Péter előadásában. A hangszer volt az egyik közös pont, amiért épp rá esett a választás, árulta el az ünnepelt a Balogh Máté zeneszerzővel folytatott átkötő beszélgetés során: mindketten klarinétművészként kezdték a pályájukat, ráadásul az életkoruk is megegyezik. A következő párhuzam nem is szorult magyarázatra, Eötvös Péter Shadows című kettősversenyének szólófuvola-részlete hangzott el, akivel Vajda Gergely régóta dolgozik együtt, sőt ő az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány programigazgatója is. A művet Bánki Berta szólaltatta meg, ám a teljes darabban a klarinét is szólóhangszerként szerepel, így
az első három felcsendülő zenemű szépen kirajzolt egy sort arról, hogyan is gondolkodnak a mai szerzők erről a hangszerről.
Az első Vajda Gergely-kompozíció következett ugyanis, a Fényárnyék-remegés. Első, a szó mindkét értelmében, nemcsak a koncert során volt ez az alkotó első elhangzó darabja, hanem az életműben is opus 1-esként szerepel. Egyben ez a szerző alighanem legismertebb műve is (erről bárki meggyőződhet, ha megnézi, hány előadásban található meg az interneten). Feltűnő közös pont volt az árnyékmotívum, ahogy az a beszélgetésben is elhangzott, illetve érdekes volt szembesülni vele, hogy más hangszerekhez hasonlóan a klarinét lehetőségeit is milyen elképesztő mértékben tágították ki a kortárs szerzők a klasszikus alkalmazási formákhoz képest.
Miközben a fény és az árnyék természeti tüneménynek tekinthető, a további Vajda Gergely-darabok mind a tudomány és a technika kérdéseivel foglalkoztak, természetesen zenei szempontból megközelítve. Miközben a felvezetőben szó esett a szerzői öndefiníció kérdéseiről, érdekes módon soha nem vettem észre, hogy a komponista munkásságában ilyen nagy jelentőséget tulajdonítana ezeknek a témáknak. A koncert első részét a LoFi Sonata ősbemutatója zárta, amely a zeneipar egy modern jelenségére reflektált. Szemben a hi-fivel,
egy olyan eljárásról van szó, amely tökéletlenül adja vissza a zenét, ahogy az analóg lejátszás korában különböző technikai hibák, sérült magnószalag stb. befolyásolták a hangzásélményt.
Így a Bársony Péter által brácsán, illetve Kiss Péter által zongorán és egy ahhoz képest negyed hanggal elhangolt másik billentyűzeten előadott darab igen izgalmas rétegzett utalásrendszert mutatott föl. Először is adott egy szép dallam, mint amilyet hallhattunk is a műben, ehhez hozzájöttek a korabeli technika korlátaiból adódó torzulások a rögzítés, illetve lejátszás során, aztán ennek a torzulásnak a mesterséges reprodukciója, végül pedig visszatértünk a hangszerekhez, és azok imitáltak egy technika által imitált zajeffektet. Remélem, az olvasó nem veszítette el a fonalat…
Dr. Richard M. Myers és Molnár Anna (Fotó/Forrás: Hrotkó Bálint / BMC)
A tudományos-technikai vetület mellett a reflektív szemlélet is összekötötte a darabokat, mindegyik zenei eszközökkel kommentálta tárgyát, vagy egyenesen párbeszédbe lépett vele. A második rész két, azonos forrásból táplálkozó alkotásra épült, R. D. Laing magyarul Beszélgetések gyerekekkel címmel megjelent könyvére. Ebben a pszichológus szerző saját gyerekeinek olyan megnyilatkozásait gyűjtötte össze, amelyek árulkodóak a három-hat év közötti korosztály gondolkodását illetően. A későbbi mű a További beszélgetések gyerekekkel címet viseli, ez hangzott el először. A Pannon Filharmonikusok művészeinek felkérésére komponált darabot három előadó szólaltatta meg: Kiss Péter (cseleszta), Bánki Berta (fuvola/altfuvola) és Szűcs Péter (klarinét). A műben az volt a legizgalmasabb, ahogyan
az egyes hangszerek kontextust teremtettek egymás számára, így árnyalva az igen szép, helyenként egyenesen idilli muzsika lehetséges jelentéseit.
Majd a csaknem tizenöt évvel korábbi Beszélgetések gyerekekkel következett, ehhez meg is hallgathattuk azokat az apróbb szövegrészeket, amelyekhez az egyes tételek kapcsolódtak, és amelyek zenéről, Istenről, gyermeki önérvényesítésről és kísérletezőkedvről szóltak. A valamivel nagyobb apparátusra komponált művet maga a szerző vezényelte.
A hivatalos program utolsó darabjaként elérkeztünk ahhoz az alkotáshoz, amely nemcsak a koncert címét adta, de az egész este legérdekesebb és továbbgondolásra legérdemesebb zeneműve volt. A zenegén a világszerte elismert genetikus, Dr. Richard M. Myers szövegére épült, aki a narrátori szerepet is ellátta. A mű elhangzása előtt röviden arról meséltek Vajda Gergellyel, hogyan jött az együttműködés ötlete, miért határoz úgy egy zenekedvelő tudós és egy a kutatás iránt érdeklődő zeneszerző, akik egyébként jó barátok, hogy létrehoznak egy ilyen rendkívüli alkotást. A zenegén műfaji besorolása igen nehéz lenne, a leírás szerint tudományos szöveghez írt zenei kommentárokból áll. Ennél azonban jóval többről volt szó, miközben az egyes komponensek önállóan is megállták a helyüket, összjátékuk páratlanul izgalmas és élményszerű lett. Egyrészt hallhattunk egy tudományos ismeretterjesztő szöveget, amely a genetikai gyorstalpalón túl azt vizsgálta, milyen mértékben örökletes a zene alkotásának, előadásának, illetve élvezetének képessége. Ehhez társult egy mezzoszoprán szólista (Molnár Anna személyében), aki
mintegy a zenekedvelő hallgatóságot képviselte. Néha elunta magát, máskor elálmodozott, vagy hozzáfűzött valamit az elhangzottakhoz.
Eközben a zenekar aláfestette-illusztrálta és tovább kommentálta a szöveget, a már említett hangszeres előadók mellett Osztrosits Eszter, Osztrosits Éva (hegedű) és Szabó Judit (cselló) közreműködésével, és ismét a szerző vezényelt. Az előadás egyszerre volt informatív, de szórakoztató; zenei, ugyanakkor színházi élményt nyújtott, amihez – emlékeim szerint – még csak hasonlót sem tapasztaltam korábban. Ez a produkció mind a tudomány, mind a kortárs zene népszerűsítésére kiválóan alkalmas volna, lehetne játszani fiatalabbaknak és kevésbé fiataloknak, érdeklődőknek és főleg azoknak, akik eddig azt hitték, nem kíváncsiak ezekre a területekre.
A meglepetésdarab Tihanyi László vezényletével (Fotó/Forrás: Hrotkó Bálint / BMC)
Egy születésnap persze akkor az igazi, ha meglepetést is tartogat, úgyhogy ráadásként sor került a hazai kortárs zenei élet különleges ajándékára.
Tizenhárom szerző fogott össze, hogy egy tizenhárom tételes kompozícióval lepje meg Vajda Gergelyt
(az nem derült ki, hogy ez az ő születésnapjának dátumára utalt, vagy valamilyen természetfölötti kapcsolatra). A GrEG meets the 5X című alkotás csupa kis célzásból és kiszólásból állt, aminek egy részét valószínűleg csak az igazán bennfentesek értették, ám így is izgalmas volt hallani, mit tud zenei életünk színe-java, ha összefog. Egészen pontosan Vidovszky László, Gryllus Samu, Dargay Marcell, Tihanyi László, Horváth Balázs, Bella Máté, Szőcs Márton, Balogh Máté, Eötvös Péter, Tornyai Péter, Serei Zsolt, Csapó Gyula és Varga Judit, akik közül szép számban jelen is voltak. Ketten pedig az előadásban is részt vettek: Tihanyi László vezényelt, Balogh Máté pedig a műben szereplő prózai szöveget mondta/recitálta el. Közreműködtek az eddigi hangszeres fellépők Andor Krisztiánnal kiegészülve.
Ahogy már megszokhattuk, az UMZE Kamaraegyüttes ezúttal is annyi töprengeni valóval, inspirációval, még sokszor átgondolandó, izgalmas témával engedte útjára a hallgatóságot, ami jó időre elegendő szellemi útravaló lehet. Hiszen a génjeinknek és a környezeti hatásoknak köszönhetően mi mindannyian abba a csoportba tartozunk, akiknek a zenehallgatás és a zenéről való gondolkodás is rendkívüli örömet okoz.
Fejléckép: Beszélgetések gyerekekkel – Vajda Gergely és az UMZE Kamaraegyüttes (fotó/forrás: Hrotkó Bálint / BMC)
hírlevél
