Klasszikus

A veszélyhelyzet feloldása után szinte azonnal jön a Fesztivál Akadémia Budapest

2020.03.26. 15:40
Ajánlom
Zenészeket, színészeket és zeneakadémistákat támogat az idei fesztivál akár az eredeti, júliusi időpont előtt is. 

Több mint ötven magyar muzsikus, tizenegy magyar színész és húsz versenygyőztes zeneakadémista diák részvételével rendezik meg az idei Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) programsorozatot Fellélegzés címmel. A fesztiválra eredetileg több mint 30 rangos külföldi művészt hívtak meg tizenkét országból és 15 magyar művészt, de a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművészek, a fesztivál művészeti vezetői az eredeti idei fesztivált 2021-re halasztották és idén a magyar művésztársadalom támogatását tűzték ki célul meghívásukkal.

A fesztivál a veszélyhelyzet feloldása után rugalmasan, 7-10 napon belül kezdődik, akár az eredeti, júliusi időpont előtt, akár a nyár végén vagy ősszel.

Az elképzelések szerint 10 esti kamarazenei hangverseny és további matinékoncertek, előadások és kerekasztal-beszélgetések valósulhatnak meg. A tervezett központi helyszín a Zeneakadémia és a Hagyományok Háza lesz, valamint templomok és könyvtárak - közölték a fesztivál művészeti vezetői. A koncertekre 1000 forintos kedvezményes jegyárakkal várják a közönséget.

fesztival_akademia1-153238.jpg

Fesztivál Akadémia 2018 (Fotó/Forrás: Fesztivál Akadémia)

A fesztivál vezetőinek közlése szerint 

a FAB felkérése magában foglalja minden zeneművész fejenként 2 mesterkurzusát és koncertjét a jövő tanévben

alap-, közép- és felsőfokú zenei intézményekben egész Magyarországon".

A húsz évesnél fiatalabbak számára kiírt IV. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny megrendezéséről egyelőre nem mondanak le, sőt, lehetővé teszik a jelentkezést azoknak a fiatal hegedűs diákoknak is, akik a tavaszra tervezett egyéb külföldi versenyekre jelentkeztek volna, de azokat lemondták.

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Szívbemarkoló énekléssel mondott végleg búcsút a színpadnak a 93 éves kubai ikon, Omara Portuondo Budapesten – VIDEÓ

A kubai zene élő legendája, a 93 éves Omara Portuondo az előzetes tervek szerint Budapesten adta volna élete utolsó koncertjét október 6-án a Papp László Sportarénában, ám egészségügyi állapota miatt erre végül nem kerülhetett sor.
Zenés színház

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Vizuál

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.
Klasszikus

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Várjon Dénes albumát az év kamarazenei lemezének választották a Német Zenekritikusok

Miután a neves elismerés negyedéves fordulóin a kiváló zongoraművész és Antje Weithaas hegedűművész Beethoven-szonátákat felvonultató lemezsorozatának két albumát is díjazták, a sorozat egésze a kategória nagydíját is elnyerte.
Klasszikus ajánló

Világsztárok sorakoznak fel a magyar muzsikusnövendékek továbbképzése mögött – újra Concerto Mesteriskola

Szűcs Máté és Takács-Nagy Gábor, a kamarazenei élet két kiválósága október 15-én és 16-án ingyenes, nyilvános mesterkurzust tart a Concerto Budapest Páva utcai székházában.
Klasszikus ajánló

Maxim Rysanovval koncertezik a Budapesti Vonósok

A neves brácsaművész Schubert Arpeggione szonátáját adja elő a Zeneakadémián. A műsor második felében egy Mendelssohn-átirat hangzik el.
Klasszikus hír

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.
Klasszikus magazin

Öt nem operai mű Vajda János születésnapjára

Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző 1949. október 8-án született Miskolcon. A kerek évforduló alkalmából az operáival nagy népszerűségre szert tevő komponista további művei közül ajánlunk néhány különösen szépet.