Klasszikus

A weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Kamarakórusa Budapesten

2007.09.22. 00:00
Ajánlom
A weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Kamarakórusa magyarországi körútja részeként 2007. szeptember 27-én Budapesten lép fel. A kivételes hangverseny keretében Brahms, Dvorak és Kodály művek csendülnek fel a főiskola fiatal tehetségeinek tolmácsolásában.

Liszt Ferenc egykori tanítványa, Carl Müllerhartung, világhírű mestere előtt tisztelegve 1872-ben megalapította a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát Weimarban, mely jelenleg a világ minden tájáról érkező diákok számára nyújt kiemelkedő színvonalú képzéseket.

A weimari főiskola nagy múltra visszatekintő, Európa számos országában és Amerikában is nagy sikerrel bemutatkozó kamarakórusa a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és az Országos Széchényi Könyvtár Énekkarának meghívására az ország több városában vendégszerepel. A weimari kórus, mely Jürgen Puschbeck vezényletével, énekes és hangszeres szólisták közreműködésével lép fel Budapesten, Győrben és Kecskeméten, 2007. szeptember 27-én a Zeneakadémia Kistermében ad koncertet. Az együttes kétféle, egyházi illetve világi kórusprogrammal mutatkozik be, mely a szólisták önálló hangversenyével egészül ki szeptember 25-én a Bartók Béla Emlékházban. Zeneakadémiai koncertjükön világi programjuk lesz hallható.

A kórus történetében Johann Sebastian Bach és Wolfgang Amadeus Mozart műveinek előadásai kiemelkedő jelentőségűek: olyan neves karmesterekkel dolgozhattak együtt, mint Kurt Masur, Fabio Luisi, Max Pommer és Helmut Rilling. A weimari kamarakórus fő profilja a XVI. és XX. századi a cappella repertoár. Szeptember 27-i koncertjükön a nagyközönség hallhatja például Brahms Cigány-dalait és Szerelmi dalkeringőit, valamint Kodály monumentális kórusfreskóját, a Mátrai képeket.

(2007. szeptember 27. 19:00 Zeneakadémia Kisterem (Budapest) - A weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Kamarakórusának koncertje; Brahms: Quartette für Chor und Klavier; Vier Zigeunerlieder, op. 112 b; Zigeunerlieder Mezzoszopran und Klavier, op. 103; Walzer für 4 Singstimmen und Klavier zu 4 Händen, op. 52; Liebeslieder; Dvorak: Vier Lieder Sopran und Klavier, op. 82; Kodály: Mátrai képek; km.: Nathalie Niedhofer (szoprán), Susanne Grobholz (mezzoszoprán), Prof. Ulrich Vogel, Prof. Hans-Christian Steinhöfel (zongora); vez.: Prof. Jürgen Puschbeck)

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Kortárs írók kedvenc EP-idézetei lepték el Óbudát

Köztéri plakátokkal, 40 hazai író, költő kedvenc EP-idézetével, korábban nem publikált fotókkal és felolvasással ünnepli a harmadik kerület Esterházy Péter születésnapját.
Vizuál

„Ahol csak tomboló ováció van, ott valami bűzlik” – Interjú a szobordöntésben érintett alkotóval, Szalay Péterrel

Egy műalkotás élete nem ér véget az alkotó műhelyében, a befogadók által válik egésszé, teljessé. A mű hatást vált ki, ami párbeszédet generál közönség és alkotás között, de meddig tart a szólásszabadság joga és mi védi a szabad művészi alkotás méltóságát?
Klasszikus

Domingo támogatásával jutott mesterzongorához Balázs-Piri Soma

A Virtuózok ifjú tehetsége évek óta gyűjtött egy mesterzongorára, végül Plácido Domingo támogatása révén teljesülhetett a zongorista dédelgetett álma.
Vizuál

Az újrakezdés filmjei

Egyre közelebb kerül az újranyitás gondolata, bár a bemutatókat még halogatják, de előbb-utóbb moziba is mehetünk. Addig is öt olyan klasszikus magyar filmet ajánlunk a Filmio kínálatából, amelyekben a hősök élete teljesen más irányt vesz.
Színház

Júniusban nyit a Margitszigeti Színház

Derűvel és optimistán várja a korlátozások feloldását a Margitszigeti Színház, amely szabadtéri és ültetett nézőterű játszóhelyként az egyik legbiztonságosabb közösségi helyszínnek számít. A színház vezetősége reméli, hogy a járványügyi intézkedések lehetővé teszik a mielőbbi nyitást, és a nézők – a mindenkori szabályok betartása mellett – júniustól újból élőben élvezhetik a színházi előadásokat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Fiatalítást ígér Gustavo Dudamel, a Párizsi Opera új zeneigazgatója

A venezuelai karmestert nevezték ki a Párizsi Opera zeneigazgatójának, aki hat évre szóló szerződést kötött az intézménnyel – írta meg a Papageno, a Slipped Disc zenei portálra hivatkozva.
Klasszikus hír

Idén is tehetségek után kutat a Virtuózok

2021-ben is várja a fiatal előadóművészek jelentkezését a legnépszerűbb hazai komolyzenei tehetségkutató. A felhívás már elérhető a műsor oldalán.
Klasszikus zongora

Domingo támogatásával jutott mesterzongorához Balázs-Piri Soma

A Virtuózok ifjú tehetsége évek óta gyűjtött egy mesterzongorára, végül Plácido Domingo támogatása révén teljesülhetett a zongorista dédelgetett álma.
Klasszikus nekrológ

A legendák köztünk élnek – Búcsú Orczi Géza előadóművésztől

Az Artisjus-díjas ütő- és pengetős hangszeres művész április 9-én, 65 éves korában hunyt el. Orczi Géza hangszerkészítő mesterként és restaurátorként is tevékenykedett, halálával kifejezhetetlen űrt hagy maga után.
Klasszikus gyász

80 éves korában elhunyt Bartalus Ilona zenepedagógus, karvezető

Az Artisjus-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett zenepedagógust, karvezetőt, a Duna Televízió egykori főszerkesztőjét és zenei vezetőjét hosszan tartó betegség után, 81. életévében érte a halál.