Az életútját olvasva, jelenleg a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság vezető karnagya, a Zempléni Fesztivál művészeti vezetője, a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny alapítója és művészeti vezetője… az ember csak kapkodja a fejét, hogy mennyi mindennel foglalkozik a zenei területen belül. Miért pont ezt a pályát választotta?

Zenei általános iskolába jártam, de nem szerettem gyakorolni és kapva-kaptam az alkalmon, hogy van még más is, ami érdekel és van még más is, amiben talán sikeres lehetek. Mivel az általános iskolában a matematika iránti érdeklődésem okán több versenyen is sikeresen szerepeltem, így matematika-fizika szakos gimnáziumba mentem. Ez a budapesti József Attila Gimnázium volt, ahol fantasztikus zenei életbe csöppentem. Már harmadikos koromra vezényelhettem a zenekart, zongorázhattam, és országos diáknapokat nyertünk egy trióval. Ezeket a fellépéseket nagyon élveztem. Az igazi lökést mégis az adta, amikor 1970-ben a Bartók évforduló alkalmából, a rádióban meghirdetettek egy műveltségi versenyt gimnáziumi 7 fős csapatok számára.

Tizenhét éves koromra lényegében a teljes Bartók életművel találkoztam, és ha nem is értettem mindet, sok művet rajongásig szerettem. Ez vezetett végül oda, hogy mégiscsak jelentkezzek a Zeneakadémiára. Zenetörténész akartam lenni, de szerencsére a felvétel előtt fél évvel rákérdeztek a konkrét zenei műveltségemre, hogy például zeneelméletet mióta tanulok… erre mondtam, hogy holnap elkezdem. Azt javasolták, hogy menjek inkább karvezetésre, ott egy év alatt mindent megtanulok és utána jöjjek vissza. Így is lett. Nem vettek fel a zenetudományira, de fölvettek a karvezetésre. Utána egy évre rá már nem zenetörténész akartam lenni, hanem aktív zenész. Ez tulajdonképpen a pályám története. Egyébként mindig is közösséget irányító gyerek voltam, legalábbis a tanáraim szerint. Voltak fantasztikus oktatóim, akik igyekeztek olyan irányba terelni, hogy az a karrier, ha az ember létrehoz egy zenei közösséget, ami igazán tartósan és magas színvonalon képes létezni.

1989-től a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, majd 2001-től a zenekar ügyvezető zeneigazgatója. Rengeteg helyen koncerteznek, turnéznak ország- és Európa szerte ismert és elismert hazai, illetve külföldi előadókkal. Mi a sikerük titka?

Ha némi malíciával akarok válaszolni, akkor azt mondom, hogy ehhez munka kell. Rendszeres és következetes munka. Egyébként borzasztó nehéz feltételek között dolgozott a zenekar, tulajdonképpen másfél évvel ezelőttig. A nemzetközi zenei piac nagyon zárt világ. Egy új szereplőnek viszonylag nehéz bekerülni erős kapcsolatok nélkül. Aki, mondjuk egy hangszeres művészként már világszerte kapcsolatokra tesz szert, annak egy zenekar élén már könnyebb dolga van. Én egy karmester vagyok, nem hangszeres szólista. Volt egy időszak, amikor elég sokat jártunk külföldre, de a zenekar is úgy döntött, hogy a viszonylag alacsony színvonalú, körülményeiben és rangjában kevésbé fontos külföldi fellépések helyett inkább Magyarországon akar építeni valamit. Másrészt pedig itthon a zenekar egy szisztematikus nevelőmunkát folytatott és folytat ma is.

Ez megteremtette azt, hogy nagyon nagy szabadsága lett a zenekar tagjainak, amelynek sok kölcsönhatása volt, egyrészt magára a minőségre, másrészt pedig az ízlésünk, a gondolkodásmódunk szempontjából is.

Budafoki Akadémiai Kórustársaság (Fotó/Forrás: Budafoki Dohnányi Zenekar / Pesti Vigadó)

Mindezek mellett, a 21. század elején a közízlést egyfajta bűnnek tekinteni, vagy akár lenézni azokat, akik ebben a közegben léteznek, az lehetetlen. A kettő között van átjárás, mert mindig is volt jó szórakoztató zene, meg rossz is.

Mi mindenesetre úgy döntöttünk, hogy nyitottak vagyunk mindenféle irányzat felé, emellett pedig hihetetlen nagy elkötelezettség van bennem  ̶  tanáraimtól örökölve, Pernye Andrástól és legfőképpen Földes Imrétől  ̶ , hogy hogyan kell a közönségnek magyarázni a zenét. Már a '90-es években elkezdtem a megérthető zene ismeretterjesztő sorozatot, ami egy abszolút emblematikus produkciója lett a BDZ-nek. A sorozat célja, hogy a közönséget beavassa a zenei nyelv rejtelmeibe, akik ezáltal még több örömet találnak a zenehallgatásban. 

Szívügyének tartja az utánpótlás-nevelést. Miért érzi fontosnak, hogy a fiatalok zenét tanuljanak? Milyen keretek között van lehetősége a fiatal generációnak a zene megismerésére, a zenei gondolkodás elsajátítására?

A legfontosabbak az oktatási keretek. Ez nem megkerülhető. Habár a zenetanár állomány az utóbbi 30 év alatt hátrébb került a fontossági sorrendben, Magyarország még mindig Kodály országa.

A mi dolgunk az, hogy az oktatás minden szintjén, hivatásos együttesek, hivatásos kamaraegyüttesek, hivatásos muzsikusok személyében bekapcsolódjunk a fiatalok zenei nevelésébe. Egy folyamatos jelenlét kellene, azt gondolom, hogy ennek a legfontosabb bázisai a művészeti műhelyek. Ezeken a helyeken van a potenciálnak a legnagyobb koncentrációja arra, hogy megszólítsák a fiatalokat.

Hollerung Gábor (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia / Budafoki Dohnányi Zenekar / Pesti Vigadó)

Úgy tudom, hogy rendszeresen tartanak zenei táborokat is.

Nem is akármilyeneket. Én 1986 óta minden évben tartok egy zenei tábort azért, hogy aztán később együtt elénekeljünk egy nagy művet. Idén július 10-én a Pesti Vigadó Díszterméből ingyenes online koncertet adtunk a Budafoki Dohnányi Zenekar az Országos Egyesített Kórus közreműködésével az Énekel az ország projekt keretében. Együtt énekelni egy döbbenetes erő. Az Énekel az ország azért szép, mert ott 14 éves kortól 70-80 éves korig énekelnek együtt az emberek, akik

Meg tudná fogalmazni néhány mondattal, hogy mit jelent az Ön számára a zene?

A művészetet. A nonverbális művészetek, így a zene is, az emberi egészséges mentális létnek a kulcsa. A hétköznapi életben tele vagyunk önellentmondásokkal, önazonosság hiányokkal, érthetetlenséggel, kétértelműséggel, gyanakvással, fenyegetéssel, önpusztítással. Olyan dolgokkal, melyekkel a morális, mentális létünket pusztítjuk, vagy gyengítjük, labilissá tesszük. A művészet, a zene, ennek az ellenkezőjét csinálja, erősít.

Hollerung Gábor (Fotó/Forrás: Fidelio)

Az emberi lét ellentétekből épül fel, a zene is. A zenében is vannak hangosabb és halkabb, magasabb és mélyebb hangok, gyorsabban és lassabban következő hangok, ezek mind egyszerű ellentétek. Aztán szól a hang és szünet van, vagy a hang fölfelé és lefelé irányul, illetve ott van például egy zenei összecsengés, egy harmónia az feszít, vagy old. Ebből létezik a zene. A mentális nehézségek abból származnak, hogy nem tudunk kérdésekre választ adni. Azt tanítjuk, hogy az ellentmondás nem jó, pedig az ellentmondás maga a létünk.

Azt hisszük, hogy a szavak jelentik a kommunikációs képességet, de valójában nem. Egymás szemébe kell néznünk, rá kell nézzünk a másikra, meg kell nézzük a testtartását, a gesztusait, ezek a legerősebb kommunikációk, akár pozitív, akár negatív irányban. Ezek sokkal elementárisabbak – és ilyen a zene is –, mintha valaki szavakkal próbálná elmondani, hogy mi zajlik benne.

A BDZ a Pesti Vigadó színpadán is gyakori vendég, december 5-én a Díszteremben lépnek fel. Mivel készülnek? Mit lehet tudni a koncert részleteiről?

Ez egy félig meddig karácsonyi program lesz. Biztos, hogy lesz benne énekkar, valamint egy új, Magyarországon még soha el nem hangzott karácsonyi művet fogunk bemutatni a Pesti Vigadó közönségének.

Szerző: Nagy Márta Zsuzsa

Támogatott tartalom.