„Ornito-muzikológiai felfedezéseit kiemelkedő tudományos eredményként értékeli a nagy múltú Encyclopedia Britannica 1967. évi kötete. A tokiói Japán Rádió által rendezett tudományos ismeretterjesztő műsorok nemzetközi versenyén „A madárzene fölfedezése” című hangbemutatójával elnyerte a nemzetközi zsűri „Japan Prize 1971” különdíját. 30 évi kutatómunkájának úttörő jellegét és jelentőségét a Magyar Biológiai Társaság 1980-ban az első Herman Ottó-díj odaítélésével ismerte el. Számos zenefolklorisztikai, zenetudományi és ornito-muzikológiai, bioakusztikai tanulmánya jelent meg magyar és idegen nyelveken.”

Az idézet Szőke Péter: „Az ismeretlen madárzene” címen megjelent Hungaroton hanglemez (SLPX 19347) borítólapján olvasható. Azt hiszem, az idézetből egyértelműen kitűnik, hogy nagy formátumú tudósról van szó, aki kutatómunkájának eredményeivel olyan területek addig ismeretlen összefüggéseit tárta fel, amelyek általános tudományos értékük mellett zenetudományi, zenetörténeti szempontból is nagy jelentőségűek. Jómagam kényszerítő inspirációt éreztem laikusként, hogy megszólaljak, emlékezve egy kiváló magyar tudósra, mert nem tapasztaltam, hogy a nálam erre inkább hivatottak ezt megtették volna.

Szőke Péter így ír „A zene eredete és három világa” című könyvének bevezetőjében: „1956. június 7-én Balatonföldváron feleségem izgatottan szaladt vissza délutáni kószálásából hozzám az üdülőbe s így szólt: gyere… gyere… valami vagy valaki oly gyönyörűen és hangosan fütyül a kisfenyvesben….feltűnő zenei dallamokat,….de hiába keresem, sehol senkit se látok!... odafutottunk, s láttuk: Öreg fekete madár ül mozdulatlanul egy faág csonkján és csak a sárga csőre mozog. Ő énekelt nagyon lassan, tisztán intonálva, valóban zenei módon – motívumzáró hosszú hangjait szépen meg-meg is vibrálva – általam addig madártól soha nem hallott emberi dallamocskákat. Több hajnalon át hallgattuk a csodálatos állatzenészt. Ez volt az igazi – nem csak a költők módján értett – madárzene felfedezése. S e könyv írásának kezdete is valahol a gondolataim s elméleti sejtéseim mélyén.”

Szőke Pétert ez a nyaralás közben felbukkant élmény vezette az ornito-muzikológiai kutatás útjára. Talán a pihenés, a csend és nyugalom eredményezte, hogy nem csak hallotta, de „meg is hallotta” a madárének csodálatos zeneiségét. Hamarosan rájött, hogy az emberi fül számára „csicsergés-formájúnak” érzékelt madárének megismeréséhez annak lassításos módszerrel történő vizsgálatára van szükség. Ennek keretében a madárhangok magnetofon felvételét 2, 4, 8, 16, 32, sőt 64-szeres lassítással visszajátszva lekottázható és minden tekintetben értékelhető eredményeket kapott a madárhangok minden jellemzőjének megismeréséhez. Ezzel a módszerrel mintegy 2000 madárfaj hangadásait vizsgálta meg, és ekkor olyan csodálatos világ tárult fel előtte, amelyet ezen módszer nélkül soha nem lehetett volna megismerni. Feltárult a madárzene és az emberi zene közötti szoros kapcsolat. Azóta a madárénekről, a madárzenéről pontosan ugyanúgy tudunk beszélni, mint az emberi zenéről: ugyanazokról a hangközökről van szó (szekund, terc, kvart, kvint, oktáv), van szólóének, van többszólamú ének, ezen belül antifonális és vertikális duettező forma; a skála-rendszer lehet tetrakord, pentaton, hétfokú skálarendszer, megadható a dalok hangneme (dúr vagy moll), és a madárének, madárzene ugyanúgy lekottázható, mint az emberi zene.

Az igazi meglepetés azonban az, hogy sok madárfaj zenéje olyan emberi-népzenei formát mutat, amely fejlettebb, mint néhány fekete-afrikai, ausztráliai és más törzsek dallamvilága (pl. az észak-amerikai remeterigó). E kutatási eredményeket továbbgondolva alakulhatott ki a kép a tudós gondolataiban a zene három világáról: „a legáltalánosabb értelemben vett zene háromféle szerveződési (minőségi) formában létezik, mégpedig mint:
1. fizikai zeneiség és a belőle alkalmanként kibontakozó funkció nélküli fizikai zene az élet előtti és alatti lét szintjén;
2. biológiai zene, döntően madárzene, mint hangos állati közlő rendszer, az emberi lét előtti és alatti élet szintjén;
3. emberi zene, döntően a zene mint művészet, a társadalmi lét szintjén.

E tézisekből egyenesen következik, hogy ha a zene eredetét kutatjuk, nem elég csak az emberi zenére tekintenünk, hanem vissza kell térnünk a fizikai zeneiség és zene, valamint a biológiai zene (elsősorban a madárzene) világába is. Ezek után minden érdeklődőt csak arra tudok biztatni, hogy olvassa el Dr. Szőke Péter: „A zene eredete és három világa” című könyvét és hallgassa meg hozzá a már említett hanglemezt (mindkettő megtalálható a Szabó Ervin Könyvtár hálózatában). Az elolvasáshoz, illetve megértéshez nem kell sem ornitológusnak, sem zenetudósnak lenni. Elegendő csupán a zeneszeretet!

A zenetörténeti könyvek bevezető fejezeteiben általában a zene kialakulását tárgyalja a szerző. Itt olvashatunk az egyiptomi Thot istenről mint a művészetek és hangok megteremtőjéről, a görög Hermészről, a lant megalkotójáról vagy a bibliai Káin házából származó Jubalról mint minden citerás és fuvolás ősatyjáról. Meg szokták említeni Rousseau, Torrefranca nézeteit a zene kialakulásáról vagy Darwint, aki nagy szerepet tulajdonított a madárhangoknak az emberi ének megjelenésében. A mitológiai visszaemlékezések mellett szerintem Szőke Péternek Darwin, Szabolcsi Bence, Kroó György vagy Pernye András kvalitású zenetörténészek mellett van a helye. Megbecsülése akkor valósulna meg, ha a jövőbeni zenetörténeti művekben és egyetemi oktatási anyagokban is szerepelne az általa kidolgozott elmélet. Ez az elmélet végeredményben bizonyítja, hogy a zene is, mint mindenfajta élet és jelenség a Földön az evolúció eredménye.