Zenei pályádat a nyíregyházi Cantemus Kórus tagjaként kezdted. Honnan jött a késztetés, hogy zenével, később pedig zeneszerzéssel szeretnél foglalkozni?

Nyíregyházán a Kodály Iskolában kezdtem az általános iskolai tanulmányaimat, a kisgyerekeknek tartott Napsugár kórus után a Cantemus Kórusban énekeltem. Gyakorlatilag hatéves korunktól fogva folyamatosan zenei közegben mozogtunk, ami meghatározó volt számomra. Hét-nyolc éves koromban megkezdődtek a zeneiskolai tanulmányaim is, szolfézs, majd 3. osztály után zongora szakon – B tagozaton, tehát elég korán éreztem, hogy zenével szeretnék foglalkozni. Az általános iskola után a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolába felvételiztem, szintén szolfézs-zongora szakra, ott is érettségiztem. A középiskola harmadik évének elején írtam meg az első művemet, egy klarinétkvartettet. Addigra már elég sok darabot megismertem a kórusban, illetve a zeneirodalom órán, amit a karvezetőnk, Szabó Dénes tartott, zenekari alkotásokat és oratorikus műveket is, és az alapján komolyan úgy gondoltam, kipróbálom, hogy menne nekem a zeneszerzés.

Miért pont klarinétkvartettet írtál? Konkrét személyekre, ismerősökre komponáltad a darabot?

Nagyon szeretem a hangszert, a hegedű, a trombita és természetesen a zongora mellett a legközelebb áll hozzám gyerekkoromtól fogva. De a választásban az is szerepet játszott, hogy az iskolában Novák József tanár úr keze alatt működött egy klarinétkvartett, és kedvet kaptam ahhoz, hogy számukra komponáljak.

Bonyolult helyzet állt elő, mert nem volt tanár Nyíregyházán, csak Debrecenben. Ott találkoztam Keuler Jenővel, akinek meg kellett hallgatnia, felmérnie, hol tartok szolfézsból, zeneelméletből, mert a zeneszerzés szakosok ezeket a tantárgyakat már a középiskolában magasabb szinten tanulják. Végül úgy döntött, szívesen foglalkozna velem, de akkor ehhez még minisztériumi engedély kellett, nem lehetett két városban, három szakon tanulni. Végül megérkezett az engedély, hogy heti másfél órában tanulhatok nála Debrecenben.

Dragony Tímea (Fotó/Forrás: Monoki Attila)

Mindenki támogatott, hogy a zeneszerzés felé fordulj?

Igen, nagyon pozitív volt a fogadtatás. Igyekeztem már az első darabban mindenféle karaktert felvonultatni, hogy megmutathassam a képességeimet: a három tétel között volt egy lírai, lassabb, egy gyors, illetve egy közepes tempójú. Majd következett egy trombita-zongora szonáta, amit Bakó Levente, azóta már Liszt-díjas trombitaművésszel adtunk elő. A két darab viszonylag kis különbséggel készült el, úgyhogy az iskolavezetés számára is nyilvánvalóvá vált: komolyak a szándékaim. Az érettségi után két évet jártam Debrecenbe szolfézs-karvezetés szakra, majd 1997-ben kezdtem meg a Zeneakadémián a tanulmányaimat, immár zeneszerző szakos hallgatóként.

…ahol Orbán György tanított. Ő milyen hatással volt a zeneszerzői világodra?

Orbán György már a felvételinél jelezte, hogy szeretné, ha hozzá kerülnék, és később kiderült, valóban ő volt a legjobb választás. Az a fajta tanár, aki ha a darabbal kapcsolatban módosítást javasol, nem mondja meg konkrétan, mit kellene változtatni, mint sokan mások, hogy itt F helyett Fisz kell. Inkább csak rámutat: „ezen a területen egy-két harmóniát át kellene gondolni”. Így egyrészt nem veszi ki a feladatot az ember kezéből, másrészt nem akarja belém diktálni a konkrét elképzelését. Mindig is hagyott szabadon gondolkodni. A növendékeknek nagy tempót diktált. Szerette az aktív, szorgalmas komponálást, sok stílusgyakorlatot is kellett csinálni, de velem ilyen téren nem volt gond.

Dragony Tímea (Fotó/Forrás: Monoki Attila)

A te pályádon is fontosak a kórusdarabok, ahogy az ő munkásságában is. Itt is fel lehet fedezni valamilyen direkt hatást?

Erről mindig sokat beszélgettünk, mert nekem is fontos a kórus, de azért jóval kevesebb darabot írtam rá, mint ő. Amikor sok zenekari művet komponáltam egymás után,

És írtam is, de szerencsére a zenekarok szeretik a darabjaimat, ezért sok felkérést kaptam. Azt pedig ő is belátta, hogy ha egy húszperces zenekari művet kell megalkotni, akkor nem lehet mellette szimultán még sok kórusdarabot írni. De például 2017-ben pont a Budapesti Vonósoktól érkezett egy olyan felkérés, hogy írjak kórus és vonószenekar együttesére egy művet, amit aztán a Zeneakadémián mutattunk be a velük, Cantemus Kórussal, a Pro Musica Leánykarral és Szabó Dénes vezényletével. Ez egy Dsida-ciklusra készült, öttételes, félórás darab volt, tehát egy kicsit megint csak más, mint ami a kórusművekről elsőre eszünkbe jut.

Említetted a felkéréseket. Mennyire könnyű zeneszerzőként bekerülni a köztudatba?

Orbán György mindig is örült annak, hogy céltudatos, optimista alkat vagyok. Mondtam neki, hogy szeretnék ismert, a közönség számára is befogadható zenét író, hagyományos értelemben vett komponista lenni. Erre ő azt válaszolta, hogy

Az első nagy versenyem éppen az volt, amelyre a Petőfi-kantáta született, 1998-ban. A Zeneakadémián mindig szóltak, amikor valamilyen hazai vagy nemzetközi kiírás megjelent, és ebben az esetben zeneművészeti és képzőművészeti kategóriákban lehetett pályázni, Petőfi-inspirálta művekkel. A zenében három kategóriát írtak ki: csak kórusra, kórusra, zongorára és szólistára, illetve szólistára, kórusra és szimfonikus zenekarra írt darabokra. Orbán György javasolta, hogy a harmadikban induljak, bár én akkor még nem voltam teljesen biztos benne, jó ötlet-e. De ő mindig azt mondta, ha lúd, legyen kövér, és mivel volt elég idő a komponálásra, nekiálltam. Azt is tanácsolta, hogy igyekezzek többfajta karaktert megmutatni a műben, úgyhogy olyan szöveget kerestem, amiben lírai és drámai rész is szerepel. Négy-öt nap alatt elolvastam Petőfi összes költeményét, és rátaláltam a Lennék én folyóvíz… című versre. A versenyt megnyertem, úgyhogy ez volt az első olyan eredmény, ami segített elindulni, kapcsolatokat építeni. Megismerkedtem Miksch Adrienn énekesnővel, a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral, a Bartók Béla Kamarakórussal, illetve a kórusvezetőjükkel, Molnár Évával. Somos Csaba vezényelte a műből készült hangfelvételt. Nem sokkal ezután a Fészek Művészklub új magyar műveknek tartott fesztiválján, Lázár Eszter sorozatában is felléphettem egy darabbal, pedig még növendék voltam. Sok szerzői estet is szerveztem, már 1995 óta, évi rendszerességgel, mert az ott szerzett tapasztalatok később jól hasznosíthatók, amikor együttesekkel dolgozik az ember. Így folyamatosan tágult a lehetőségek köre.

Dragony Tímea (Fotó/Forrás: Labancz Viktória/ Artisjus)

A Petőfi-kantáta akkor végül nem hangzott el koncerten, így a mostani előadás hangversenytermi ősbemutató lesz. Szoktál változtatni a darabjaidon, ha ilyen sok idő után valaki elő akarja adni őket?

Általában nem, nagyon furcsának érzem, amikor zeneszerzők sokszor már a páréves darabjaikat sem vállalják. Amikor Záborszky Kálmán felvetette, hogy bemutatná a művet, annyit mondtam, hogy egy kicsit frissíteném a partitúrát, mert mégiscsak eltelt huszonöt év, és annak idején a versenyen megkötötték, milyen hangszerek szerepelhetnek a pályaművekben: egy normál méretű vonóskar és egy kis létszámú fúvóskar. Először azt gondoltam, feldúsítanám a hangszerelést, de aztán meghallgattam a felvételt, és úgy döntöttem, nem teszem, akkor így gondolkodtam a zenéről, és ezt máig vállalom. Egy-két apróságot változtattam, a vonóskarnál betettem néhány tremolót, és persze szükség volt egy nagyon alapos kottarevízióra.

A darabban női kar és szoprán szólista szerepel. Miért érezted úgy, hogy ennek a szövegnek női hangon kell megszólalnia?

Olyan finomnak, lágynak tűnt, azzal együtt is, hogy a középpontjában egy fájdalmas vágyakozás áll. Valahogy számomra emberközelibb, szívhez szólóbb volt női hangon. Persze nyilván van, aki erre azt mondaná, neki a vágyakozáshoz a tenor hang illik, de én akkor inkább egyfajta női attitűdöt éreztem benne.

Petőfiről általában a népiesség jut az eszünkbe, és én hallani is vélek népzenei elemeket a műben. Még talán azt is hozzátenném, úgy érzem, egy kicsit bartóki szemlélettel közelítesz hozzájuk.

Igen, ez egy jogos észrevétel. A versválasztásnál próbáltam elkerülni azokat a darabokat, amelyek direkt módon igénylik a népzenei hangzást. Viszont a Bartók-féle megközelítés sokkal áttételesebb, közelebb áll hozzám, de nem törekedtem rá tudatosan. Az viszont szándékos volt, hogy a hazafias hangvételtől tartózkodni akartam, ez a szempont is előkerült már a vers kiválasztásánál is. A szöveg szép metaforái, természeti képei is sugalltak egy bizonyos zenei világot.

Dragony Tímea (Fotó/Forrás: Monoki Attila)

Amikor készültem az interjúra, meghallgattam néhány olyan művedet, amit korábban nem ismertem, és szinte az első pillanattól egyértelmű volt, hogy ezeket csak te írhattad. Fontos neked zeneszerzőként, hogy egyedi és felismerhető stílusod legyen?

Nagyon fontos. Talán ez a legnagyobb kihívás egy zeneszerző számára. Mindig is igényeltem, hogy beazonosítható legyek. Mert bármilyen érdekes új zenei megoldásokat kipróbálni vagy teljesen különböző műveket alkotni,

Ha egy vad, erősen ritmikus darabot írok, abban is megtalál engem, aki ismeri a zenémet.

A koncerten elhangzó másik mű, a Csillagsugár pedig a Szent István Filharmonikusok felkérésére íródott. Ahogy hallom, ünnepélyes, vidám, lendületes, ritmikus és darabot kértek tőled. Mennyire szereted vagy sem, ha előre kijelölik a kereteket?

Azért jó, ha lehet egy kicsit alkudozni. Ebben az esetben is jeleztem Záborszky Kálmánnak, hogy közelebb áll hozzám Petőfi lírai oldala, így kihívás volt megtalálni a megfelelő verset. Öt-hat olyanra bukkantam rá, ami tetszett, de mindig akadt valami probléma, például túl rövid volt, csak egyetlen versszak. Amikor elolvastam Az erdőnek madara van… című költeményt, rögtön éreztem, hogy talán ez lesz a megfelelő. Nem szeretem a kórusműveknek azt a klasszikus típusát, amelyekben az énekkari szólamok a darab legelejétől a legvégéig tartanak, itt is hagytam köztes részeket, ahol a zenekar is meg tud mutatkozni.

Ez részben igaz, de szerintem sokkal szebb, amikor egy átvezetés után már várjuk, hogy a kórus újra belépjen. Azért is jó ez a megoldás, mert szabadjára lehet engedni a zenekart, nem kell félni, hogy elnyomja az énekhangot.

Dragony Tímea (Fotó/Forrás: Monoki Attila)

A darabodban egy kissé módosult a szöveg jelentése. Hogyan lett Petőfi említett verséből Csillagsugár?

Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam a pályám folyamán, hogy milyen jók a darabcímeim. Sokat dolgozom is rajta, hogy könnyen megjegyezhetők és mutatósak legyenek, mert borzasztó kellemetlennek találom, amikor egy mű címe egy hosszú mondat, sokszor valamilyen idegen nyelven, amit nem is biztos, hogy ért a hallgatóság. Amikor kiválasztottam a verset, biztos voltam benne, hogy nem tartom meg a címét. Kálmán szabad kezet adott, én pedig tüzetesen megvizsgáltam, a szöveg melyik része, szava lenne alkalmas erre a célra. Középtájt megtaláltam a csillagsugár szót, és rögtön nagyon megtetszett, szép, emelkedett, lényegre törő. Sok szempontból meg is határozta a darab karakterét. A vers elég egyszerű, annyi a konklúzió, hogy „A legény a legboldogabb”, mivel a szerelem nem múlik el, szemben a természeti jelenségekkel.

Ha már ebben az évben Petőfire emlékezünk, valamilyen nagyobb léptékű művet szerettünk volna bemutatni, ahol a boldogság univerzálisan kerül a középpontba.

Milyen párhuzamokat látsz a két Petőfi-témájú darab között? Ha nem tudnám, hogy ilyen sok idő telt el a keletkezésük között, azt gondolnám, hogy egy ciklus két darabjáról van szó.

A Csillagsugárban is vannak olyan lírai részek, amelyek emlékeztetnek a Petőfi-kantátára, még ha ebben nincs is szólóének. Ilyen középtájt az a zenei anyag, amikor fájdalmasabb hang szólal meg: „elhervad a virágszál, / Csillag lehull, madár elszáll”. A kantáta közepén is van egy szakasz, ahol csak a vonósok egy kisebb csoportja, a hárfa és az énekes muzsikál együtt. Ez a visszafogottabb rész mindkét műben erős kontrasztot képez az előtte és utána álló zenével. Ugyanakkor hasonló érzéseket már-más módon fejezek ki, hiszen a Csillagsugárban sokkal vastagabb a hangszerelés, nagy fúvóskar és sok ütős szerepel benne.

A Csillagsugár kifejezetten a Szent István Király Oratóriumkórus számára készült. Milyen szempontokat veszel figyelembe, ha konkrét előadóra komponálsz?

Meghallgattam a kórust egy próbán, amikor Lajtha László Miséjére készültek, figyeltem az éneklési stílust. Technikai kérdésekben egyeztettem Soltész Évával, a másodkarnagyukkal, például arról, hogyan lehet osztani a férfi szólamokat. Ilyenkor azt is megnézem, az adott kórusban a szopránnál mi a legfelső hang, ami még jól szól, illetve az altnál a legmélyebb. Mivel én is énekeltem, tudom, hogy ez a szempont egyáltalán nem elhanyagolható, hiszen a zeneirodalomban is van egy-két mű, amit bármennyire szeretünk, nagyon küzdelmes előadni. Akár Brahms Német requiemje például.

Dragony Tímea (Fotó/Forrás: Monoki Attila)

Sokszor dolgozol együtt a műveid előadóival. Mennyire szükségszerű ez egy mai szerzőnél, akinél még nem alakult ki a játszási hagyomány, és azok a keretek, amelyek segítik az előadót?

Nekem nagyon fontos, de

Akár azt is, hogy mit jó írni egy fúvós vagy egy vonós hangszerre. A zenészekkel szakmai véleményt is cserélünk, elmondják a saját szempontjaikat. Ezzel együtt fontosnak tartom, hogy a kotta jól tükrözze a szerzői szándékot, hiszen sok esetben az előadó csak arra támaszkodhat.

Mit tudhatunk a zeneszerzői munkamódszeredről?

Hála Istennek, ihletem mindig van, számomra ismeretlen az az érzés, amikor valaki hetekig, hónapokig nem képes komponálni. Én minden körülmények között tudok dolgozni, akkor is, ha nehéz időszakon megyek keresztül. A zene mindig is olyan volt, mintha az otthonom lenne, nemcsak a munkám, hanem az életem is. 2017-ben, amikor meghalt az édesanyám, az Arany János-emlékév alkalmából kiírtak egy versenyt, amin ilyen körülmények között nem feltétlenül akartam indulni, de mások biztattak, hogy a munka még segíthet is. Megfogadtam a tanácsukat, nagy kihívás volt, de sikerült egy szép dalciklust írni. Végül második díjat nyertem, és Halmai Katalin mutatta be a darabot a Liszt Ferenc Kamarazenekarral.

Egy családtag elvesztése elképesztően fájdalmas, de valahogy jó irányba ment az energia. Verdiről tudjuk, hogy nagyon sok veszteség érte az életében, de minden nap leült az íróasztalához, és így is csodás műveket írt. A zene nem valamilyen eszköz, hanem az ember létezési közege. Nem múlik el úgy nap, hogy ne jegyeznék fel legalább egy zenei gondolatot. Van, amikor könnyebben komponál az ember, van, amikor nehezebben, de a szokássá váló munka átsegíti az eltérő periódusokon is.

Fejléckép: Dragony Tímea (fotó: Pályi Zsófia)