Gyerekkorodtól kezdve több országban éltél már, hogyan hat a művészetedre ez a kulturális és nyelvi sokszínűség?

Talán a legintenzívebben a dél-amerikai gyerekkorom hatott rám, az ember karakterének, személyiségének fejlődésében az első évek a legmeghatározóbbak. Budapesten születtem, de másfél éves koromban Venezuelába költöztem a szüleimmel. Az ottani mentalitás, temperamentum erősen hatott rám, Venezuela fontos szocializációs közeg volt számomra, és ezzel a háttérrel érkeztem azután Budapestre, a Zeneakadémia előkészítő osztályába. A két hatás keverékével pedig továbbmentem Párizsba, ahol – ha nem is egyhuzamban –, de körülbelül nyolc évet töltöttem, és megtapasztaltam az európai latin kultúrát is. Sokkal nehezebb megmondani, hogy mindezek a hatások a zenei gondolkodásomra milyen hatással voltak. Biztosan máshogy alakult volna a pályám, ha végig Magyarországon maradok, vagy ha Amerikába kerülök, ami tizenéves koromban fel is merült. Viszont

Dvořák nem elsősorban mint cseh zeneszerző nagyszerű, hanem önmagában. Bartók is rengetegféle kultúrát hozott felszínre a népdalkutatásaival és a zenéjével, végül mégis a saját komponálási nagysága tette az egyik legfontosabb 20. századi zeneszerzővé. Szándékosan mondtam két, a népzenei kultúrához nagyon közel álló szerzőt, akik mégsem a témaválasztásnak, hanem saját zenei értékeiknek köszönhetően emelkedtek ki.

Baráti Kristóf (Fotó/Forrás: Marco Borggreve)

A zenei gondolkodásodra biztosan hatott, hogy egyes kérdéseket lehetőséged volt több oldalról látni.

Bizonyos értelemben különválasztható az ember szakmai megközelítése és az, ahogyan a magánéletben kezeli a dolgait. Miközben sok szempontból mégiscsak hatással van a kettő egymásra. Szerintem az emberi tényezőket erősebben befolyásolja, hogy mit kap az ember a szüleitől, a zenei ízlést is formálhatja. Persze az is számít, milyenek a kortársak és az ország általános zenei kultúrája, de egy ponton túl mégis ott áll az ember egyedül a kottával, és neki kell a saját értelmezése alapján egy mindig megújuló interpretációt kreálnia.

Miért döntöttél úgy, hogy visszaköltözöl Magyarországra?

Magyarként döntő fontosságú volt számomra, hogy itt éljek. Budapest egyébként is egy fantasztikus város, sokkal élhetőbbnek érzem, mint Párizst. Nagyszerű a gasztronómia, és alapvetően a magyar kultúrában érzem otthon magam. Számomra az is egyértelmű volt, hogy szeretném, ha a kislányom magyar nyelvű iskolába járhatna. A Zeneakadémia Vonós Tanszékének vezetőjeként pedig misszióm, hogy segítsem a fiatal magyar művészeket, és ápoljam a tehetségüket.

Ebből a pozícióból hogyan látod a hazai vonósképzés helyzetét? Milyen sajátosságai vannak, akár nemzetközi viszonylatban is?

Bár mindenhol vannak kialakult szokások, ugyanakkor egy intézmény csak akkor tud fejlődni, ha képes megújulni, és az aktuális zenei életnek megfelelni. Magyarországon hatalmas tradícióval rendelkezünk, különösen hegedűs szempontból, olyan nagyságokra lehet hivatkozni, mint a 19. században Joachim József, Auer Lipót, a későbbiek közül említhetném Hubay, Zathureczky nevét, meg persze sok olyan jelentős művészt, aki a Zeneakadémián tanított. Talán a legutolsó nemzetközileg kimagasló név Kovács Dénes, aki az intézmény számos jelenlegi oktatójának volt tanára. Ugyanakkor az elmúlt néhány évtizedben nem helyeződött elég hangsúly a zenekari képzésre. Ennek ellenére a közelmúltban olyan zenei nagyságok, mint Takács-Nagy Gábor, aki a zene szeretete mellett a kamarazenészi szemléletet is bele tudja vinni a munkába, és más jeles karmesterek már sokat tettek annak érdekében, hogy a hallgatók a legmagasabb szintű zenekari működést tanulhassák, és ezeket a tapasztalatokat integrálhassuk a Zeneakadémia munkájába.

Baráti Kristóf (Fotó/Forrás: Emmer László)

Mit tapasztaltok a zeneakadémia felvételiken az utánpótlást illetően?

Az ideális fejlődési ív szerint a növendékek már a zeneiskolában elsajátítják a hangszeres játék alapjait, a konziban aztán tökéletesítik, az egyetemen pedig magasabb szintre emelik a művészetüket. Ehhez képest tapasztalataim szerint sokszor még az egyetemi munkában, a Zeneakadémián is bőven marad tennivaló technikai, illetve hangszeres problémákkal kapcsolatban. Alapvetően fontos lenne – a zenepedagógia egyik haladó irányzata szerint – a zenei motiváció és a fókusz kérdésével foglalkozni, mert az átlendíti a fiatal zenészt a technikai nehézségeken (vagy akár az idősebbet is), illetve hatékonyabbá teheti a munkát.

Szemben a sporttal, az embert még a gyakorlásban is valamilyen esztétikai, művészi szándéknak kell vezetnie.

A zenekari kérdésekhez érdekes adalék, hogy te magad is vezényelsz. Hogyan jut eszébe egy elismert hegedűművésznek, hogy karmesterként is kipróbálná magát?

Manapság ez nem ritkaság, sok hangszeres zenész keresi a lehetőséget, hogy vezényeljen. Én elsősorban a zenekari repertoárt akartam mélyebben megismerni, megtanulni és a koncertpódiumon megvalósítani. Sokáig csak gyűjtöttem a partitúrákat, tanulmányoztam, lapozgattam őket, lemezeken hallgattam, milyen koncepciók mentén dolgoztak nagy karmesterek. Aztán szinte véletlenszerűen kaptam egy felkérését. Az elején kényelmetlenül éreztem magam, mert

Már az elején nyilvánvaló volt számomra, hogy a karmesteri technikát is minél jobban meg kell ismerni, mert hiába tart valaki jó próbákat, ha a mozgása nem tükrözi, amit el szeretne érni, akkor csak a töredéke fog megszólalni a zenekar játékában. Ugyanakkor már az elején ambiciózus repertoárt válaszotttam, több tucat versenyművet, szimfonikus darabot dirigáltam. Azt tapasztaltam, hogy nagyon hálás feladat, ha az ember megérti annak a pszichológiáját, mi kell ahhoz, hogy a zenekarban ülő sokféle zenész a karmester által megfogalmazott koncepciót sajátjaként tudja előadni. Egyelőre nem szeretnék kevesebbet koncertezni szólistaként, de amikor van lehetőségem, nagy örömmel vállalok karmesteri feladatokat.

Baráti Kristóf (Fotó/Forrás: Marco Borggreve)

A Kaposfest egyik művészeti vezetője vagy, és idén igen későn derült ki, hogy megtartjátok a fesztivált. Mire lehet számítani a jövőben?

Nehéz megmondani, mert két Covid-év után most a háború és annak következményei befolyásolják, hogy mennyire lehet előre tervezni. Ezzel együtt úgy gondolom, szükséges, hogy a zene, a kultúra egyfajta sziget maradjon, ahova bármikor el lehet menekülni ezek elől a problémák elől. Ilyen szigetként tekintek a Kaposfestre is. Bizonyos értelemben most nehezebb dolga van a menedzsmenteknek, a szólistáknak, az utazó művészeknek, még mindig takaréklángon működik a zenei élet.

A fent említett körülmények hatására az idei fesztivál rövidebb lesz, ennek ellenére remélem, hogy sok ötlet, összművészeti kezdeményezés és más terv meg fog tudni valósulni a következő években a Kaposfesten.

Elég nagy kultusza van a fesztiválnak, ami nyilván köszönhető a színvonalnak is, illetve ennek a „szigetlétnek”, amit említettél. Ti hogy látjátok, mit szeretnek bennetek az emberek, és mit várnak tőletek?

Mára a Kaposfestnek is kialakult a törzsközönsége, az emberek örülnek, ha van egy fix pont az évben, amikor biztosan hallhatják azokat a művészeket, akiket szeretnek. Amíg nem lehetett tudni, mi lesz az idei fesztivállal, folyamatosan kérdeztek róla, jöttek a gratulálók a koncertek után, és a második mondatuk már mindig a fesztiválra vonatkozott. Lesz-e idén is, számíthatnak-e rá.

Fejléckép: Baráti Kristóf (fotó: Marco Borggreve)