Klasszikus

A zene világnapja

2013.10.01. 11:39
Ajánlom
Az UNESCO Nemzetközi Tanácsának határozata alapján, Yehudi Menuhin és az UNESCO zenei tanácsának kezdeményezésére 1975. óta ünneplik meg világszerte a zene világnapját.

Ennek tiszteletére október 1-jén a Művészetek Palotájában az idén húsz esztendős MUS-E Program szervez nagyszabású, karitatív hegedűgálát Négy húron pendülünk címmel. A MUS-E (Musique - Europe) multikulturális mintaprogramot - a zenei világnaphoz hasonlóan - szintén Yehudi Menuhin indította útjára 1993-ban. A kezdeményezés célja az elfogadásra való nevelés és a kreativitás támogatása a művészetek segítségével. Az estén olyan művészek lépnek fel, mint Kelemen Barnabás, Kathy-Horváth Lajos, Lajkó Félix és Somogyi Barnabás, de hallhatja a közönség az Erkel Ferenc Kamarazenekar és Szakcsi Lakatos Béla játékát is.

A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) ugyanakkor országos hangversenysorozattal ünnepel: Budapesten, Miskolcon, Pécsett, Győrben, Debrecenben, Szegeden és Szolnokon rendez koncerteket helyi és meghívott zenekarok, kórusok és szólisták közreműködésével. A rendezvények műsora elsősorban Verdi, Wagner és Erkel Ferenc munkássága előtt tiszteleg; részletek a KÓTA honlapján (http://www.kota.hu/) olvashatók.

Az MTA BTK Zenetudományi Intézetének Bartók-termében Üvegszilánkok között címmel Szabó Csaba alkotói világát és zenetudományi munkásságát ismertető emlékkönyvet mutatnak be. A több mint ötszáz oldalas, átfogó tanulmánykötetet - a szerkesztők és a szerzők szándéka szerint - az teszi egyedivé és érdekessé, hogy Szabó Csaba tevékenységének elemzésén túl, az ő életművén keresztül a történelmi háttérről, az elmúlt ötven-hatvan év küzdelmes erdélyi magyar zenei életéről is képet ad az olvasónak. A magyar zenetudomány területén a kiadvány ennek következtében hiánypótló szerepet tölthet be. A könyvbemutatót kísérő koncerten elhangzik néhány dal Szabó Csaba népzenei gyűjtéséből, valamint a közelmúltban hasonmás kiadásként újra megjelent Csángómagyar Daloskönyvből, de a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákjai a Százcsávási harmóniás gyűjteményből is előadnak majd névnapköszöntőket és zsoltárokat. Szabó Csaba művei közül két alkotás szólal meg.

A Csalán utcai Bartók Emlékházban Szabadi Vilmos hegedűművész játszik Viotti-, Pleyel-, Prokofjev- és Sarasate-műveket, a Budapest Music Centerben pedig Krzysztof Penderecki és Henryk Górecki születésének 80. évfordulója tiszteletére hangzik el világnapi program.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus lapszemle

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Klasszikus ajánló

Klassz a Belvárosban – IV. Komolyzenei Napok az Aranytízben

Május 9. és 11. között különleges, egyetlen alkalommal megvalósuló koncerteknek ad helyet az Aranytíz a Belváros szívében. Fellép többek között Czene Rudolf, Kállai Ernő, Lugosi Ali, Hornyák Balázs, Szüts Apor, Pál István Szalonna és Bandája, Duka Elemér & Gipsy Chamber Orchestra.