Klasszikus

A Zeneakadémia Alma Mater kórusának adventi hangversenye

2015.12.14. 08:52
Ajánlom
Britten, Poulenc, Liszt, Lauridsen és Respighni műveivel készül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákjaiból álló Alma Mater kórus december 19-i hangversenyére a Zeneakadémia Nagytermében. A bensőséges hangulatú esten Párkai István és Somos Csaba vezényel majd.

Az egyetem legnagyobb múltra visszatekintő, megszakítás nélkül létező zenei formációja az Alma Mater kórus, amely évről évre megújul, s rendszeres szereplője a hangversenyéletnek. „Ez a kórus hangzáskultúrájával, fegyelmével, bámulatos intonációjával és muzikalitásával felülmúlja talán az összes hivatásos vegyeskarunkat” – írja egy néhány évvel ezelőtti kritika az együttesről, amely – folyamatosan változó összetételének ellenére – a tagok egyéni képzettségére és kamarazenészi érzékenységére építve hosszú idő óta a legmagasabb zenei színvonalat képviseli. Több mint fél évszázados története során hazánk kimagasló kóruskarnagy-tanárai és a kodályi zenepedagógia legjelesebb képviselői, Vásárhelyi Zoltán, Párkai István, és Erdei Péter vezették, 2014 óta pedig Somos Csaba áll a Zeneakadémia legnagyobb múltra visszatekintő együttesének élén. A Liszt-díjas művész a kórus adventi koncertjén tekintélyes zeneakadémiai elődeinek egyikével, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Párkai Istvánnal együtt irányítja majd a zeneművészeti egyetem kórusát.

20150415-Handel-Theodora-16

20150415-Handel-Theodora-16 (Fotó/Forrás: Kiss-Kuntler Árpád, Zeneakadémia)

Az adventi hangverseny különleges programjának összeállításakor az Alma Mater Kórus a romantika és a 20. század karácsonyi ünnepkörhöz kötődő műveinek legjavából válogatott, mélyen gyökeredző keresztény hitről tanúskodó kompozíciókat fűzve egymás után. A műsorszámok közt találunk gyakran előadott karácsonyi műveket – ilyen Liszt Karácsonyfa ciklusa vagy az Angyalok kara Goethe Faustjából – de hallhatóak lesznek különlegességnek számító művek is, így Morten Lauridsen gregorián responzórium szöveget feldolgozó O magnum mysterium című motettája, vagy Respighi Lauda per la Natività del Signore című nagyszabású kantátája. Ez utóbbi műben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból álló kamarazenekar mellett három szólista, Molnár Anna, Imai Ayane és Ninh Duc Hoang Long lépnek színpadra.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Vizuál

„A komolyzene nem társadalomformáló tényező” – Szilágyi Zsófia és Balogh Máté a Kult50-ben

A Kult50 legújabb videójában Szilágyi Zsófia, az Egy nap című film rendezője, és Balogh Máté kortárs zeneszerző, a film komponistája ült le egymással beszélgetni az Egy nap című filmről, a hétköznapokról és a művészet társadalomformáló erejéről.
Vizuál

Rekordot dönthet Banksy a képviselőket majomként ábrázoló festménnyel

A híres-hírhedt street artist Devolved Parliament című képét, amelyet a Sotheby’s aukciósházban árvereznek el, 2-2,5 millió dollárra becsülik.
Plusz

Ez a 9 éves autista kisfiú fél a hangos zajoktól, de gyönyörűen énekli a Hallelujah-t

A 9 éves Justin Kiely-May videóját azután kapta fel az internet, hogy tökéletesen tisztán elénekelte Leonard Cohen ‘Hallelujah’ című dalát.
Vizuál

Viselnéd ezeket az ékszereket?

Idén szeptemberben ötödik alkalommal rendezik meg a kortárs ékszereket bemutató programsorozat, az Ékszerek Éjszakája, ahol hazai és külföldi ékszertervezők alkotásaival is találkozhatnak az érdeklődők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus temetés

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Klasszikus hír

Kortárs klasszikus zenei lemezkiadót indít a Radiohead gitárosa

A Jonny Greenwood alapította kiadó első kiadványai között lesz egy saját szerzői lemez, illetve egy Bach-szólóalbum.
Klasszikus állás

Zenészeket keres az Európai Unió Ifjúsági Zenekara

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekarában 2003 óta játszanak magyar muzsikusok. Idén újra tagfelvételt hirdetnek – mutatjuk a részleteket!
Klasszikus óbudai társaskör

Októberi kínálat az Óbudai Társaskörben

Az Óbudai Társaskör az Anima Musicae Kamarazenekar új sorozatával nyitja meg a 2019/2020-as évadát a zene világnapján, október 1-jén.
Klasszikus ajánló

Ránki Dezső szólóestet ad a Müpában

Beethoven és Schumann műveit adja el szólóestjén Ránki Dezső, az MVM Koncertek - A Zongora című koncertsorozat évadnyitó koncertjén.