Klasszikus

A zenekar, ami a hátrányos helyzetből induló roma zenészeket karolja fel

2019.08.30. 14:45
Ajánlom
A SziRom zenekart is megismerhetjük a Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adásából, ami augusztus 31-én lesz hallható a 92.1-en. A Batyi Róbert zenekarvezetővel készült beszélgetés mellett interjú hallható Barta Edittel, Miranda Liuval és Valló Bertával.

A Mai Manó Házban Három szín címmel nyílt kiállítás, amelynek középpontjában Szergej Prokugyin-Gorszkij 1909 és 1915 között a cári Oroszországban készített színes fotográfiái, a korai színes fényképezés területén elért izgalmas eredményei állnak. Az orosz fotográfus képei mellett a kiállítás olyan kortárs művészek alkotásait is bemutatja, mint Biró Dávid, Eperjesi Ágnes, Liz Nielsen és Bill Sullivan, akik a színes fényképezés jelenségére alkotói módon reflektálnak, a fotográfián belül színelméleti kérdésekkel foglalkoznak, vagy művészetükre Prokugyin-Gorszkij életműve közvetlen hatást gyakorolt. Az eredetileg kémikus végzettségű Prokugyin-Gorszkij korát megelőzve, már az 1900-as évek első évtizedeiben fontos fototechnikai eredményeket ért el színes fotóival. A valóság rögzítésére egy saját tervezésű, három színszűrővel rendelkező fényképezőgépet, a képek bemutatásához pedig egy hasonló elven működő vetítőgépet használt, amelyet szintén saját maga tervezett. Színkísérleteit a 19. és 20. század fordulóján, a tudományos-technikai fotográfiai kísérletezések aranykorában végezte. Az október 6-ig látogatható kiállítás kurátorával, Barta Edittel beszélgetünk.

Ha a roma kultúrára, zenére gondolunk, legtöbbször a tradicionális és a lakodalmas cigányzene jut eszünkbe, a SziRom azonban attól is különleges, hogy elsősorban komolyzenét játszik. A zenekar megalapítója, vezetője, Batyi Róbert roma származású nagybőgőművész egyedülálló utat járt be a komolyzenei életben. Pécsi iskolákkal indult, a világ Top 10-es zenekarában, a hamburgi Philharmonie der Nationenben szerzett előadói és koncertszervezési tapasztalatokat, most pedig a tanultakat kamatoztatja a döntően zeneakadémiát végzett roma művészekből álló, 2017-ben alakult szimfonikus együttessel, a SziRommal.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a zenét tanuló roma hallgatók jelentős része nem lesz képes állandó munkát találni magának zenei területen, és ebben sajnos a származásuk is szerepet játszik.

Így többségük vagy más területen helyezkedik el, vagy külföldre megy, többnyire hajóra muzsikálni. Ez a tendencia oda vezet, hogy nem lesznek képesek hosszú távon tervezni, nehezebbé válik a családalapítás, a családfenntartás, valamint saját kultúrájuk értékközvetítése a saját közösségük és a többségi társadalom felé is nehezebb. Ezt a „válságot” igyekszik a SziRom zenekar felszámolni, és időről időre lehetőségeket adni a fiatal roma tehetségeknek.

MirandaLiuSuhaPeter-152614.jpg

Miranda Liu (Fotó/Forrás: Suha Péter)

A kamarazenét és annak leghitelesebb bemutatását helyezi középpontba a Miranda Liu hegedűművésznő által alapított New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, amelyet augusztus 30. és szeptember 3. között rendeznek meg Budapest három, a kamarazene szempontjából emblematikus helyszínén, a Festetics Palotában, a Benczúr Házban, valamint a Régi Zeneakadémia kamaratermében. A koncerteken fellép többek között a Central European String Quartet, Érdi Tamás zongoraművész, Klenyán Csaba klarinétművész, Bartosz Koziak gordonkaművész Lengyelországból és Georgy Tchaidze zongoraművész Oroszországból, és bemutatkoznak a fiatal művészgeneráció legsikeresebb kamarazenészei is. A közönség innovatív programokon keresztül ismerkedhet meg nemcsak a gazdag duó, trió és kvartett repertoárral, hanem szextett és szeptett mesterművekkel is.

Mindezt elérhető árakon tehetik meg, mivel a fesztivál missziója, hogy a lehető legszélesebb közönség jusson el a legmagasabb színvonalú komolyzenei koncertekre.

Célokról, a fesztivál mesterkurzusáról és a fellépőkről Miranda Liu hegedűművésznőt, a Concerto Budapest koncertmesterét kérdezzük.

Az egyik legjelentősebb képzőművészeti kiadó, a Taschen gondozásában augusztusban jelent meg a világ száz legjobb illusztrátorát bemutató The Illustrator – 100 Best From Around The World című kötet Julius Wiedemann és Steven Heller szerkesztésében. A kötetbe egy magyar alkotót, Valló Bertát is beválogatták. Valló Berta a University of the Arts London alá tartozó Central Saint Martins hallgatója volt – az analóg és digitális technikával vegyesen készülő munkáiban többek között az identitásképzés és a női szexualitás kérdései foglalkoztatják a fogyasztói társadalom színfalai előtt. Az illusztrátorral arról is beszélgetünk, milyen is az a bizonyos Valló Berta-univerzum, milyen témák foglalkoztatják mostanában, honnan merít inspirációt, s miért nem követte édesapját, Valló Pétert, a Radnóti Színház főrendezőjét a színház útján.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2019. szeptember 1-jén, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk. A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Beleolvasó – Karl Ove Knausgård: A harmadik birodalom

A Hajnalcsillag-sorozat harmadik részében Karl Ove Knausgård új fénytörésbe helyezi az első részben megismert szereplők életét, és ahogy gyűlnek a rejtélyek, egyre mélyebbre hatol az öröklét erdejébe. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Könyv

Takács Zsuzsa: „Érdemes volt élnem, és így, ahogyan éltem”

„Idegen tőlem, hogy untatna a jelenkor történelme. A véremmel fizetek érte” – fogalmazott lapunknak Takács Zsuzsa. A Kossuth-díjas költő legújabb verseskötete május 21-én jelenik meg A maradás szégyene címmel. Az elmúlt öt év során keletkezett műveiről kérdeztük.
Klasszikus

Nyílt levélben fordul közönségéhez az Anima Musicae Kamarazenekar

Az állami támogatás csökkenése miatt veszélybe került a zenekar fennmaradása, így most nyílt levélben fordultak közönségükhöz, hogy megtarthassák a jövő szezonra tervezett hangversenyeiket.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Barátságos és befogadó múzeumokat ismerhetünk meg a 28. Múzeumok Majálisán

Május 24–25-én újra különleges programokkal várja a látogatókat az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum: érkezik az ország legnagyobb múzeumi fesztiválja és kultúraközeli piknikje, a 28. Múzeumok Majálisa, az ICOM Múzeumi Világnap alkalmából.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Klasszikus hír

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Klasszikus ajánló

Az amerikai zene dékánjától Spielberg zeneszerzőjéig – az Újvilágba kalauzol a Danubia Zenekar

Az amerikai klasszikus és igényes könnyűzene világába vezet el a Danubia Zenekar június 1-ji koncertje a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol Copland 1943-as fanfárjától a jelen amerikai ihletéésű muzsikájáig utazhatunk.
Klasszikus hír

Nyílt levélben fordul közönségéhez az Anima Musicae Kamarazenekar

Az állami támogatás csökkenése miatt veszélybe került a zenekar fennmaradása, így most nyílt levélben fordultak közönségükhöz, hogy megtarthassák a jövő szezonra tervezett hangversenyeiket.
Klasszikus hír

Egy százalék a tehetségért

A Crescendo Nyári Akadémia minden évben mesterkurzusokat rendez fiatal művészeknek és növendékeknek, ám a szervezőknek támogatásra van szükségük, hogy a rosszabb anyagi helyzetű tehetségeket is fogadni tudják.