Úgyhogy a becsület nevében csak annyit tudok mondani, hogy torta van a kezemben, de óvatosan tessék bánni vele, mert mérgezett.

Eszembe jutott még valami. Nem kell az embernek feltétlenül a saját véleményét mondani. Például most olvasgattam egy nemzetközi internetes fórumot, teljesen elfogulatlan zenebolondok beszélgettek rajta, és éppen Vásáry régi lemezeit dicsérik. Hogy micsoda arany vagy ezüst korszaka volt a zongorázásnak, amikor Vásáry Tamás a Deutsche Grammophonnál készítette a felvételeket. És nem beszélhetnek nagy bolondságot, mert Vásáry lemezei megint előkerültek, utoljára áprilisban jelent meg a régi Liszt-albuma. Vagyis Vásáry Tamás tényleg föláldozott valamit, amikor vezényelni kezdett, és amikor elvállalta a Rádiózenekar zeneigazgatóságát.

Kapott is érte valamit: Vásáry ma az egyik legnépszerűbb muzsikus Magyarországon. Mert a különösre, emelkedettre, elszálltra érzékeny hazai publikum megérezte benne a misztikumot, a rajongást. Megint a régi dilemma: Vásáry átadja azt, ami a (saját kifejezésével) a zenén túl van. Csak magával a zenével van gondban. Mert az időnként ugyancsak elnagyoltan hangzik föl (és akkor ez még igazán nem volt rosszindulatú megjegyzés). Természetes hát, hogy egy ilyen jelenség megosztja a közönséget. Úgy képzelem, hogy még a saját zenekarát is meg kell osztania. Kell hogy legyen egy csoport, amelyik magasabb szakmai színvonalra vágyik. És kell lenni egy másiknak, amelyiknek ez így pont jó. Ha van közöttük egyetértés, az csakis ott lehet, hogy ma a Rádiózenekar kizárólag Vásáry hihetetlen népszerűsége miatt tud versenytársa lenni a Nemzeti Filharmonikusoknak és a Fesztiválzenekarnak. Amit nézhetünk borúsan is: Vásáry egyszer majd egy szétesett zenekart ad át az utódjának. De legalább lesz egy zenekar, amit átadhat.

Félreértés ne essék: Vásáry népszerűsége nem ok nélkül való. Nyilván valami olyat kap a közönség tőle, amit másoktól nem. Mondjuk az eksztázis élményét. Nem kételkedem abban, hogy Vásárynál ez a zenei megszállottság valóságos, csak nincs értelme letagadni, hogy a magam részéről mindezt nem tudom átélni annak a zenének hatásaként, ami megszólal az irányítása alatt. Azt értem, hogy reá milyen hatással van a zene. Azt érzem, hogy rám az ő zenéje korántsem hat ennyire. Ilyenkor jön megint elő egy kis zavar: Vásáry sok embert tud megszólítani. Csak nem látom, mit akar mondani nekik.

Hogy mindez baj-e vagy sem, az nem olyan könnyen eldönthető kérdés. Kérjünk hát egy kis időt: még sok boldog születésnapot.