Szentpéterváron, 1833-ban látta meg a napvilágot a tatár és grúz ősöktől származó Gegyianov herceg és egy polgárlány törvénytelen gyermekeként. Vér szerinti apja, aki születéskor már 59 éves volt, egyik jobbágya után nevezte el, de bőkezűen gondoskodott róla, és halála előtt - jóllehet Borogyin soha nem élt alávetett paraszti sorban - hivatalosan felszabadította. Anyja nagy szeretetben nevelte különböző apáktól született három gyermekét.

Alekszandr Borogyin

Alekszandr a nyelveket német házvezetőnőtől és francia nevelőnőtől sajátította el, nyolcévesen már zongorázott, fuvolázott, csellózott. 1847-ben komponálni kezdett, de emellett katonaorvos nevelőapja hatására kémiai kísérletekbe is fogott. Anyjától örökölte melegszívűségét, szeretetreméltó természetét, gondolkodásmódját.

Az orvosi egyetem elvégzése után külföldön tett tanulmányutat, megismerkedett Pasteurrel, Heidelbergben Bunsennel és Mengyelejevvel, akivel az 1860-ban Karlsruhében tartott nemzetközi vegyészkonferencián is találkozott. Hazatérve "az orosz kémia atyjaként" tisztelt Zinyin professzor asszisztense volt, 1864-től egyetemi tanár, 1877-től mentorának utóda, később akadémikus lett. Akkoriban több fontos kémiai jelenség felfedezőjének tartották, élete végéig a kutatást és a tanítást tekintette legfontosabbnak. Egyetemi tanárként diákjai nemcsak nagy tudása miatt rajongtak érte, hanem azért is, mert minden hallgatójának a legjobb körülményeket igyekezett biztosítani. A női egyenjogúság híve volt, és egyike lett az első felsőfokú női orvosi kurzus alapítóinak.

Zenészként elsősorban Mendelssohn és Schumann zenei világa hatott rá, rajongással töltötte el Wagner hangszerelése. Először románcokat, zongoradarabokat és hangszeres kamarazenéket írt. 1862-ben megismerkedett a zeneszerző Balakirevvel és körével, tagja lett az új zenei programot meghirdető Ötök csoportjának (rajtuk kívül Rimszkij-Korszakov, Kjui és Muszorgszkij tartozott ide). Elsősorban Glinka zenei-esztétikai nézeteit követték, az orosz zene népi-nemzeti jellegét hangsúlyozták, és szívesen alkalmazták a keleti zenei folklór elemeit is. Érdekesség, hogy eredetileg egyikük sem készült zenei pályára. Borogyin tevékenysége volt a legszerteágazóbb: több műfajban is kipróbálta magát, a többiektől eltérően Haydn és Beethoven művei mellett Bachot is érdeklődéssel tanulmányozta. Egyetlen operáját Glinka emlékének ajánlotta, akinek nagy tisztelője volt.

1869-ben ismerte meg nevét a zeneszerető közönség, ekkor mutatták be I. szimfóniáját. Még ugyanebben az évben hozzákezdett a II. szimfónia - Muszorgszkij szerint "heroikus szláv" szimfónia - és az Igor herceg opera komponálásához. A szimfóniát 1876-ban bemutatták, de az "epikai operát" tudományos és tanári elfoglaltsága miatt haláláig írta, végül Rimszkij-Korszakov és Glazunov fejezte be. Az Igor herceg negyedét Rimszkij-Korszakov hangszerelte, Glazunov pedig a legenda szerint emlékezetből rekonstruálta a nyitányt, amelyet Borogyin több alkalommal zongorán játszott el neki. (Sosztakovics azt állítja emlékirataiban, hogy Glazunov elismerte: Borogyin témái alapján ő írta a nyitányt.) A bemutatóra a szerző halála után, 1890-ben került sor a szentpétervári Mariinszkij Színházban.

"A zene pihenés, amely eltereli a figyelmet a fontosabb elfoglaltságokról."

Borogyin 1877-ben kötött barátságot Liszt Ferenccel (első találkozásuk alkalmával az orosz zenész szerényen "vasárnapi muzsikusnak" nevezte magát). Liszt ajánlásával mutatták be I. szimfóniáját 1880-ban a baden-badeni zenei fesztiválon. A nyolcvanas években az orosz zene népszerűsítésére Nyugat-Európába utazott.

A leghíresebb orosz "nemzeti hősopera" szövegkönyvét a XII. századi Igor-ének (Ének Igor hadáról), az orosz nemzeti eposz alapján írta. Témaválasztásában a nemzeti múlt felé fordult, a címszereplő novgorodi herceg polovecek (kunok) elleni, 1185. évi sikertelen hadjáratát állítva a középpontba. Alapeszméje Glinka Ivan Szuszanyin című operájával rokon: hazafiasságra buzdítani, a múltban a jelent, a drámai hős alakjában az igazi népvezér példáját megmutatni. A zenemű legismertebb, legnépszerűbb része a Poloveci táncok, amelyet koncerteken külön is játszanak. Operáján és szimfóniáin kívül vonósnégyeseket és egy szimfonikus költeményt (Közép-Ázsia pusztáin) is írt, dalokat komponált Puskin, illetve a saját szövegeire. Minden szerzeményét az orosz nép tisztelete, hazaszeretet, hazafias pátosz hatja át, zenéjének sajátossága a szláv érzelmesség és mély líraiság.

Utolsó éveiben a cári önkény megnyilvánulásaival is meg kellett küzdenie, a közönség több művét fanyalgással fogadta, ezért súlyos depresszió gyötörte. Demokratikus nézetei révén sokszor került szembe a hatóságokkal, tekintélyét latba vetve igyekezett eljárni a tüntetéseken letartóztatott diákjai kiszabadítása érdekében.

1887. február 27-én halt meg Szentpéterváron egy farsangi jelmezbálon. Számos befejezetlen művet hagyott hátra, barátai hiába unszolták, hogy kottázza le fejben már megkomponált darabjait, mindig azt válaszolta, hogy számára a zeneszerzés csak szórakozás a tanítás és a tudomány után. Zenéje olyan szovjet-orosz zeneszerzőkre hatott, mint Szergej Prokofjev vagy Aram Hacsaturján.