Klasszikus

A zeneszerző, akinek életéről Liszt írta az első könyvet

– 170 éve halt meg Chopin
2019.10.17. 16:45
Ajánlom
Mindössze 39 évesen, 1849. október 17-én halt meg Fryderyk Franciszek (Frédéric Francois) Chopin, a zongorajátékot megújító lengyel zeneszerző, akinek műveit virágok közé rejtett ágyúnak nevezték. 
Frederic_Chopin_by_Bisson_1849b-114206.png

Louis-Auguste Bisson: Az egyetlen fennmaradt hiteles fotó Chopinról 1849 körül (Fotó/Forrás: közkincs)

Egy Varsóhoz közeli kis faluban, Zelazowa Wolában született francia apától és lengyel anyától 1810. március 1-jén, (ahogy az anyakönyvében áll) vagy február 22-én (ahogy családja állította). A zene szeretetét édesanyjától örökölte, akinek szép hangja volt, és jól zongorázott. Mozarthoz hasonló csodagyermek volt, hatévesen már zongorázott, hétévesen jelent meg első kompozíciója, egy (g-moll) polonéz, nyolcévesen már koncertezett, nyomtatásban először az 1825-ben komponált Op. 1 jelzésű c-moll zongora-rondója jelent meg.

Első zenetanára hamar elbocsátotta, mondván: nincs mit tanítania neki, hiszen Chopin többet tud, mint ő.

A nyári vakációkat vidéken töltötte, itt fedezte fel a lengyel népzenét, amely zeneszerzői munkásságának egyik ihletője lett. Tizenévesen már a varsói szalonok kedvence volt, első nagy önálló hangversenyét 1829-ben Bécsben adta, Mozart-variációját hallva Schumann zseninek kiáltotta ki.

 

1612px-Die_junge_George_Sand-113911.jpg

Auguste Charpentier: A fiatal George Sand, 1838, (Fotó/Forrás: közkincs)

Az 1830-31-es elbukott lengyel felkelés után Párizsban telepedett le, koncertezett és tanított, 1835-ben megkapta a francia állampolgárságot. Barátai között tudhatta a kor nagyságait, Bellinit, Mendelssohnt, Berliozt, Liszt Ferencet, Balzacot, Heinét.

Élete nagy szerelme a korban botrányosan felvilágosult nézeteket valló és független írónő, George Sand lett, holott 1837-es megismerkedésük idején még azt írta, hogy "valami taszítja" tőle. Kapcsolatuk tíz év után ért véget, amikor Sand azzal gyanúsította meg Chopint, hogy nemcsak vele, hanem lányával is viszonyt folytat. Szenvedélyes viszonyuk ihlette az Impromptu című, 1991-ben bemutatott filmet, amelyben Chopint Hugh Grant, szerelmét Judy Davis alakította.

Chopin kiskorától sokat betegeskedett, gyakran kapott légúti fertőzést, tüdőgyulladást.

Egészsége olykor annyira megrendült, hogy koncert után le kellett támogatni a színpadról, tanítványait pedig ágyban fekve oktatta.

1838 telén - gyógyulást keresve - Sand társaságában Mallorcára utazott, de napsütés helyett hideg és eső fogadta, a telet egy fűtetlen kolostorban kellett átvészelnie (ekkor írta etűdjei többségét). Egészsége mindezek ellenére rendbe jött, és egy ideig közérzete is elfogadható volt, bár a későbbiekben is rendszeresen szenvedett légúti betegségekben, gyakorta kínozta depresszió, és hallucinációk üldözték. Az 1848-as párizsi forradalom elől Angliába menekült, utolsó koncertjét Londonban adta 1848 novemberében. Kimerülten tért vissza Párizsba, ahol 1849. október 17-én tüdőbaj következtében elhunyt.

Temetésén kérésére Mozart Requiemje - a Jupiter szimfónia mellett kedvenc műve - és a 2. b-moll zongoraszonáta Gyászindulóként ismert harmadik tétele szólt, de a koporsót csendben eresztették le a sírgödörbe.

(Érdekesség, hogy ezt a gyászindulót játszották John F. Kennedy amerikai elnök, de Sztálin és Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár, továbbá Winston Churchill és Margaret Thatcher egykori brit miniszterelnökök temetésén is.)

Ostatnie_chwile_Fryderyka_Chopina-113911.jpg

Teofil Kwiatkowski: Chopin a haláloságyán. a körülötte állók balról jobbra: Aleksander Jelowicki atya, Ludwika Jędrzejewicz, Marcelina Czartoryska hercegnő, Wojciech Grzymała, Teofil Kwiatkowski (Fotó/Forrás: közkincs)

Chopin hamvai a párizsi Pere-Lachaise temetőben, Cherubini és Bellini sírja közelében nyugszanak,

konyakban tartósított, lepecsételt kristályüvegbe tett szívét a varsói Szent Kereszt-templom egyik díszes oszlopában őrzik.

810px-Cast_of_Chopins_hand-113913.jpg

Chopin bal kezének halálos ágyán készített másolat (Fotó/Forrás: közkincs)

A hatóságok eddig nem járultak hozzá, hogy DNS-mintát vegyenek belőle, pedig ez eldönthetné a vitát, hogy a komponista tuberkulózisban vagy cisztás fibrózis miatt halt-e meg. (Utóbbira utal gyakori tüdőgyulladása, hogy huszonkét évesen sem kellett borotválkoznia, és soha nem született gyereke.) A szívet 2014-ben kívülről megvizsgálták, és tuberkulózis nyomait vélték felfedezni rajta, a legközelebbi vizsgálatra leghamarabb 2065-ben kerülhet sor.

Chopin a romantikus kifejezőeszközök egész sorát honosította meg a zongorajátékban. Lágy, lírai hangzása végletes dinamikai ellentétekkel, érzelmekben gazdag és virtuóz előadásmóddal, technikai tökéletességgel párosult. Ő írt először balladákat, önálló scherzókat, ő ismertette meg a világgal a lengyel mazurkát, újította meg romantikus alapon a Bach-féle prelűdöket.

Muzsikáját Schumann úgy jellemezte: "Virágok közé rejtett ágyúk."

A zongora poétájaként, rabjaként és zsenijeként is emlegették, két zongoraversenyt, 24 prelűdöt és 27 etűdöt írt, népszerűek rövidebb zenedarabjai, keringői, noktürnjei is. A lengyel népzene fordulatai a polonézekből és mazurkákból köszönnek vissza, amivel a romantikus népies zene megindítója lett.

1402px-Chopin_polonaise_Op_53-113913.jpg

Chpoin Asz-dúr („Heroikus”) polonéz, op. 53. eredeti kézirata (Fotó/Forrás: közkincs)

Az első könyvet életéről Liszt Ferenc írta (magyarul 1873-ban jelent meg), akit barátjaként és művei legideálisabb tolmácsolójaként tartott számon.

A legenda szerint Chopin kifejezetten viszolygott a nyilvános koncertektől, inkább szalonokban, mint nagy koncerttermekben játszott (utóbbi fellépéseinek száma alig harminc).

1615px-Eugene_Ferdinand_Victor_Delacroix_043-113913.jpg

Eugène Delacroix befejezetlen kettős portréja Chopinról és George Sandról 1838-ból (részlet) (Fotó/Forrás: közkincs)

Tiszteletére 1952-ben Bécsben megalapították a Nemzetközi Chopin Társaságot,

nevét viseli a varsói nemzetközi repülőtér, egy kráter a Merkúron és egy rózsafajta.

A budai Horváth-kertben 2011-ben avatták fel mellszobrát, Boleslaw Syrewicz lengyel szobrász alkotását. 1983-ban Kocsis Zoltán lemezre játszotta összes keringőjét, 2012-ben Bogányi Gergely előadásában megjelent összes zongoraműve CD-n.

A születése 200. évfordulója alkalmából tartott emlékév keretében megújult szülőháza Zelazowa Wolában, s a Chopin-emlékek legnagyobb gyűjteménye nyílt meg Varsóban, ahol

a kiállítási tárgyak között szerepelt egy hajfürtje, halotti maszkja és évtizedekig elveszettnek hitt levelei,

a Lengyel Nemzeti Bank bankjegyet bocsátott ki arcképével. 1927 óta nevével nemzetközi zongoraversenyt rendeznek Varsóban, a versenyzőknek tavaly először korabeli hangszereken kellett játszaniuk.

Titokban exhumálták Chopin szívét

Kapcsolódó

Titokban exhumálták Chopin szívét

November 17-én érkezett a megdöbbentő hír, miszerint 2014 áprilisában, Varsóban titokban exhumálták Frédéric Chopin szívét. A történet olyan, mintha egy tudományos-fantasztikus Dan Brown regényből idéznénk: tudósok, papok és akadémisták csoportja bonyolította le az éjszakai exhumálást.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Vizuál

Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Klasszikus gyász

Elhunyt Zimán János hegedűművész

Fájdalmas veszteség érte a Szegedi Szimfonikus Zenekart: február 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Zimán János, a zenekar második hegedű szólamának szólamvezetője – adta hírül az együttes. A művész hatvanhat évet élt.
Klasszikus ajánló

Szenvedélyes olasz melódiákkal tér vissza Budapestre Vittorio Grigolo

Olasz dalesttel készül operaházi bemutatkozására Vittorio Grigolo. A világhírű olasz tenor partnere a Sztárestek zongorával című sorozat február 16-i estjén Cristiano Manzoni zongoraművész lesz.
Klasszikus ajánló

Lunchtime koncertek indulnak az ELTE Bölcsészettudományi Karán

Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének művészeti instruktor mesterképzési szakos hallgatói 2025 februárjától egyedülálló koncertsorozatot indítanak: zeneművészeti egyetemek hallgatói kapnak fellépési lehetőséget a Trefort-kertben.
Klasszikus ajánló

Az élő zenei hagyomány megünneplésével jubilál a Cziffra Fesztivál

Fazil Say estjével, hazai sztárokkal, tudományos előadással és határátlépő zenei programokkal várja a közönséget a 10. Cziffra Fesztivál, amelyet idén február 13. és 23. között rendeznek meg.