Klasszikus

A Zongora

2010.03.20. 00:41
Ajánlom
Az idei szezonban már „csak” Grigory Sokolov koncertje van hátra, de ősztől újabb világhírű művészek lépnek fel A Zongora című sorozatban.

Április 15-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében az egyik legünnepeltebb orosz zongorista, Grigory Sokolov játszik majd, aki már öt éves korában felhívta magára az orosz zenei élet figyelmét rendkívüli tehetségével. Leningrádban született, 1960-ban a Leningrádi Konzervatórium tanulója lett. 1966-ban, 16 évesen az Emil Gilelsz vezette zsűri egyhangú döntésével megnyerte a 3. Nemzetközi Csajkovszkij Zongoraversenyt. Sikerét koncertkörutak követték a Moszkvai Filharmonikus Zenekarral Európában, majd Észak-Amerikában és a Közel-Keleten, a leghíresebb zenekarokkal, karmesterekkel a legnevesebb koncerttermekben. Széles repertoárja (Bachtól Schönbergig), a zene értelmezésének komolysága és eredetisége, előadásmódjának pontossága megragadják mind a közönséget, mind a kritikát, bárhol is játszik.

A sorozat 2010/2011-es fellépőinek névsorában Piotr Anderszewski (szeptember 30.), Jevgeny Kissin (november 17.), Kocsis Zoltán (december 8.), Grigory Sokolov (2011. március 7.), Ránki Dezső (2011. április 18.) és Mitsuko Uchida (2011. május 16.) is megtalálható.

További információ: www.jakobikoncert.hu

www.mupa.hu

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Úgy fest, megtalálták az egyetlen felvételt Frida Kahlo hangjáról

A mexikói nemzeti hangarchívum, a National Sound Library úgy véli, Frida Kahlo saját, Diego portréja című esszéjét olvassa föl az El Bachiller radio pilotjában, amely hangfelvétel nemrégiben került elő.
Klasszikus

Liszt Ferenc szépunokája ez a csodakamasz zongoraművész

Ahogy a középkorú és idősebb generációk birtokba vették a közösségi médiát, úgy futott fel Michael Andreas Häringer karrierje is. A most tizenhét éves zongoraművész nem csak ragyogó tehetség, de kivételesen népszerű is.
Klasszikus

Zenetörténeti pillanat: Arvo Pärt és Sting találkoztak

Tallinn közelében találkozott az egyik legnépszerűbb kortárs zeneszerző és a brit popcsillag. Szemmel láthatólag élvezték egymás társaságát.
Vizuál

Ilyen volt a nyár 50 éve

Egy fotóriporternő élete a szövegben, az 1960-as, 70-es, 80-as évek hétköznapjai pedig a galériában. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársai ezúttal egy különleges életműből válogattak.
Könyv

„Először életben kell maradnunk” – A Mengele-lány

Stern Rózsa Ibolya nemcsak kibírta a haláltábort és Mengele kísérleteit, de neki köszönhetően fogták el a birkenaui láger egyik felügyelőnőjét is. Az idős asszony Veronika H. Tóth újságírónak mesélte el a második világháború előtt, alatt és után történteket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus koktélparti

Liszt Ferenc szépunokája ez a csodakamasz zongoraművész

Ahogy a középkorú és idősebb generációk birtokba vették a közösségi médiát, úgy futott fel Michael Andreas Häringer karrierje is. A most tizenhét éves zongoraművész nem csak ragyogó tehetség, de kivételesen népszerű is.
Klasszikus ajánló

Aranysárkány, vadméz és egy jótékony születésnap

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adását június 15-én sugározzák a 92.1-en, benne interjú hallható Meláth Andreával, Kaszap Gáborral, Tóth Viktorral és Znamenák Istvánnal.
Klasszikus hír

90 évesen visszavonul Bernard Haitink

A veterán karmester 65 év után hagyja ott a karmesteri pulpitust. Szeptemberben, Luzernben csíphetjük el utoljára.
Klasszikus fotó

Zenetörténeti pillanat: Arvo Pärt és Sting találkoztak

Tallinn közelében találkozott az egyik legnépszerűbb kortárs zeneszerző és a brit popcsillag. Szemmel láthatólag élvezték egymás társaságát.
Klasszikus virtuózok

Ajándék kottákat kaptak a Kamara Virtuózok kedvencei az Editio Musicától

Szerda délután átvették díjaikat a Kamara Virtuózok többszörös heti kedvencei, a Pontasto Gitárkvartett és a Flautica az Editio Musica Budapest zeneműkiadótól.