Klasszikus

A Zongora sorozat jövőre is folytatódik

2011.12.18. 07:30
Ajánlom
Berezovszkij után olyan jeles előadók lépnek fel a Jakobi Koncertek szervezte hangversenyeken, mint Ránki Dezső, Fazil Say, Grigory Sokolov vagy Richard Goode.

A 2003-ban útjára indított hangversenyciklus évről-évre magas színvonalat képvisel a hazai koncertéletben. A január 17-én fellépő Ránki Dezsőt nem kell bemutatni a komolyzenerajongóknak, hiszen tehetségére már a Zwickaui Nemzetközi Schumann-verseny 1. díjának elnyerésekor felfigyelhettünk. Azóta itthon és külföldön is rendszeresen játszik, dolgozott már Solti Györggyel, Végh Sándorral, Lorin Maazellel, Zubin Mehtával is. 1985 óta koncertezik Klukon Edit társaságában négykezes és kétzongorás művekkel. Washingtonban, Berlinben, Párizsban, Tokióban, New Yorkban és Londonban is volt fellépésük. Számos díj és lemez őrzi illetve ismeri el művészi nagyságát.

Február 15-én az Richard Goode lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára, akit korunk egyik legjelentősebb zongoristájaként tartanak számon. A legismertebb koncerttermekben lépett fel, többek között a bécsi Konzerthausban, a párizsi Cité de la Musique-ban és a Théâtre des Champs-Elysées-ben, az amszter- dami Concertgebouw-ban, a londoni Barbican Centre-ben és a Queen Elizabeth Hallban, a New York-i Carnegie Hallban és a 92nd Street Y-ban. Richard Goode olyan jelentős zenekarokkal koncertezett, mint a New York-i Filharmonikusok, az Orchestre de Paris, a Zürich Tonhalle Orchester, a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekara és a Budapesti Fesztiválzenekar.

Március 14-én Sokolové lesz a színpad, aki rendszeresen ellátogat Budapestre, legutóbb 2011 márciusában lépett fel nálunk. Ma ő az egyike Oroszország legünnepeltebb művészeinek. Széles repertoárja Bachtól Schönbergig terjed, a zene értelmezésének komolysága és eredetisége, előadásmódjának pontossága megragadják mind a közönséget, mind a kritikát, bárhol is játszik.

Április 11-én Patricia Kopatchinskaja férje, Fazil Say jön el hozzánk. A párizsi Le figaro szerint: "ő nem pusztán egy zseniális zongorista, minden bizonnyal egyike lesz a 21. század legnagyobb művészeinek." Lehet, hogy felesége hatására, mindenesetre szeret hegedűsökkel kamarázni. Olyan parterekkel volt alkalma együtt dolgozni, mint Jurij Bashmet, Shlomo Mintz és Maxim Vengerov. Nemzetközi hírű zeneszerzőként és zongoraművészként is számos albumot készített. 2008-ban Fazil Sayt választották "A kultúrák közötti párbeszéd európai éve" elnevezésű uniós kezdeményezés egyik európai nagykövetévé.

A sort egy magyar művész, Bogányi Gergely zárja, aki április 26-án ad koncertet. Ő is nyitott a kamarazenére, mitöbb igen magas színvonalon űzi azt, hiszen 1999-ben a Bogányi–Kelemen Trió (Kelemen Barnabás – hegedű, Bogányi Tibor – cselló és Bogányi Gergely – zongora) a finnországi Kuhmóban rendezett nemzetközi trióverseny első díját nyerte el. Mára a világ hangversenytermeinek egyik legkedveltebb művésze. Repertoárján több mint harminc zongoraverseny és a zongorairodalom jelentős része szerepel, beleértve Chopin összes szólózongorára írt kompozícióját is. 2002-ben itthon és Finnországban hangverseny- sorozatok keretében Liszt 12 transzcendens etűdjét és Chopin összes szólózongorára írt művét adta elő, és ezzel elnyerte az év legjobb hangversenysorozatának járó Gramofon-díjat. 2010-ben a Chopin-év keretében a Müpában is megismételte ezt az egyedülálló produkciót.

Az idei névsort böngészve máris kedvet érezhetünk jegyet váltani a koncertekre. Ezzel kapcsolatban fontos információ, hogy ha közvetlenül a jakobikoncert@gmail.com e-mail címen rendelik meg jegyeket, 10% kedvezménnyel vásárolhatják meg azokat. Folytatódik az a kezdeményezés is, melynek keretében a 6 és 18 év közötti fiatalok 1–1 kísérővel kedvezményes áron (1000 Ft/db) vásárolhatnak jegyeket az "MVM Koncertek" mind a 33 hangversenyére. Bővebb információ itt található.

A jövő szezon is számos színvonalas koncertet tartogat, a 2012/2013-ban jubileumi, tizedik évadát rendezik A Zongora sorozatnak. A fellépők között olyan művészek vannak, mint Jevgenyij Koroljov, David Fray, Ránki Dezső, Bogányi Gergely, Grigory Sokolov vagy Jevgenyij Kiszin.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„A mi generációnk nem kapható a gyűlölködésre” – A 30 év alatti színművészek levele az Országgyűléshez

A december 9-én a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért meghirdetett tüntetésen Sodró Eliza, a Radnóti Színház művésze olvasta fel 111 harminc év alatti színművész levelét az Országgyűléshez.
Színház

„Tudsz még hallgatni?” – Beszámoló a színházi alkotók tüntetéséről

A szabad színházért, a kultúra függetlenségéért szerveztek tüntetést december 9-én estére a Madách térre, és noha a bírált törvényjavaslat időközben módosult, sokan úgy érezték, ott a helyük a megmozduláson.
Színház

Ezekre az előadásokra küldenék el a politikusokat a színészek

Szégyen, Hamlet, A bajnok, Az ember tragédiája – többek között ezeket a produkciókat ajánlották azok a színházi alkotók, akiket a december 9-i tüntetésen kérdeztünk meg arról, mire hívnák el a politikai döntéshozókat.
Színház

Megszavazta a Parlament az új színháztörvényt

115 igen szavazattal elfogadta az Országgyűlés a kulturális törvénycsomagról szóló törvényjavaslatot, amely miatt hétfőn ezrek tüntettek a Madách téren.
Plusz

Van véleményed a kultúráról?  – Elstartolt a Kult50 jelölőkampánya!

Kik azok a művészek, kulturális szereplők, akik 2019-ben a legnagyobb hatással voltak rád? Jelöld őket a kultúra ötven arca közé!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus zongora

A 13 éves Rozsonits Ildikó sikere a grazi ifjúsági zongoraversenyen

Rozsonits Ildikó megnyerte a 13-15 évesek korosztályát, de a többi csoportban is akadnak magyar befutók a VI. Nemzetközi Ifjúsági Bartók Zongoraversenyen.
Klasszikus hír

Itt követheti élőben Martha Argerich koncertjét, ha már nem kapott jegyet!

December 12-én este fél 8-kor a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lép fel Martha Argerich. A hangverseny teltházas, de a Medici TV közvetíti. Mutatjuk, hol.
Klasszikus advent

Mozart átiratában hallható Händel Messiása

Az átirat Anger Ferenc rendezésében, Nádasdy Ádám új magyar fordításával csendül fel december 21-én az Erkel Színházban. A karácsonyi négy előadás szólistái Rácz Rita, Schöck Atala, Horváth István és Cser Krisztián, az Opera Zenekart és az Énekkart Kesselyák Gergely vezényli.
Klasszikus hír

Pozsonyi kórusversenyt nyert a Magnificat Leánykar

Kortárs és szakrális kategóriában is első helyezést ért el a Magnificat Leánykar egy pozsonyi kórusversenyen.
Klasszikus interjú

Liszt mindig forrófejű lázadó maradt – interjú Borbély Lászlóval

Liszt idős korában is forradalmár maradt, csak másért küzdött. Ez derül ki Borbély László új albumából, amelyen a mester kései műveit hallhatjuk. De a zongoraművésznek egy második lemeze is megjelent a napokban, ezen a Goldberg-variációkat találjuk.