Ágyúk és virágok című önéletrajzi könyvében így ír arról, hogy miért nem élhette egy átlagos előadóművész életét: A hosszú éjszaka miatt [II. világháború] létem egy jelentős része nem a nagyvilág koncerttermeinek színpadán játszódott, hanem egy borzalmas háború hadszínterein. Istenem, ha visszagondolok, emlékszem, hányan vártuk akkoriban a béke csodáját. Igen, vártuk és vágytuk.
Cziffra György 1921-ben született Budapesten, az angyalföldi Tripoliszban. A nagy nyomor következtében gyerekkorában sokat betegeskedett, de amikor egészségi állapota engedte, akkor odaült a hangszerhez, és a nővérétől ellesett darabokat gyakorolta. Majd egy félreértés következtében édesanyjával jóhiszeműen elmentek Dohnányi Ernőhöz, aki mit sem sejtett érkezésükről. Kedvességének köszönhetően azonban mégis fogadta őket:
– Kezdheted...
Így hát játszottam. Mindent és semmit. [...] Nem tudom, meddig tartott. Csak arra emlékszem, hogy a telefon csörgése zavarta meg játékom, de az igazgató, aki megbabonázva bámult, jó darabig hagyta, mielőtt felvette volna. Végül kénytelen-kelletlen felemelte a kagylót és néhány pillanatnyi csend után szórakozottan mormolta: „– Nem... nem igazán tudok jönni... Hogyan? Hogy ki az a ritka kincs, ki visszatart? Nem, még csak nem is kapiskálod, drágám, ez nem egy ritka kincs... ez maga a Koh-i-Noor!”
Ezt követően kivételt tettek, ugyanis nem volt szokás bárkit előzetes zeneiskolai tanulmányok nélkül felvenni a Zeneakadémiára, Cziffra György 1930-ban mégis mindössze 9 évesen elkezdhette tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán.
19 évesen beleszeretett egy egyiptomi származású hölgybe, Soleilkába, és rövidesen házasságot is kötöttek:
Pár nappal megismerkedésünk után összeházasodtunk – természetesen szülői beleegyezés nélkül. Az aktushoz szükséges két tanút hirtelenjében az elöljáróság épülete előtt elmenő járókelőkből kértük fel. Mi magunk [...] 20 deka lóparizerrel ünnepeltük egybekelésünket. Számunkra fejedelmi ebéd volt.
Két évvel később Cziffra is megkapta a behívót, és a keleti frontra került, ahol jelentkezett tanksofőrnek. Egy ízben meglátogatta a hadtestet egy altábornagy, és Cziffra parancsot kapott a tisztek szórakoztatására:
A sors iróniájaként kétévnyi kihagyás után két órát kaptam, hogy visszaszerezzem kezeim valaha volt rugalmasságát és gyorsaságát.
Egyórányi bevezető gyakorlat után [...] úgy döntöttem, hogy belevetem magam a mélyvízbe, és különböző témákra kezdtem improvizálni.
A rövid gyakorlás után egész este a tiszteknek játszott. Ajándékként egy laposüveg francia konyakot kapott az altábornagytól. Késő este, mielőtt visszament volna szállására, sétált egyet a közeli pályaudvar irányába, ahol észrevett egy indulásra kész vonatot. A két őrnek adta a konyakot, és mialatt ők ezt megitták, Cziffra ellopta a mozdonyt és megszökött.
Cziffra György
A szökését követően nehéz időszak várt rá, ugyanis elkapták, és előbb fogolyként egy barlangban, majd fogolytáborban sínylődött. Egy idő után elengedték, de a hadseregben kellett szolgálnia. Akkoriban történt a következő eset:
Délelőtt egy fiatal katona szaladt oda hozzám, kipirulva a gondolat fontosságától és örömétől, hogy ő tudathatja velem a jó hírt.
– Az őrnagy üzeni, hogy megtalálta – dadogta kifogástalanul tisztelegve.
– Ki talált meg mit? – kérdeztem nyersen.
– Hát... a kis ládát, akarom mondani... szekrényt – válaszolta bizonytalanul.
– Miről beszélsz?
– Igen, az a kis szekrény, amiből zene jön, ha ütögetik. Bocsánat, de nem tudom, mi a neve, még sosem láttam ilyet.
Üvöltve, vörös arccal zavartam el:
– Tűnj a szemem elől, visszamaradott paraszt!
Uram, gondoltam lesújtva, Liszt és Bartók országában még vannak olyanok, akik életükben nem láttak zongorát!
Nos, színvonalasnak ígérkezett a parancsnok nagy társadalmi-kulturális rendezvénye. Ez a szerencsétlen még a seregben is ugyanolyan bunkó maradt, mint mikor megszületett. Hogy lehet összetéveszteni egy pianínót egy ládával? Ha vissza szeretném állítani ennek a szekrénynek a hírnevét ennek az idiótának és hasonszőrű társainak a szemében, akkor komolyan neki kell látnom a gyakorlásnak, gondoltam lemondóan, mikor elindultam, hogy szemrevételezzem a csodálatos varázsládát, amiből zene jön, ha ütögetik.
Cziffra György
Miután leszerelt, hazatért Budapestre és viszontláthatta rég nem látott családját. Majd újra Budapest éjszakai bárjaiban, kocsmáiban zongorázott.
Egy este két férfi tért be inni abba a bárba, ahol épp szolgálatot teljesítettem. [...] Egyre közelebb merészkedtek a zongorához és nézték, mit csinálok, mintha meg akartak volna bizonyosodni arról, hogy ezt a lavinaszerűen áradó hangzuhatagot valóban én produkálom, s nem többel, mint tíz ujjal. Akkor azt hittem, csak néhány műveltebb ivócimboráról van szó, vagy erős érzelmi benyomásokra vágyó, amatőr zenerajongókról.
Ám ezek az emberek nem közönséges éjszakai pillangók voltak az éjszakai élet sűrű és mocsaras faunájában. Egyikük a Liszt Ferenc Zeneakadémia mesterosztályában tanított, és a másik, a barátja, a Népművelési Minisztérium egyik befolyásos személyisége.
– Már egy jó ideje – mondta a professzor – barátommal együtt figyeljük a tevékenységét, éjszakáról éjszakára követjük, mivel előélete és főleg játéka felkeltették az érdeklődésünket. [...] Szeretnénk tenni valamit azért, hogy kikerüljön innét. Menjen el mihamarabb a barátomhoz, aki itt áll mellettem, a minisztériumi irodájába; nem fogja megbánni.
És valóban, ezután a harmincas éveiben járó Cziffra György zongoraművészi karrierje is elkezdődhetett.
Az írás a Figaro márciusi számában jelent meg. A Figaro a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának ingyenes zenei lapja.
Elérhető a Zeneakadémia épületeiben, a budapesti konzikban, illetve a következő helyeken: Óbudai Társaskör, Fonó Budai Zeneház, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjtemény, Rózsavölgyi Szalon, Írók Boltja, MOMKult.
hírlevél
