Cikkünkben Kocsis Zoltán megnyilatkozásai közül gyűjtöttünk össze néhányat, amelyek valamilyen oknál fogva emlékezetesek. A válogatás kifejezetten szubjektív, célja semmiképpen sem egy átfogó kép alkotása a zseniális művész személyiségéről, inkább néhány apró ablakon keresztül való bepillantás gondolataiba.
„Azért kíváncsiak, hogy fikázzanak”
Mi mással is kezdhetnénk, mint legutolsó interjújával, amelyet a Népszabadság újságírója, Csepelyi Adrienn készített. A 2016 júniusában megjelent írás rögtön betegsége cáfolásával kezdődik:
Annyira vagyok beteg, amennyire a munkabírásomon látszik. Tehát semennyire.
Voltak betegségeim mostanában, ilyen szövődmény, olyan szövődmény... De nem kell ezzel foglalkozni. Nyugodjon meg, majd én jelentkezem, ha igazán beteg vagyok." Később szóba kerülnek bírálói, politika és zene kapcsolata, globalizáció és a menekültkérdés is. Az interjú címéül szolgáló mondatot Kocsis arra a kérdésre válaszolja, mit gondol, miért kíváncsiak a véleményére. Az interjú egyik legmeglepőbb, ugyanakkor magától is értetődő mondata így hangzik:
nagyon szeretek alkalmazkodni, az enyémtől eltérő gondolatokkal találkozni.
Kocsis Zoltán - részlet a Kocsis – Intim megvilágításban című filmből (Fotó/Forrás: MMA)
„Ennyit a halálomról”
Szintén Csepelyi Adrienn beszélgetett 2013-ban Kocsissal a Zeneakadémia rekonstrukciója utáni újranyitása kapcsán. Első találkozása a zene palotájával sokaknak juttathatta eszébe saját élményeit: „Számomra mindig is a Zeneakadémia marad a zene szent csarnoka.
Amikor először beléptem az aulába, úgy hétéves koromban, azt éreztem, hogy már akkor többet tudok, mint egy perccel azelőtt.
Csodáltam a jugendstil díszítményeket, a gyönyörű ablakokat! Járt a szemem, mint az asztalfiók.” Az Indexnek adott interjúban mesél arról az egy évvel korábbi koncertről is, amelyen – szavaival élve – olyan erőt adott egy akkordba, hogy hosszabb ideig nem kapott levegőt. A cikkből megtudjuk, hogy szereti a focit, főzést és favágást. Előkerül az interjúban egy ritka fiatalkori felvétel is, amelynek érdekes történetére is fény derül.
„Hiszek a jó zenei munkásokban”
1997-ben nevezték ki Kocsis Zoltánt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar művészeti vezetőjévé, amely posztot haláláig betöltött. A zenei közéletben vállalt új szerepéről J. Győri László készített interjút a Muzsikába. Nem túlzás azt állítani, hogy ez az esemény a magyarországi koncertéletet alapjaiban változtatta meg. A zenekar vezetésével kapcsolatos elképzelései a következőképpen hangzottak:
A kérdésre, hogy rá fogom-e nyomni az együttesre az egyéniségem bélyegét, azt mondom, hogy igen. Ez a kulcsa mindennek.
Kocsis Zoltán (Fotó/Forrás: Pályi Zsófia / Müpa)
Beszél a zenekar megreformálásáról is, így elmondja, mindenképpen szükségesnek találja a magyar zenekarokra jellemző „dzsentroid mentalitás” felszámolását, illetve hogy az angol modell áll hozzá a legközelebb. Sokatmondó – főként a zenekar ragyogó pályafutásának ismeretében – az interjú zárógondolata: „Eleget jártam-keltem a világban ahhoz, hogy el tudjam dönteni, milyen reális esélyei vannak ma Magyarországon annak, amit magam elé tűztem. Az pedig, hogy engem hogyan fog átformálni ez az új feladat, a jövő titka.”
Kocsis Zoltán Schönbergről
Budapest zenei élete elmúlt tíz évének legemlékezetesebb tíz hangversenye közt minden bizonnyal helyet kap a 2016. január 16-ai Müpás koncert, amelyen Schönberg befejezetlen Mózes és Áronját a maga által komponált harmadik felvonásával vezényelte el Kocsis Zoltán. Az előadással kapcsolatban készült egy tizenegy miniinterjúból álló videósorozat, amelyben a zeneszerzőként bemutatkozó Kocsis olyan kérdéseket vet fel, mint például Schönberg zenéje tévút lenne-e a zenetörténetben, vagy hogy miért nem fejezte be grandiózus művét a komponista.
A demokratikus gondolkodás alapfeltétel
Végül álljon itt a Fideliónak adott utolsó interjú, amelyet Tóth Endre készített a karmester-zongoristával 2016 júliusában. Kamarazenélésről megfogalmazott gondolatai örökérvényűek, de mesél maximalizmusáról is:
Munka közben - Kurtág és Kocsis
addig nem vagyok nyugodt, amíg legalább egyetlenegyszer nem hallottam, amit szeretnék, amiről hiszem, hogy az adott darabnak immanens tulajdonsága.
Itt lehet szó arányokról, motívumok karakterisztikáiról, a frázisok lekerekíthetőségének adagolásáról, és még ezer dolgot tudnék mondani, aminek a fontosságát tulajdonképpen én a Kurtág György és Rados Ferenc mellett eltöltött években tanultam meg.”
Végül lehetetlen lenne nem idézni egy mondatot, amely fanyar, groteszk humoráról árulkodik: „Megmondom neked őszintén, hogy most még fogalmam sincs, mit fogok mondani a Bartók-vonósnégyesekről, hiszen annyi minden jut eszembe, kezdve attól, hogy gondolom, talán nem blaszfémia, hogy
az Első vonósnégyes első két hangja lekonyuló f-asz: ha ezt összeolvassuk, vajon mennyiben lehetett üzenet Geyer Stefi számára?
Mondandóját pedig így fejezi be: „Bartók Béla nehezen lobbant lángra, de ha arról volt szó, tudott égni, mint ahogyan a művei is bizonyítják. Ha végig vesszük a vonósnégyeseit, előbb vagy utóbb előbukkannak a nők a háttérből ezeknél a műveknél is. Lehet, hogy pont erről fogok beszélni.”
hírlevél
