Klasszikus

Ablakos morva

2004.03.23. 00:00
Ajánlom
Janáček Jenůfa című operája az idei operaszezon egyik szenzációja. Nem szeretem a szenzációkat – talán alkatomnál fogva –, nem szeretem a felhajtást, a sztárolást, nem szeretem, mikor tudom: most hasra kell esnem. Valószínűleg hasra esni sem szeretek, de előítélettel beülni egy operaelőadásra: még rosszabb.

Így szerencsésen alakult a vasárnapom, hogy (elnézést a személyeskedésért) 35 perccel a Jenůfa kezdete előtt még Rákoshegyen voltam – tehát amikor este 7-kor beestem az Operaház kapuján (ha nem is hasra), csak arra figyeltem, amit láttam és hallottam, nem volt időm előre felkészülnöm se pejo- se melioratíve.

Úgy tűnik, Janáčeknek most van a reneszánsza. Kezdődött talán az Alban Berg Vonósnégyessel, akik két éve Pesten is megmutatták: vannak még vakfoltjaink, de sose késő pótolni. Aztán jöttek a zongoristák, Andsnes, Schiff lemezei – és a Glagolita mise, majd a Sinfonietta mellé lassan felsorakozott a kamarazene, még az énekes művek is. Nem számoltam meg, de szerintem az elmúlt tíz évben több Janáček-felvétel jelent meg, mint előtte együttvéve. Mintha most érnénk meg az ő sok mindenkihez hasonlítható, mégis hasonlíthatatlanul egyedi zenéjére.

Pedig már a kortársak is felfigyeltek rá: a Nyugat 1928/17. számában Kázmér Ernő nekrológja méltatja a zeneszerzőt. Igaz, kissé keserű a méltatás: Berlin és az akkori operaházi zeneigazgató, Erich Kleiber kellett hozzá (1924-ben), hogy nemzetközileg is felhívja a figyelmet a Jenůfára, 21 évvel az ősbemutató után; Mezey Zsigmond pedig Reinitz Béla Ady-dalai kapcsán Debussy Pelleas és Melisande-ja, valamint Bartók Kékszakállúja mellett említi Janáček művét, mint olyat, amelyben az anyanyelv és a zene egysége megvalósul. Aztán elfelejtettük Janáčeket, a Jenůfát – és most itt van, akár egy ősbemutató. Mai fülünkkel is egyetérthetünk Erich Kleiberrel, Mezey Zsigmonddal és Kázmér Ernővel: korszakos és hasonlíthatatlan művel lettünk gazdagabbak.

Ráaádsul sikerült nem csak nagy neveket felvonultatni a budapesti Operaház színpadán, hanem jó énekeseket is. Bátori Éva címszereplőként telitalálat: hangilag ragyogó, szerepformálása mélyen átélt, valahogy még alkatilag is hiteles. Végig a közönség felé énekel, de nem „kifordulva”, „kibeszélve” a szerepből. Marton Éva nem csupán nagy név – aki annyi „tapsravalót” gyűjtött össze az évtizedek alatt, amivel akkor is megkapná az ovációt, ha nem teljesítene igazán jót: de erről itt nincs szó –; épp azt hozza, amit várunk tőle – hangilag olykor (különösen az első felvonásban) talán kevesebbet is, de játékban, személyiségben mindenért kárpótol, a második felvonás az övé. És itt már hanggal is bírja, nem csak a magasságokat, hanem az érzelmeket is pontosan adja vissza zeneileg. Amikor ők ketten énekelnek, minden rendben van. Hozzájuk képest a többiek talán gyengébbek, bár soha rosszabbat. Kiss B. Attila inkább színészi alakításával tűnik ki, ennyire tenyérbemászóan antipatikus és felelőtlen alakot nem lehet könnyű megformálni. Graham Sanders a ritmussal is pontosabban bánik, és ő is végig a szemünkbe néz – testtartásából is sugárzik a megformált szereplő emberi tartása és fejlődése. Mészöly Katalin az öreg Buryjánné szerepében szintén hiteles, de mikor ő van a színpadon, hiányzik az a feszültség, amit Marton Éva egyetlen szemöldökrándítással elér; igaz, a szerep is kidolgozatlanabb, a szövegkönyvíró és a rendező részéről egyaránt.

A rendezéssel kevésbé vagyok megelégedve. Az első felvonást olykor jobban élveztem, ha becsuktam a szemem. A színpadképet két felvonáson keresztül uraló malom kereke hol forgott, hol nem – számomra nem derült ki, van-e ennek üzenete a mű értelmezése szempontjából, mint ahogy a második felvonásban sem értettem, miért maradt a háttérben az óriási kerék. A harmadik felől nézve még kevésbé: ott ugyanis már nincs malmunk – van helyette egy vízszintes tengelyünk, oldalról nézve épp olyan csonka kereszt, mint a jégtömbökből összeálló tragikus szimbólum. A harmadik felvonás rendezése tökéletes. Csak nem illik az első kettőhöz. A második felvonásban a rongyokból tákolt fenyőfák (?) lehangoló látványa eleinte komolyan zavart, egyáltalán: kicsit sok nekem a rongy, kicsit sematikus a népi világ rongyokkal való ábrázolása. A rongyokon áttűnő fények azonban nem csak szépek, hanem szervesen hozzátartoznak a rendezéshez.

Összességében a rendezés is, az előadás is egyre jobban tetszett: egyre kidolgozottabbnak tűntek a mozgások, a fények, az interakciók, egyre jobban énekeltek az énekesek, egyre jobb helyen álltak ahhoz, hogy hallani lehessen őket, a kórus is megtalálta az elsőben elveszített ritmust a harmadik felvonásra – a záró jelenet pedig talán a legszebb és legelgondolkodóbb az egész műben. Mégis: ha amit láttunk, következetesnek és végiggondoltnak is tetszik, az első felvonás számos lehetőséget hagyott ki a rendezésben. Tökéletesnek, végiggondoltnak pedig csak azt a rendezést nevezhetjük, amely az első pillanattól konzekvens, amely megteremti saját világát, értelmezését szinte az első pillanatban, s mely végigível a darabon. Ha most elölről kezdené Vidnyánszky Attila a rendezést, javasolnám, inkább hátulról, a harmadik felvonás felől kezdje.

Szólni kell még a zenekarról. Szerencsére szólni kell – sajnos ahhoz szoktunk, hogy jobb nem is beszélni róla. Most mégis érdemes. Janáček zenéjének egyik legnagyobb erénye a hangszerelés, a szín- és hangulati gazdagság: a borogyinos néptánc, a puccinis zenebeszéd, a wagneri idill tökéletesen illik a drámai mondandóhoz – Kovács János keze alatt a zenekar többször szívet gyönyörködtetően valósította meg ezeket a zenei ábrázolásmódokat. Kár, hogy nem mindig, de legalább elmondhatjuk: ez a zenekar is képes szépen szólni.

Összességében: ha hasra esni továbbra sem kell, elmondhatjuk, van egy olyan produkció, mellyel érdemes foglalkozni – és a kritikák vagy a Jenůfáról szóló fórumok számbeli gazdagsága azt mutatja, igény van rá, hogy színvonalas produkciókkal foglalkozhassunk.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Kihirdették a 2021-es Prima Primissima Díj nyerteseit

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott pénteki gálaesten.
Színház

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Klasszikus

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Magyar Valentin: „Minél szélesebb repertoár kiépítése a célom”

Az ifjú zongoraművész neve nemcsak a szakmabeliek, de a zenerajongók körében is egyre ismerősebben cseng. Rendszeres szereplője a hazai és külföldi koncertéletnek, feltűnt a Virtuózok televíziós tehetségkutatóban is, nemrég pedig weimari versenyeredményétől volt hangos a sajtó. Most az MVM Zrt. jóvoltából frissen átadott Junior Prima díja kapcsán beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koncerttel és parfümmel ünnepli 210 éves jubileumát a Pannon Filharmonikusok

A december 9-én a Kodály Központban és december 10-én a Müpában elhangzó est programján a zenekar alapítójának, Lickl Györgynek egy ősbemutatója is szerepel.
Klasszikus hír

Próbaéneklést hirdet a Magyar Rádió Énekkara

A Magyar Rádió Énekkara próbaéneklést hirdet határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott tenor és basszus énekművész állásra. Jelentkezési határidő: 2022. január 6.
Klasszikus magazin

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus ajánló

Fiatal karmestertehetség vezényli az Óbudai Danubia Zenekart

Holly Hyun Choe, az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának résztvevője lesz az Óbudai Danubia Zenekar december 7-i koncertjének karmestere. A műsoron a szintén mentorált zeneszerző, Donghoon Shin egy műve is elhangzik.