- Mekkora mennyiségű anyagról van szó?

– Körülbelül 170 teljes koncertről a hetvenes, nyolcvanas évekből. Sajnos nincs meg az összes – 1975 előtti felvételre csak a legritkább esetben bukkanhat az ember, mivel ezeket a nyolcvanas évek elején helyhiány vagy szalagtakarékosság címén letörölték. 1975-től kezdve viszont egyre több, ma már csemegének számító szalag maradt fenn, a nyolcvanas évek pedig már jól dokumentáltak az MR archívumában is. Ezek alkalmi felvételek, a rádió mindig egyszeri adás céljából rögzítette, a kísérő kartonra pedig ráírták: adás után törölhető.

- Úgy tudom, az idők folyamán nemcsak töröltek, de el is tünedeztek felvételek.

– Sajnos nem is egy. Az egyik nagy veszteség például az 1978-as Láng Művelődési Házban tartott P. Mobil-koncert. Szerepel a nyilvántartásban, biztosan nem törölték, mégis üres a helye a polcon. Schuster Lóránték akkor mutatták be először a Honfoglalás-szvitet, és a dologban az a misztikus, hogy ez a felvétel néhány éve a már nem létező Z Magazin CD-mellékleteként megjelent.

- Lehet tudni, hogy a nyolcvanas évek elején pontosan mit töröltek le?

– Igen, erről mindig jegyzék készült. Nagy kár például a hetvenes évek elején felvett Illés- és LGT-koncertfelvételekért. Omegából is csak egyetlen maradt fenn, 1977-ből, az is gyenge minőségben.

- A szalagok öregednek, nyúlnak, porlanak. Az archiválás még mindig azt jelenti, hogy felhalmozzák őket egy száraz pincében?

– Szerencsére nem. Ma mindent sorban átteszünk CD-re, és az úgynevezett aranyalap-példányt, illetve egy Dolby Sr analóg kópiát biztonságos, klimatizált helyen raktározzuk. Utóbbira azért van szükség, mert nem lehet tudni – hisz nincsen még történelmi tapasztalat –, hogy a CD anyaga mennyire időtálló. Az analóg felvételekről már meggyőződhettünk, hogy 50-70 évet kibírnak lényeges minőségromlás nélkül. A digitális hanghordozóra való áttétellel egyben műsorba szerkeszthetővé is tesszük az anyagot.

- Utólagos keverésre nincs is lehetőség?

– A soksávos felvételtechnika e területen csak pár éve jelent meg, ezeket az archív felvételeket a közvetítőkocsiban még a kilencvenes évek elején is élőben keverték. De nem is az a lényegük, hogy a hangzás minőségében gyönyörködjünk, hanem hogy közvetítsék egy koncert hangulatát. Annak minden egyediségével és esetlegességével együtt.

- Nyilván előfordult, hogy egyes sztárok élőben gyengébben muzsikáltak. Újbóli adásba kerülésük előtt egyeztetni kell velük?

– Valóban kényes kérdés, hogy ezekből mennyit kell a hallgatóság elé tárni, hiszen nem kell feltétlenül lejáratni a művészeket. De egyeztetni nem kell, hisz ezek a Magyar Rádió felvételei, rendelkezünk a jogokkal, hogy műsorban használhassuk. A felvétel elkészültekor a művészek ezt elfogadták, nyilván nem gondolva, hogy mindez húsz évvel később még aktuális lesz. Természetesen ha az MR ezeket más rádióállomásnak tovább akarja adni vagy lemezen megjelentetni, akkor szükség van a művészek hozzájárulására is.

- Ha a felvételek egyszeri adásra készültek, gondolom, dokumentációjuk is esetleges volt.

– Feldolgozásuk valóban sok utánajárást igényel. A dobozokon általában csak az együttes és a szerkesztő neve van feltüntetve. De hogy pontosan ki játszik rajta és mit, az nincs. Mindet végig kell hallgatni. De nagyon sok dalra nem emlékszik az ember. Sok esetben a véletlenszerűen megmaradt utalólapok segítettek. Hogy ki, mikor, milyen címen vett fel honoráriumot. Aztán szerencsére korabeli szerkesztőinek, Csiba Lajosnak és Göczey Zsuzsának megmaradt néhány műsorfüzete, így azok alapján sok mindent be tudtam azonosítani.

- A Magyar Rádió vezetésének nem áll szándékában e felvételeket akár kis példányszámban, gyűjtők részére hozzáférhetővé tenni?

– Az intézmény nem foglalkozik ezzel. Egy közszolgálati rádiónak nem is feladata, hogy a lemezpiacon megjelenjen. De azért jó volna, ha ez a – mondhatjuk – nemzeti hangarchívum hozzáférhetőbbé válna. Ez másfajta gondolkodást és – főleg – ilyesmire szakosodott apparátust igényelne. Hogy házon belül jelenleg ebben ki az illetékes, ki állja a költségeket, ha van haszon, hova jön be – számomra sem világos. Nekem nincs lehetőségem, nem is feladatom, hogy ezek kiadásáról bárkivel tárgyaljak. Az anyagot ugyanakkor én ismerem, szakmailag én tudnám gondozni. 1997-ben volt amúgy egy próbálkozás ezek részbeni publikálására, a Magyar Rádió öt évre szóló szerződést kötött a Premier Art Recordsszal, és három album – Syrius-, Gemini-, Máté Péter- – meg is jelent, de aztán a Premier tönkrement, és a megkezdett sorozat abbamaradt.

- 1996 és 1998 között Koncertek a Magyar Rádió archívumából címmel már jó néhány felvételt lejátszott ezekből. Aztán négy év szünet következett. Tavaly miért kezdte újra?

– Mert a korábbi vezetőkkel ellentétben a Petőfi rádió új zenei főszerkesztője, Molnár Éva szintén úgy gondolta, ez mégiscsak fontos. Pártolta, hogy heti rendszerességgel minden péntek este legyen egy koncertműsorsávom, ahol új felvételeket és archív anyagokat egyaránt leadhatok.

- Tehát majd évtizedes kihagyás után a Magyar Rádió ismét készít koncertfelvételeket?

– Igen, tavasszal a produkciós szerkesztőség érzékelhető költségvetés-emelést kapott, így ismét járja az országot a közvetítőkocsi. De érdekes módon pop- és rockkoncerteket ma nem tudunk felvenni – maguk a művészek nem járulnak hozzá. A dzsesszmuzsikusok viszont szívesen veszik, ha kitelepszünk, így az elmúlt évben a budapesti kivételével felvettük az összes jelentősebb hazai dzsesszfesztivált. Emellett rögzítettük a kecskeméti World Music Fesztivált. Ott voltunk legutóbb a Carmen bemutatóján a Budapest Sportarénában is.

- És mi a helyzet a rádióban felvett stúdiófelvételekkel? A régiekből itt is sokat töröltek?

– Az úgynevezett Z-felvételek nem törölhetőek, bár időnként ott is zajlottak selejtezések, de csak a hetvenes években. Egy érdekesség: az LGT Bummm! című lemezéről kerestem egy számot, és kiderült, hogy erről a Magyar Rádiónak csak a hanglemezgyári tekercsről átjátszott kópiája van, jóllehet az eredeti felvétel itt készült, a nyolcas stúdióban.

- Újak készülnek?

– Igen, de az a koncepcióm, hogy csak fiatal, kezdő zenekarokkal. Havonta két csapat jöhet be a 8-as stúdióba, és felvehet ott 3-4 számot. Ezekből válogat Huszti Zoltán kollégám az Új generáció című kétheti műsorába. Hogy ki válik fontossá közülük később, nem tudom. Hallgatom a mai sikeres zenekarokat, és nehezen tudok köztük értékrendet felállítani. Nem látok személyiségeket, egyéniségeket. Mindannyian belesimulnak egy szürke semmitmondásba. De szerencsére azoknak, akik bejönnek a 8-as stúdióba, még lelkesedésből teszik, nem ebből akarnak meggazdagodni. Számukra ez egy lehetőség, hogy zenében megfogalmazzák, megmutassák magukat, és hogy ha úgy adódik, fel tudjanak mutatni egy profi felvételt. És ki tudja, húsz év múlva zenetudósoknak, zeneszociológusoknak mindez esetleg komoly forrásanyag lesz.