Az adománygyűjtéssel elsősorban a kárpátaljai főiskolai oktatóinak és diákjainak életkörülményein szeretnének javítani, segítséget nyújtani mindazoknak, akiknek a háború miatt megélhetése válságossá vált, veszélybe került vagy ellehetetlenült. Szól a támogatás mindazok felé is, akik a háború miatt hasonló szorongatott élethelyzetbe kerültek. Információk szerint
a beregszászi főiskolán jelenleg az oktatás online formában történik, sok hallgató és oktató is az ország elhagyására készül, vagy már meg is tette azt.
Az adományokat a 11600006-00000000-97955522 bankszámlaszámra (nemzetközileg: IBAN HU19116000060000000097955522) várják. A jótékonysági koncerttel egybekötött adománygyűjtésre a 13. kerületben, a Pozsonyi út 58. szám alatt kerül sor március 5-én 18 órától; a hangversenyen közreműködik Kokas Dóra csellóművész és ukrán származású férje, Maxin Rysanov brácsaművész.
Fejléckép: Kokas Dóra (Forrás/Fotó: Zeneakadémia / Kondella Misi)