Klasszikus

Adventi dallamok a rászorulókért

2011.11.28. 14:00
Ajánlom
A három hangversenyből álló, karitatív célú sorozaton olyan ismert előadók működnek közre, mint Virágh András, Csonka Zsuzsanna, Vásáry André.

Az első jótékonysági koncerten Bach, Vivaldi, Mozart, Schubert és Liszt remekműveinek karácsonyi válogatását hallhatják az érdeklődők. Az est egyik szólistája Vásáry André lesz, akinek neve nemcsak a hazai populáris tehetségkutató-verseny szereplőjeként, de a Müpa és a bécsi Staatsoper fellépőjeként is ismerősen csenghet. Az egyedülálló hangterjedelmet birtokló férfiszoprán tavaly ilyenkor Ünnep címmel jelentetett meg karácsonyi lemezt. Nédó Olga hegedűművésznő a Budapesti Operabál gyakori fellépője, emellett pedig rendszeresen ad itthon jótékonysági koncerteket. Karitatív tevékenységéért 2011-ben A Magyar Vöröskereszt Kulturális Nagykövete címmel tüntették ki. Az est harmadik szólistája Virágh András, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar állandó orgonistája lesz. A Liszt Ferenc-díjjal kitüntetett előadóművész jelenleg a budapesti Belvárosi Főplébániatemplom karnagyi és zeneigazgatói posztját tölti be, de a Berzsenyi Dániel Főiskola Egyházzene Szak főiskolai docenseként főtárgyként is tanítja az orgonát. A december 4-ei fellépés alkalmával a Szent Erzsébet Kamarazenekar kíséri az előadóművészeket.

A három koncertből álló sorozat bevételének egy részét a Magyar Vöröskereszt számára ajánlják fel.

Jótékonysági adventi koncert a Magyar Vöröskereszt javára

2011. december 4. 19:30 - Belvárosi Főplébániatemplom

Km.: Vásáry André (ének,) Nédó Olga (hegedű), Virágh András (orgona), Szent Erzsébet Kamarazenekar

Jótékonysági adventi koncert a Magyar Vöröskereszt javára

2011. december 11. 19:00 Szent Anna Plébániatemplom

Km.: Csonka Zsuzsanna (ének), Király Csaba (orgona), Nédó Olga (hegedű), Szent Erzsébet Kamarazenekar

Jótékonysági adventi koncert a Magyar Vöröskereszt javára

2011. december 16. 19:00 Óbudai Kulturális Központ

Km.: Vásáry André, Csonka Zsuzsanna, Szent Erzsébet Kamarazenekar

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Itt a lista, közülük kerülnek ki a 2024-es Prima Primissimák

Rekordszámú, több mint 900 jelölés érkezett az immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. Közülük választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető díjat.
Színház

Kulka János: Tényleg más lettem

A közelmúltban hosszú idő után először lépett egyedüli szereplőként színpadra Kulka János. A Halál Velencében című előadást a Jurányi Házban mutatták be, a színművészt ennek apropóján kérdezte az RTL.
Színház

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.
Zenés színház

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
Színház

„A világ, amiben élünk, pokoli hely, ennek csak egy tünete a TikTok” – interjú a Túlságosan vékony falak alkotóival

A Staféta pályázaton Fidelio-díjat nyert Túlságosan vékony falak című előadás alkotóival, Bódi Zsófiával, Gerorgita Máté Dezsővel és Horváth Pannával a social media jelenlétről, influenszerekről és az előadás létrehozásának körülményeiről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Gabriela Scherer: „Bensőséges pillanatokban az ember nem lehet túl hangos”

Első alkalommal jár Budapesten az utóbbi években egyre több nagy operaházban feltűnő svájci szoprán, Gabriela Scherer. Számos német és olasz hősnő után most a földöntúli Szent Erzsébet szerepében hallhatjuk, október 9-én, a Liszt Ünnep nyitókoncertjén.
Klasszikus ajánló

Válogatott vonósnégyeseket hoz Magyarországra a MERITA projekt

A MERITA – Európai Kamarazenei Együttműködés keretében érkezik Magyarországra két izgalmas műsor-összeállítású vonósnégyes: a Skazka Kwartet a Fonóban ad koncertet október 12-én, a PuraCorda a BMC színpadán látható október 21-én.
Klasszikus hír

Neves internetes médiadíjért versenyez a Concerto Budapest közvetítése

Magyar komolyzenei, filmes és internetes világsiker: a Concerto Budapest 2024-es Mozart-napjának élő közvetítését beválasztották a 14. Lovie Awards döntőjébe.
Klasszikus ajánló

Christoph Eschenbach lép fel a MÁV Szimfonikus Zenekarral

Az együttes hatalmas megtiszteltetésnek tekinti, hogy a zenei élet egyik legizgalmasabb karmester-egyéniségének vezényletével két hangversenyt is adhat Budapesten, október 26-án, a Zeneakadémián, 27-én pedig a Pesti Vigadóban.
Klasszikus videó

„A zene öröm veled” – rendhagyó helyszínen forgatott kisfilmet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Október 1-jén, a zene világnapján tette közzé új imázsfilmjét a Liszt Ferenc Kamarazenekar, amelyet az elhagyatott kelenföldi erőműben vettek fel. A történetben fontos szerep jut a Csuja Imre által megformált portásnak is.